Sokak szerint mennek rossz irányba a dolgok

Sokak szerint mennek rossz irányba a dolgok

Az ősszel induló kampány előtti választói hangulat nem igazán nyugtathatja meg a kormánypártokat: az állampolgárok 38 százaléka elégedetlen az ország jelenlegi állapotával – derül ki a Jobbik-közeli Iránytű Intézet júliusi adatfelvételéből. A Magyar Nemzet számára készített felmérés szerint kimondottan erős az abszolút elégedetlenek csoportja, 20 százalékot tesz ki, míg a kisebb-nagyobb mértékben elégedett választók aránya együttesen mindössze 28 százalék volt.

Csak a kormánypárti szavazók körében magas az elégedettség (67 százalék), táborukban csupán kilenc százalék az elégedetlen szavazók aránya. Az ellentéteket jelzi, hogy az ellenzéki pártok támogatói közül egynél sem éri el a kisebb mértékben elégedettek aránya a 10 százalékot. A választásokat jelentősen befolyásolni tudó pártpreferenciájukban bizonytalanok mindössze 15 százaléka elégedett, míg 41 százaléka a csoportnak elégedetlen az ország állapotával.

A kormány politikája is látványosan „felharmadolja” a nemzetet: a választók 39 százaléka elégedetlen, 30 százaléka vegyes érzésekkel bír a kormány tevékenységéről. Kiemelendő, hogy a választók negyede „egyáltalán nem elégedett” a kormánnyal, a „nagyon elégedettek” pedig mindössze hét százalékot tesznek ki. A bizonytalanok valamivel több mint fele elégedetlen, míg csak tizedük szerint tevékenykedik jól a kormány.

http://mno.hu/

Hírdetés

A háztartások megélhetési körülményeiről szóló kérdés tekintetében a választók 41 százaléka érzi úgy, hogy 2014 óta változatlan az anyagi helyzete. A romló körülményekről és a javulásról beszámolók aránya az Iránytű Intézet közvélemény-kutatása alapján közel hasonló méretű tábort alkot: 28 és 31 százalékon mérték őket.

A korábbi adatokhoz képest enyhén optimistábbak a magyar választók – köztük leginkább a kormánypártiak –, de relatív többségben továbbra is a negatív válaszadók vannak. Érdekesség, hogy a megkérdezettek 31 százaléka szerint jó irányba halad Magyarország, ami megegyezik a javuló anyagi helyzetükről beszámolók és a kormánypárttal elégedettek arányával.

http://mno.hu/

Az Európai Unióban zajló folyamatokat mindössze a megkérdezett választók ötöde tartja pozitívnak, míg a negatív vélemények aránya 40 százalék. A Demokratikus Koalíció szavazóinak kétharmada és a Momentum szavazóinak több mint fele véli úgy, hogy „inkább jó irányba haladnak” a dolgok az EU-ban. A leginkább EU-szkeptikus tábort a kormánypártok és a Jobbik szavazói alkotják, mindkét csoportban csak 15-16 százalék szerint pozitív az EU-ban zajló folyamatok iránya.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.08.10.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »