Az 1990-es években a fővárosban hét MDF-piac működött, de voltak vidéki „leányvállalatok”. Meg ellenszél: egy SZDSZ-es polgármestert például csak alapos jogi agyafúrtsággal tudtak kicselezni a szervezők, hogy megmaradhasson a szombati piac. Pedig az ötlet, ha akkoriban nem tűnt is annak, kifejezetten korszerű volt. Bejártuk az utolsó megmaradt placcot a budapesti Komjádi uszodánál, és közben az alapítóval, Zacsek Gyulával is összefutottunk.
Az MDF-piacok történetéről írnék cikket, és… – mondom a bilétás piacfelügyelőnek, akit éppen sikerül elcsípni a Komjádi uszoda melletti parkolóban terpeszkedő piacon. Erre ő egy félfordulattal az egyik zöldségesnél vásárló magas férfi felé bök: „Miért nem kérdezi erről a Gyulát? Ő találta ki az egészet.”
És tényleg, a pultnál zöldségeket böngésző úr Zacsek Gyula közgazdász, egykori MDF-politikus és országgyűlési képviselő, akit pár napja sikertelenül próbálok elérni telefonon.
Éppen rá is ér. Kezet fogunk, és egy közeli kávézó felé indulunk, de lassan haladunk, majdnem minden árusnál megáll, vált néhány szót, aztán jön velünk tovább. Nehezen érünk el a mellékutcáig, mivel az árusokon kívül vásárlók is folyamatosan megállítják interjúalanyunkat egy-két mondat erejéig. A piacot nézegetve közben még mindig azt kutatom, látszik-e valahol, hogy ennek a helynek történelme van. De nem látszik. Ugyanolyan piacnak tűnik, mint az összes többi, amelyen az elmúlt években megfordultam. Pedig…
——————-
Egy szombati nap nyáron, 1989-ben. A Haladás döntetlent játszott a Váci Izzóval, a Pécs legyőzte a Ferencvárost, a Békéscsaba a Honvédot, a Tatabánya a Csepelt, a Dózsa az ETO-t. A leningrádi kommunisták a peresztrojka elmélyítéséről kezdtek diskurálni az ezen a napon megnyíló aktívaülésükön. Eközben Magyarországon, Sopronpusztán az oda szervezett páneurópai piknik idejére megnyitott határon több száz NDK-állampolgár menekült Nyugatra. A hivatalos vietnami sajtó élesen bírálta a Kelet-Európában – mindenekelőtt Lengyelországban és Magyarországon – zajló reformfolyamatokat.
http://mno.hu/
Budapesten pedig ezen a napon nyílt meg a Határ útnál az első MDF-piac, vagy ahogy Zacsek Gyula, a formátumot kitaláló egykori politikus szereti nevezni: heti vásár. Szerinte a piac az, amely állandó helyen, egész héten nyitva van; amit ő kitalált, az hétvégente egy napon, kiürített parkolókban működött. Az első alkalom ekként nézett ki: a hat órára meghirdetett nyitásra nagyjából tíz autó gördült be. Volt, aki a csomagtartóból árult, és olyan is, aki pótkocsival jött. Hét órára majdnem minden elfogyott: a sorok már csak a krumplisnál és a mákot áruló gazdánál kígyóztak. Utóbbi a boltihoz képest féláron, zsákból kanalazta és kéttányéros mérlegen adagolta az árut.
Tizenegy órakor aztán megjelent a köztelevízió riportere is, aki az üres parkolót látva arról érdeklődött Zacseknál, miért veri át az embereket, hogy piac lesz, amikor nincs is. Zacsek erre elmondta neki, hogy egy tisztességes háziasszony tizenegykor már az ebédet főzi abból, amit reggel hat és hét óra között itt megvásárolt, de azt is elismerte, hogy kevesebb árus jött, mint amennyi ígérte. Az esti híradóban ennek ellenére lement az anyag, amelyben csalódott nyugdíjas vásárlók panaszkodtak, hogy mire ideértek, nem volt semmi. Ez végül remek reklámnak bizonyult: a következő hétre már 118, addig bizonytalankodó termelő jelentkezett a piacok telefonját kezelő nyugdíjas tanárnőnél, Erzsike néninél, az eseményt pedig aztán élőben közvetítette a Falurádió.
A köztévé három héttel későbbi felvételein már egyértelműen látszik, hogy a kezdeti szkepticizmus talán korai volt: tele van a parkoló, platós IFA-król árulják a krumplit és Zsigulik szélvédőjére aggatják a paprikafüzéreket. Szinte mozdulni sem lehet a tömegben, zsákszámra viszik a hagymát. Az Örs vezér terén nyíló piacról szóló anyagban már minden vásárló örül: fél- vagy harmadáron jutottak hozzá az áruhoz. Egy másik híradórészlet árulja el aztán a piac bejáratánál jegyzetfüzetlapra, kézzel írva hirdetett „Magyar Demokrata Fórum-akció” titkát: az egyik szervező arról beszél, hogy péntekenként körbejárják a piacokat, átlagolják az árakat, és minden termékre annál alacsonyabb árat tűznek ki célul. Azt, aki ennél drágábban adná, inkább elküldik. Egy hónapon belül hét piac nyílt, 1989 decemberére pedig, az addig eltelt tizenöt hét alatt mintegy 430-460 vagonnyi árut forgalmaztak Budapesten.
——————
Most megkérdezve a vásárlókat kiderül, hogy már nem az olcsóság jelenti a fő vonzerőt: egyszerűen ez a piac van közel, vagy ehhez szoktak hozzá az évek alatt. A termékek köre sem üt el nagyon a máshol megszokottól: zöldségek, gyümölcsök, kézműves sajtok, húsok. A piac bejáratánál övet árul kézből egy férfi, egy helyen különféle háztartási cikkeket is lehet kapni, beljebb pedig van egy zoknis-öltönyös, de Zacsek biztosít róla, hogy ő is a saját termékeit árulja, mint ahogy a műanyag árut kipakoló kereskedő is. Legalábbis nagyrészt.
Ez itt a legfinomabb dinnye, tereli el a figyelmem a piacalapító egy kosárra mutatva, aztán félre is tetet belőlük pár darabot.
—————–
Zacsek Gyula neve idén tavasszal Soros György apropóján szerepelt hosszú idő után először a hírekben. Zacsek ugyanis 1992-ben párttársa, Csurka István lapjába, a Magyar Fórumba írt terjedelmes, alaposan lábjegyzetelt cikket Terme szekrágják a nemzetet, avagy gondolatok a Soros-kurzusról és a Soros-birodalomról címmel, amelyre a Fidesz éles hangon reagált – persze akkor még mecénásuk, Soros György védelmében. (Éppen van is egy példány az autójában ebből a Magyar Fórumból, amit aztán meg is kapok.) Az 1990-es választáson egyébként az egyéniben Orbán Viktort kétszer annyi szavazattal legyőző Zacseket ugyanakkor zárták ki végül az MDF-ből, amikor Csurkát, de ő nem MIÉP-es lett, hanem saját pártot alapított, amely aztán 1994-ben elbukott a választásokon.
De túlságosan előreszaladtunk: az MDF-piacok megjelenése ennél korábbra datálódik. 1989-ben, a rendszerváltás hajnalán nemcsak a politikai, hanem a gazdasági élet is mozgásban volt: a piac átalakulása miatt egyre drágultak az élelmiszerek, ami a vásárlók és a termelők életében is gondot jelentett. Zacsek tavasszal tett javaslatot budapesti termelői piacok létrehozására, amelyek kiiktathatják a közvetítő kereskedelmet, tehát olcsóbb árut juttathatnak el a városba. „Olyan zöldségmaffia dolgozott a városban, amely mindenféle bevételt letarolt a termelők elől” – emlékszik vissza az egykori országgyűlési képviselő.
Novemberben így ír a kezdeményezésről az MTI: „Ezeket az akciókat – mondták – népszolgálatnak tekintik; ezekből a mozgalomnak anyagi haszna nincs. Mint ahogyan nem származik ilyen haszon az MDF által már szerveződő gazdakörök számára sem: erkölcsi, politikai tanulsága viszont van e kezdeményezésnek, éspedig az – mind az újnak, mind a hagyományokra épülőnek –, hogy politikai, közéleti érdeklődést, önszerveződést csak elégedett emberektől lehet várni. Nem remélhető, hogy az állandó értékesítési gondokkal küszködő termelők vagy a napi megélhetési gondokkal bajlódó vásárló cselekvő részese legyen a demokrácia alakításának. Az MDF-piac, amely egyébként már nemcsak Budapesten, hanem vidéken is szerveződik, így egyfajta jelképe is a megújulásnak.”
Végül hét piac nyílt a fővárosban, amelyek általában szombati napokon működtek: üres telkeken, piactereken és parkolókban tartották őket, a vidékről érkező kereskedők közvetlenül a szállító járműből árulták portékájukat. A „népszolgálaton” túl nyilván remek politikai húzásnak számított, hogy a párt neve összeforrott az olcsón elérhető élelmiszerek nevével – talán nem véletlen, hogy 1990-ben Zacsek volt a párt budapesti kampányfőnöke is. A piacokon pedig a helyi pártszervezetek adták a felügyelőket. Zacsek is több olyan levelet kapott, amelyben arról írtak neki, hogy azért szavaznak az MDF-re, mert „a kenyeret adja nekik”. 1993-ban aztán az MDF-ből kiváló Zacsek vitte magával a piacokat is: a Piacfejlesztési Alapítvány, azaz angol nevén a Market Development Found (MDF) működtette tovább őket. Aztán a város fejlődése szép lassan felőrölte a piacokat, felfalta az üres tereket, kiürített parkolókat, ahol helyet kaptak. A közlekedési csomópontokban elhelyezkedő piacok helyén plázák épültek, az egyik helyére pedig a rendőrségi palotát húzták fel.
Amikor manapság próbáljuk felkutatni, milyenek lehettek az MDF-piacok az elmúlt két évtizedben, néha egészen szókimondó leírásokkal találkozunk. A Pesterzsébet történetének dedikált FalArt blog 2009-es bejegyzésében például így fogalmaznak: „A mi tapasztalataink szerint azokban az időkben az eredeti törekvések csak részben valósultak meg. Ennek bizonyítéka volt, hogy a FA dezodor, a zselés szappan, a »zöld alma« illatú mosópor, a Merido kávé, a nyalóka, a rágógumi és a hasonlóan Bécsben vásárolt, ki tudja, honnan származó Marlboro cigi volt a legkeresettebb. Az itthon kurrens portékának számító áruféleségekből több volt látható az összecsukható pultot helyettesítő asztalokon, mint a hazai őstermelők kosarában a krumpli.”
2006-ban egy másik blog a Vörösvári úti piacról szólva a következőket írta: „A III. kerületi szakrendelő előtti parkolóban tizenhat éve működik kirakodóvásár, ahol ma már nemcsak zöldséget és gyümölcsöt, hanem a szartól a röpülőig mindent lehet kapni. Szombat délelőttönként boldog-boldogtalan kitelepül a placcra, és alkalmi standokról vagy konténerekből árulja a bizonytalan eredetű, de legalább olcsó portékákat.” Ezután jegyzi meg az írás a Hírszerzőre hivatkozva, hogy a Komjádi uszodánál lévőben „három hónapja valaki teherautó platójáról olcsó pudingokat, sajtokat és joghurtokat árult a kispénzű vásárlóknak, akik különösebben nem vették zokon, hogy a mintegy 300 kilogrammnyi tejtermék mindegyikét átcímkézték, mert már régen lejárt a szavatosságuk”.
Zacsek Gyula ezekre a kritikákra csak legyint.
– Menjünk ki most, aztán fényképezzék le azt a szart meg a röpülőt, ha találnak ilyesmit! Én szégyellném magam! – kéri ki magának, hozzátéve, hogy kifejezetten büszke rá, hogy történetük során egyszer sem bírságolták meg őket közegészségügyi gondok miatt. Igaz viszont, teszi hozzá, hogy az elején sok mindent lehetett kapni a piacokon a termények mellett. – Akinek volt némi tartalék pénze, kiment, vett Milka csokoládét, keresett mindegyiken tíz forintot, és boldog volt – említi. Arról pedig a II. kerülettel közösen adtak ki közleményt, hogy a piac ra egy időben rátelepedő árusokhoz nem volt közük a szervezőknek.
A legszórakoztatóbb történetet 1994-ben Révész Sándor osztotta meg némi elítélő éllel a Beszélőben. E szerint a kispesti MDF-piac 1993. január 1-jétől nem kapott területfoglalási engedélyt, ez azonban egyáltalán nem akadályozta meg a működését. A piac ugyanis tüntetésként működött tovább. Zacsek Gyula csak nevet, amikor felemlegetem a hihetetlen történetet, ugyanis az utolsó szóig igaz. A piac politikai kötődése miatt akadtak problémák: a helyi polgármester, az SZDSZ-es Lévay Levente – aki később pedofilügybe keveredve távozott a közéletből – „ki akarta nyírni” a piacot. Ezért aztán elérte, hogy ilyen címen a fővárosi önkormányzat ne adjon területfoglalási engedélyt erre a helyre.
– Elővettem a gyülekezési törvényt: hogyan lehet egy közterületen akár piaci célú alkalmi gyülekezést összehozni? – idézi fel Zacsek. – Balázs István jogász barátommal leültünk, és kidolgoztuk ezt az egész rendszert, de annyira részletesen, hogy nem volt rajta fogás. Valami olyasmi volt, hogy „hat órakor a termelők tüntetőleg megjelennek, tüntetőleg kirakják az árujukat, a vásárlók tüntetőleg megjelennek, tüntetőleg megvásárolják az árujukat, majd tüntetőleg hazamennek”. A rendőrség nem tudott belekötni – mondja.
Az alapítvány részéről ő írta alá, a piacosok részéről pedig egy dabasi hentes, aki mellesleg jogász is volt, így utolsó fricskaként azt kanyarította a neve alá, hogy hentes-jogtanácsos. A volt képviselő azóta is azon gondolkozik, hogyan lehetne bekerülni ezzel, mármint a másfél évig tüntetésként működő piaccal a Guinness-rekordok könyvébe.
Mára már csak a Komjádi uszoda parkolójában működő piac maradt az alapítvány kezelésében, miközben a városban egyre-másra tűnnek fel egyébként a termelői és biopiacok. Zacsek Gyula szerint jól van ez így, vagy ahogy ő mondja: az ezeket szervezők „hál’ istennek ráéreztek”. Ő maga néhány vidéki piac létrehozásában segédkezett, és az elmúlt huszonhét évben alig volt olyan szombatja, hogy ne valamelyik piacán töltötte volna a délelőttjét. Itt, a Komjádinál is vannak olyanok, akik alapító tagok voltak.
– Itt szeretettel beszélnek a vásárlókkal az árusok, nevükön szólítják őket, rákérdeznek az unokákra, annyira családi és emberi a kapcsolat. Ezért is csináltam. Hetvenévesen azt mondom, hogy érdemes volt megvívni ezt a háborút, mert ha csak ez a kis sziget maradt meg ilyen hangulatban, az is egy élmény
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.07.29.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
