Egyre nagyobb gondot okoznak a nyugat-nílusi lázzal fertőzött szúnyogok Szerbiában. Sőt már az ún. Vajdaságban, a gúnyhatár közelében is megjelentek. Az elmúlt öt évben több mint 500-an betegedtek meg a fertőzött szúnyogok miatt "Szerbiában", 58-an pedig bele is haltak a szövődményekbe. A délvidéki magyarok arra panaszkodnak, hogy semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kapnak a fertőzött szúnyogok megjelenéséről és veszélyeiről.
Szeghegyen a falu szélén folyik a Krivaj patak. A helybeliek azt mondják, itt nagyon sok a szúnyog. Hiába csukják be az ajtókat és az ablakokat, a szúnyogok így is bemennek a lakásba.
“Félünk! Nézze meg hogy összecsípkedték a kislányt. Bekentük alkohollal, és reméljük, hogy elmúlik. De persze, hogy félünk. Nem is tudom , hogy itt valaki írtja-e a szúnyogokat, vagy csinál-e egyáltalán valamit?” – mondta egy nagymama a Híradó riporterének.
//vk.com/video_ext.php?oid=207753182&id=456239413&hash=48e11cad7c6a5d6b
A helyiek nem véletlenül félnek. Szerbiában és az elragadott területeken az elmúlt öt évben több mint 500-an betegedtek meg nyugat-nílusi lázzal fertőzött szúnyogcsípés miatt, és 58-an bele is haltak a szövődményekbe. Ezért sem értik, hogy miért nem tájékoztatják őket, és miért nem indult komolyabb védekezés. Hivatalos értesítést azonban az önkormányzat sem kapott a fertőzött szúnyogok megjelenéséről.
“Én is a sajtóból értesültem arról, hogy nyugat-nílusi láz vírussal fertőzött lárvákat mutattak ki az intézet vizsgálatai Szeghegyen. Több mint egy hónap telt el a szúnyogok megtalálása és az eredmény nyilvánosságra hozásáig” – ezt már Hallgató Imre, Kishegyes Környezetvédelmi osztályvezetője mondta.
A vírust először Ugandában azonosították még 80 évvel ezelőtt. Az első komolyabb járványt Egyiptomban okozta a megbetegedés 1950-ben. Európában csak később jelentek meg a fertőzött szúnyogok, főként a kontinens déli részén. Az elmúlt években viszont Szerbiában is egyre nagyobb problémát okoznak a nyugat-nílusi lázzal terjesztő vérszívók. A mostani gócpontot a magyar gúnyhatártól 60 kilométerre regisztrálták.
(Híradó nyomán)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »