Megduplázódott a muszlimok aránya Ausztriában

Az elmúlt másfél évtizedben megduplázódott Ausztriában a muszlimok száma, ma már nagyjából 700 ezer követője van az iszlámnak az országban – ismertette a Die Presse című lap a Bécsi Demográfiai Intézet kutatását. A legutóbbi, 2001-es népszámlálás óta az arányuk 4 százalékról 8-ra nőtt, miközben a legnagyobb keresztény felekezet, a római katolikus egyház követőinek aránya 64 százalékra csökkent.

Több mint duplájára nőtt az ortodox keresztények aránya, 2 százalékról 5-re, így ma már körülbelül 400 ezren vannak, vélhetően a kelet-európai (szerb, román, ukrán és orosz bevándorlóknak köszönhetően). Az evangélikusok aránya továbbra is 5 százalék körül van. Az egyéb kategóriába az osztrák lakosság 2 százaléka tartozik, ezen belül a zsidó vallásúak körülbelül 15 ezren vannak.

Hírdetés

A tanulmány felvázol három forgatókönyvet arra, hogyan alakul majd a lakosság vallási összetétele a jövőben, és mindhárom változat szerint csökken a katolikusok aránya és nő a muszlimoké. Ha azonban főként Európából vándorolnak be Ausztriába, akkor leginkább a vallástalanok aránya fog nőni, 2046-ra akár a lakosság negyede nem tartozik majd semmilyen felekezethez, míg a katolikusok 45, a muszlimok 14 százalékot tesznek majd ki.

A második, a legújabb migrációs trendeket figyelembe vevő, európai és Európán kívüli bevándorlással is számoló forgatókönyv szerint 24 százalék lesz vallástalan, 17 százalék muszlim, 45 százalék katolikus.

Ha a migráció megtorpan, és csak a termékenység különbségei, illetve az áttérések alakítják a trendet, akkor 30 év múlva 28 százaléknak nem lesz felekezete, a katolikusok aránya ekkor is 50 százalék alá csökken, a muszlimok részesedése pedig 12 százalék lesz.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »