Szomorú hírre bukkantam. 2020-ig nem adományoznak városi címet egyetlen településnek sem. Dicséretre méltó az önmérséklet, hiszen ne feledjük: közeleg a kampány, és hát mit szépítsünk, az ország kormánypártja és -pártocskája igyekszik minél több alkalmat megragadni, hogy fényezhesse önmagát. Az sem áll távol egyiktől sem, hogy mesterségesen kreáljon ilyen alkalmakat. Vegyük csak a különböző falunapokat és járási szintű főző- és sütőversenyeket! Ha Milos Forman tudna róluk, egyszerűen csak a fényviszonyokra és a kamerabeállításokra kellene figyelnie, úgy forgathatná le a mi Nemzeti Együttműködésünk Rendszerében a Tűz van, babám! második részét. (A Magyar Nemzeti Filmalap is támogathatná, már úgy értem, papíron, aztán a valóságban lehetne a kiutalt pénzből valami belvárosi fánkfesztivált szponzorálni. Mondjuk.)
A köztelevízióban mostanában gyakran mutogatott, a képernyőn keresztül is zsírszagot árasztó főzőversenyek amúgy nem igazán térnek el a városavató rendezvényektől. Mindkettő szerves része az evés és az ivás, a jó és nem túl jó programok – és persze a különböző politikusok beszédei. Mivel a városavatást utóbbiak kicsit könnyebben helyezik történelmi kontextusba, általában hosszabban beszélnek és kevesebbet isznak, de szavaik lényege egy és ugyanaz. „Nagy esemény ez egy kis falu életében.” „Sok munka vár még ránk, de ez a nap legyen az örömé és az összefogásé.” „Képviselő úrnak, a megyei közgyűlésünk tagjainak, kormányhivatal-vezető úrnak, választókerületi elnök úrnak, jegyző úrnak tartozunk hálával.”
http://mno.hu/
A beszéd végén jöhet a dínomdánommal kísért utcabál, ahol orrvérzésig, bokaficamításig, a focipályához legközelebb eső léckerítés szétkapásával járó tömegverekedésig, de legalábbis kivilágos-kivirradatig megy a tánc. Az utolsó szám A börtön ablakába, esetleg a Beatrice klasszikusa, az Azok a boldog szép napok. Vagy A nézését meg a járását. Ötödjére. Persze csak a hetedjére játszott Despacitót követően.
Aztán persze ki tudja. Ha a közvélemény-kutatási adatok úgy állnak majd, hogy a Fidesznek és a KDNP-nek nem elég nyugdíjat, déli határzárat vagy esetleg rezsit emelnie, netán Soros-behatást csökkentenie, akkor tán még láthatunk is a kortesfinisben egy-egy remekbe szabott városavatót.
Eddig nekem egyetlen ilyenen sikerült részt vennem. Hogy hol, nem lényeges. Hogy mikor, az sem, legyen elég annyi, hogy egy eksztatikus kampány szerves részét képezte. Hogy milyen pártállású volt a polgármester, és hogy ki volt a meghívott felszólaló, azt is fedje homály. (Különben is, a faluból lett városka első embere kipróbálta a közéleti barikád mindkét oldalát. Mit kipróbálta! Alaposan belakta azokat!) Ami számomra lényeges volt a ceremóniából, az az ökör. Tudom, nem túl magasztos, hogy egy ilyen történelmi kontextusba helyezhető eseményből ez érdekelt a legjobban engem: az ökörsütés, méghozzá az iskola udvarának bitumenpályáján. Mentségemre szolgáljon, hogy egyrészt fiatal voltam még akkor a közélethez, sőt a várossá nyilvánítás alkalmából csapolt ingyensörhöz is. Másrészt nem csak én voltam így ezzel. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a faluból lett város ökrének a sorsa. Előre szólok, tanulságos történet lesz ez, sőt egyenesen áthallásos. Nemcsak a gasztronómiánk van benne ebben a bitumenre csorgó zsírtól tocsogó sztoriban, hanem a velünk élő posztkádárista látásmódunk, életszemléletünk, gondolkodásunk és mindenünk is.
http://mno.hu/
A következő történt a faluból lett város ökrével. Reggel nyolckor nyársra húzták, kilenckor már forgott is szépen az a szegény állat. Csakhogy egy órával a meghirdetett pecsenyézés kezdete előtt szőrén-szálán eltűnt az egész ökör. Jöttek az ismerősök, a barátok, a befolyásosok, és megették őt, mielőtt a falubelieknek jutott volna akár egy szelet is. De ez persze mit sem változtat azon, hogy ez a nap az örömé és az összefogásé volt. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan így is igen büszkék voltak újdonsült városuk nagy-nagy sikerére!
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.08.03.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »