Nem hagyják éhen a tudósítókat a Duna Arénában, persze aki dolgozni jött, az nem tömi magát degeszre. Körkép.
Tetszik az a hasonlat, amely az iszlám szent városához hasonlítja a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodát, és magam is csak bólogathatok, amikor a különböző népek vízilabdanagyságai arról regélnek, hogy addig nem pólós valaki, amíg nem mérkőzött a különleges budapesti létesítményben.
A budapesti úszó-világbajnokság azonban „szült” egy újabb Mekkát, ez pedig a Duna Aréna médiabázisa. A hihetetlen léptékű termet fehér asztalaival, kék székeivel, fekete könyöklőivel szinte saját szobámként ismerem már. Szinte puritánnak mondanám, de egy okból mégsem: az ellátás miatt.
A terem közepén ugyanis elhelyeztek harminc könyöklőt azért, hogy az ülésbe beleőrült tudósítók egy kicsit megmozgassák magukat és váltsanak néhány szót kollégáikkal. A könyöklőkön pedig folyamatosan, reggel 7.30-tól este 10.30-ig folyamatosan hordták a zöld pólós önkéntesek a pogácsát (sajtos, krumplis, rozsos), és bár a pogácsazabáló újságírók nagyszámú csoportjának létét egyáltalán nem tagadom, sőt, határozottan megerősítem, azt is el kell ismernem, nem tudtunk annyi pogácsát megenni, hogy a készletek kifogyjanak.
Az ellátás extra dicsérete, hogy friss gyümölcs is mindig volt a könyöklőkön, kopaszbarack, alma, banán, leginkább ezek, de napjában egyszer kihelyeztek kis villákkal rengeteg dobozka, apróra vágott görög- és sárgadinnyét, valamint még egy valamit, amiről többen azt mondták, hogy mangó.
http://mno.hu/
(Én a héten ettem ilyet először, a görögdinnyéhez hasonlít az íze, a színe pedig a citromhéjhoz. A tévedés nem kizárt.)
http://mno.hu/
http://mno.hu/
A Duna Arénában a tájékoztatás felkentjei napjában egyszer meleg ételt is kaptak „jegyre”, amiért a Dagály főépületébe kellett elzarándokolni az esemény elején. A Dunán ringó hajón minden versenynapon dél és 3 óra közt háromfogásos ebéd volt, szombaton például valami tárkonyos marharagu leves, fűszeres egész csirkecomb parázsburgonyával (ilyet otthon is fogok csinálni, parázs nélkül), a végén felejthető, barackos-mákos muffinnal. Bármennyit lehetett venni.
El kell ismerni, a héten az újságírók annyit habzsolhattak a Duna Arénában, amennyit nem szégyelltek, a külföldi vendégek is bizony meg voltak elégedve ezzel az ellátással.
Még elmondanám, hogy az a sztereotípia sem nélkülöz minden alapot, hogy vannak újságírók, akik az adott helyre dolgozni járnak, és vannak, akik pogácsázni, de aki dolgozni jött (az én kezembe a héten hat számjegyű leütés került), az azért jobbára nem is azt figyelte, mi történik a könyöklők, a hűtőszekrények és a dunai hajón ringó csirkecombok világában.
Nem haltunk éhen, na!
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
