Titkolja a Migration Aid leendő „migránsüdülője” pontos helyszínét, s a szervezet vezetői azt sem tartják fontosnak, hogy terveikbe beavassák az érintett település lakóit, vezetőjét, mondván, az oltalmazottak szabadon mozoghatnak az országban. A Kis-Balaton környékén élők aggódnak a menekültek feltűnéséről szóló hírek miatt.
Szándékosan félretájékoztatta a közvéleményt a Migration Aid – ismerte el a Magyar Időknek a szervezet egyik vezetője, aki azzal védekezett, hogy a menekültek üdültetésére felajánlott terület nem a sajátjuk, s a felajánló hozzájárulása nélkül nem fedhetik fel a leendő „migránstábor” pontos helyét. Siewert András megemlítette, hogy egy-egy napos kirándulásokat régóta szerveznek a bevándorlóknak. Mint fogalmazott: „visszük a családokat jobbra-balra az országban”.
A jövőben viszont – fűzte hozzá – ezt a tevékenységüket szeretnék kiterjeszteni, azaz többeknek és hosszabb időre biztosítanának szállást és kikapcsolódást a korábbi híradásainkban említett Keszthely-közeli faházakban. – Meglátjuk, az aktuális hajcihő után hány felajánlásunk marad, habár eddig senki nem mondta vissza, sőt kaptunk újakat. Tehát felajánlás több van, hogy hányat veszünk igénybe, azt még nem tudom megmondani – fogalmazott Siewert, aki vasárnap a Migration Aid honlapján közzétett egy nyilatkozatot.
Ebben a „migránsellenes” közhangulattal, a várható elutasítással indokolta, hogy terveikről nem egyeztettek a Kis-Balaton környéki önkormányzatokkal. Véleménye szerint erre nem is kötelezi őket semmi, mivel az oltalmazottként elismert emberek szabadon mozoghatnak az országban. Ugyanakkor bocsánatot kért mindazoktól, akikben félelmet ébresztettek a társaság tettei vagy a kommunikációja. Szavai mindenesetre nem hagynak kétséget afelől, hogy a Migration Aid változatlanul folytatni kívánja menekültpártoló akcióit.
A Migration Aid által szándékos félrevezetésként megjelölt borászatnál semmiről nem tudnak Forrás: Havran Zoltán
Mint arról beszámoltunk, a Migration Aid aktivistái egy, a szervezet állítása szerint osztrák adományozótól használatba kapott telken három faházat takarítottak ki a hétvégén abból a célból, hogy ott menekülteket üdültessenek. A terveik szerint egyszerre legfeljebb három család tartózkodhat majd a Zala megyei táborban, akár már ettől a héttől kezdve mindaddig, amíg azt az időjárás lehetővé teszi. A hír komoly aggodalmat keltett a Keszthelyen és a Kis-Balaton környékén élőkben, a térség polgármesterei pedig jelezték, hogy minden törvényes eszközzel igyekezni fognak megakadályozni a táboroztatást.
A helyben élők ebben várhatóan támogatni fogják a polgármestereket. A hírekben olvasható Zalaváron szombaton több ott élőtől is azt hallottuk: megdöbbentek a Migration Aid tervein, és egyáltalán nem akarnak menekültnyaralót a településen. Az egyik presszóban dolgozó nő úgy fogalmazott: „Szegény rendőreink azóta folyamatosan az utcán vannak éjjel is, a nappali kánikulában is. Ez végül is nekünk nem olyan rossz, de jobb lenne, ha senki nem hozna ide migránsokat.”
A presszó vendégei segítettek munkatársainknak beazonosítani, hogy hol készült az a fotó, amellyel a Tündérliget nevű projektjét illusztrálta a Migration Aid. A képet a Kis-Balaton másik oldalán, Zalaszabaron készítették. Kiderült azonban, hogy a helyszín egy borászat, amelynek munkatársai semmit nem tudtak a Migration Aid terveiről. A zalaszabari járókelők ugyancsak tanácstalanul vonogatták a vállukat, de azt ők is elmondták: nem szeretnék, ha náluk nyaralnának a migránsok.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »