Erdély és Bánság nagyobb sebességgel fejlődik, mint az ország többi része. Románia déli és keleti fele, de a középen fekvő Hargita–Kovászna enkláve is csigalassúsággal halad.
Románia egy kelet-nyugat tengely mentén mélységesen megosztott országgal készül megünnepelni a Nagy Egyesülés századik évfordulóját.
Az Európai Bizottságtól kapott pénzhegyeket jelentéktelen projektekre pazarolták, mint ahogy a fejlesztési és beruházási bankok óriási kölcsöneit is. Nézzék meg az utóbbi öt év közlekedésügyi minisztereinek névsorát: büntetőügyesek vagy hozzá nem értők gyülekezete.
Egy-két tisztességest kivéve, akiknek viszont még annyi idejük sem volt, hogy felkeressenek minden irodát a minisztériumban. Egyáltalán nem véletlen, hogy nincsenek Moldvát Bukaresttel vagy Erdéllyel és a déli részt az ország többi részével összekötő autópályáink. Ezzel szemben nem kell sok, és a Nyugat – Magyarországon keresztül – közvetlenül rákapcsolódik a nyugati autópálya-hálózatra.
Ez az egyik magyarázata az ország virágzó nyugati részében lévő városok országos átlag feletti fejlődésének. A jobb nyugati kapcsolat több beruházást hozott, összeköttetést a nyugati munkakultúrával és etikával.
De mással is magyarázható a nagy nyugati városok jobb életminősége, többek között a történelemmel, kultúrával és a Nyugathoz, az Osztrák–Magyar Birodalomhoz való kitettséggel (így – E-RS), szemben a Kelettel és Fanar által erősen befolyásolt déllel.
Közigazgatási és településfejlesztési örökségük is jobb volt valamivel, mint a déli és keleti városoké; egyesek (Nagyszeben, Brassó) hasznot húztak a nyugati világhoz erősebben kötődő, a külföldi befektetések vonzását elősegítő nemzeti kisebbségekből.
Kolozsvár is élni tudott azokkal a pénzekkel, amelyeket a Boc-kormány irányított bőségesen oda. A köztük lévő pozitív rivalizálás is működött.
De ezek a nyugati városok mindenekelőtt képesek voltak valahogy nagyobb nyomást gyakorolni a polgármesterekre és megyei tanácselnökökre, hogy a polgárok helyes törekvéseit kövessék. Kevesebb árvácska, több beruházás.
2016-ban Nagyszeben fordította a legtöbbet beruházásokra (a teljes költségvetés 38 százalékát), ezt Kolozsvár (32%), Nagyvárad (24%), Bukarest (26%), Jászvásár (18,7%), Craiova (14,3%) követte.
Az öt legvonzóbb romániai város közül (Bukaresten kívül) négy nyugati (Kolozsvár, Temesvár, Brassó és Arad) és csak egy keleti (Konstanca). A Világbank egyik tanulmánya igazolja az ország nyugati felének előretörését. Sokan empirikusan is megtapasztaltuk az utóbbi években, hogy az energia nyugat felé áramlik.
A délen vagy keleten befektetni akaró cégek is megérzik a bánásmódbeli különbségeket.
A különbségekről szóló vita nem kerülheti meg a székelységet, vagyis Hargita és Kovászna megyét. Ezek külön esetet képviselnek, amely évről évre egyre inkább elfajul, mert a román állam nem gondolkodik a kérdés pragmatikus megoldásán. Ahelyett, hogy autópályákba ruházna be ott, amelyek kivezetnék az elszigeteltségből a tartományt, és ezzel lezárná az autonómia kérdését (a gazdasági virágzás semlegesíti a nacionalista diskurzust) (szinte valamennyi nyugat-európai autonóm területet egy vagy több autópálya köti össze a külvilággal – E-RS), a román állam tehetetlenül nézi, hogy Orbán Viktor átvette szerepét, Budapest pedig ma óvodákat, kórházakat és egyetemeket épít a térségben. Ez hosszú távon nem mutat túl jól, főleg úgy, hogy a Nagy Egyesülés a magyaroknak nem ugyanazt jelenti, mint a románoknak. Ellenkezőleg.
A korrupció és alkalmatlanság által fojtogatott Bukarest külön eset. Egyre több lakosa érzi úgy, hogy a város fulladozik, és ennek nem a szegénység vagy a lehetőségek hiánya az oka, hanem a közúti, egészségügyi és oktatási infrastruktúra, amelyek mindenike az összeomlás szélén áll, miközben a polgármesterek a város összes pénzét szobrokra, álkulturális műsorokra és csiliviliségekre költik.
Más déli és keleti nagyváros lopkodásokba és szakmaiatlanságba süllyed, ami szegénységet hoz és elkergeti a befektetőket. Adjuk ehhez hozzá még a fiatalok és a munka piacán keresett képzettségűek gyors elvándorlását, és megkapjuk a katasztrófa mértékét az olyan városokban, mint Gyurgyevó, Călăraşi, Zsilvásárhely, Vaslui, Bákó, Botoșani.
A kelet-nyugat különbségek évről évre egyre nyilvánvalóbbak, és mindkét oldalon frusztrációkat keltenek. A nyugati részeken egyre több politikus üvöltözi, hogy elege van abból, hogy a megyéjében beszedett adókból és járulékokból finanszírozzák a keleti fejletlenséget. A keleti polgárok pedig fájdalmasan megérzik a munkalehetőségek hiányát, és családjukat hátrahagyva masszívan elvándorolnak.
Tehát a kép lehangoló egy évvel a Nagy Egyesülés ünnepe előtt. Mégis mit tehetünk?
Többre van szükség annál, hogy szégyenszemre az EU-tól várjuk a noszogatást. A kormánynak komolyan kell vennie a hasznos és profitot hozó beruházások szükségességét, nem mint az év első felében, amikor azok drámaian csökkentek. Úgy hiszem, a következő évekre nézve moratóriumot kell bevezetni: egyetlen nem elengedhetetlen munka (stadion Târgu Măgurelén, sportcsarnokok elnéptelenedett településeken és így tovább) sem kaphat többé kormányzati finanszírozást mindaddig, míg nem fejezik be az összes régió harmonikus gazdasági fejlődéséhez létfontosságú autópályákat, vasutakat, repülőtereket és intermodális csomópontokat.
Itt az ideje, hogy mi, polgárok tudatosítsuk az erőnket. Azt hiszem, jelentős hatása lenne, ha 10 ezer polgár levelet küldene az összes parlamenti képviselőnek, politikai színétől függetlenül, amelyben a kormányzati elképzelések bojkottálását követelnék tőlük, ha nem találnak sürgősen pénzt például a Jászvásárba vezető autópályára. Végül is az amerikai polgárok ezt teszik, több ezer polgár nyomása pedig óriási erőt jelent.
Ugyanez a helyzet, amikor egy polgármester úgy dönt, hogy felesleges projektekre, túlszámlázott árvácskákra és mellékhelyiségekre pazarolja a pénzt, akkor itt az ideje, hogy megrángassák az ingujját. Szervezzék magukat kezdeményező csoportokba, pereljék be őket, rendezzenek civilizált tüntetéseket.
Klaus Iohannis elnök is megpróbálhatna létrehozni egy széles körű politikai megállapodást az autópályák ügyében, ahogy azt sikeresen elérte, amikor a GDP 2 százalékát biztosította a hadseregnek. Azt mondják majd, hogy a védelem az elnöki hatáskörbe tartozik, de az infrastruktúra nem. Nos, akkor minek hoztak létre az országprojekttel kapcsolatos elnöki bizottságot?
Sokkal hasznosabb lenne, ha egy asztalhoz ültetné az összes vezetőt, és rávenné őket egy pártok feletti megállapodásra, ahelyett, hogy egy újabb kampányízű bizottság felett bábáskodna 2018-ban.
Forrás: hotnews.ro, eurocom.ro
Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »
