Tíz tolmáccsal megszakította tavaly az együttműködést a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH), mert “helyzetükkel visszaélve megpróbáltak segítséget nyújtani az eljárás alá vont migránsoknak” – írta szombaton a Magyar Idők a Belügyminisztériumra hivatkozva.
A cikk szerint a lap maga fordult a tárcához, mert a Migration Aid International Ltd. egyik vezetője, Aida El-Seaghi is vállal hatósági fordítást. Információik szerint El-Seaghi 2016-ban jelentkezett a Debreceni Törvényszéken, ám foglalkoztatását nem javasolták, mert “komoly kétségek vetődtek fel azzal kapcsolatban, hogy képes lesz-e feladatát pártatlanul ellátni, hiszen a szervezet, amelynek tisztségviselője, nem tesz határozott különbséget gazdasági bevándorlók és menekültek között, támogatja a migránsok befogadását, és 2015-ben kormányellenes tüntetést szervezett – mindezzel pedig, még ha akaratlanul is, de Soros György tervének megvalósulását segíti elő”.
A Belügyminisztérium leszögezte, hogy egyedi ügyekben nem adhatnak felvilágosítást.
A Magyar Idők megkereste az arab származású nőt is – akit a rendőrség és a BMH egyaránt hívott már fordítani -, ám ő nem kívánt válaszolni.
Aida El-Seaghi a migrációs válság 2015-ös begyűrűzésekor vált ismertté, abban az évben megkapta az év önkéntese díjat is. Ezt az Önkéntes Központ Alapítvány hozta létre, amely – a honlapján fellelhető adatok szerint – a Magyarországi Soros Alapítvány és a Charles Stewart Mott Alapítvány támogatásának köszönheti, hogy 2002-ben megkezdhette működését.
A kép csupán illusztráció.
MTI
The post Elfogult migránstolmácsokat rúgott ki a menekültügyi hivatal appeared first on PolgárPortál.
Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »