A kormányzat első számú gyalázkodás- és celebügyi harsonájában olvasom (ezt Origónak hívják még mindig, csak a tartalma változott meg, hátborzongató, hogy a neve az, ami volt), hogy tökéletesen pucér fotót tett közzé magáról bizonyos Bódi Sylvi (aki így írja a Szilvit). Hogy egészen pontosan ki ő, nem tudom (nyilván ő sem tudja, hogy én ki vagyok, 1-1), ám ezt nem intellektuális nagyzolásból mondom, inkább csak a kontextus árnyalása érdekében. Sylvi nevét nyilván sokszor hallottam már (ő az enyémet, gondolom, nem, 2-1-re nyert), celebstátusának hozzávetőleges minőségével tisztában vagyok.
Bódi Sylvi nem csak úgy l’art pour l’art posztolta az anyaszült meztelen önábrázolást (melyen, ha szabad ilyesmit szóvá tenni, az elrontott perspektíva miatt túl nagy a fej a túl apró testhez képest), meg nem is az erotikus tartalmak szolgáltatásának igénye vezérelte, hanem igenis nyomós (magasabb szintű) oka volt erre.
Az utóbbi időben ugyanis rengeteg támadás érte őt amiatt, hogy csak utazgat összevissza, és egzotikusnál egzotikusabb helyszíneken mutogatja magát (felöltözötten, annyira, amennyire). A fotó célja ezért az volt, hogy megmutassa a (pőre) valóságot. Miszerint szó sincs luxusról, lám, ezúttal is bár Indonéziában van, öt csillag helyett csupán egy kalyiba, egy vödör és némi hideg víz jut neki, így tisztálkodik. Ergo le lehet szállni róla.
A post shared by Sylvi Bódi (@sylvibodi) on Jul 11, 2017 at 9:52am PDT
Az a roppant izgalmas (és egyúttal nyomasztó) dolog jutott eszembe erről (a rosszízű fantáziákat mellőzni kéretik), hogy Bódi Sylvi pucér fotójának történetében benne van napjaink valósága tetőtől talpig. Amennyiben igazán szomorú, hogy még soha nem volt ennyire fontos, hogy mit gondolnak rólunk az emberek. Ez hosszabb távon kibírhatatlanná válik majd, már most mondom. Itt van ez az internet – és ki fog csinálni bennünket. Az ember (a celebet is beleértve) úgy vágyja a feedbacket (magyarul: a visszacsatolást), mint egy falat kenyeret, de hiába, mert egyszerűen bele fog háborodni a végén.
http://mno.hu/
Először is mert hiába nyomnak lájkot százan (és hiába írja másik száz, hogy gyönyörű és okos vagy, drága), csakis azon akadunk meg, hogy a százegyedik odaböffent valami luxuskurvázósat vagy hasonlót. Ami aztán fájni fog. Lehet azt hazudni, hogy nem fog, de fog, mint a mellékelt (pucér) ábra is bizonyítja. A közösségi háló ilyen (bármelyik szegletéről legyen szó), a trollok állnak nyerésre, és semmi sem utal arra, hogy a hadiszerencse a közeljövőben megfordulhatna. Ráadásul hiába telik-múlik az idő, nem bír rájönni a sokaság: az internet nem a valóság. Sőt szinte semmi köze hozzá.
Még soha nem volt ennyire fontos, hogy mit mondanak, ezt mondtam az imént. Hajszálra úgy megy ez, mint régen falun. Így nem mehetsz a bálba, lyányom, ebben a rongyban ki nem engedlek az utcára, hát mit fognak mondani az emberek?! Na csináltunk magunknak egy akkora falut, hogy az indonéz szigetvilág adja a másikat.
És van még egy momentum. Valaha voltak az újságok, amelyek sok-sok vitriolos tollú újságírót foglalkoztattak. Utána jöttek a netes portálok. Utána a blogok. Utána mindenki. Az emberiségnek az a fele, amely kimosakodott a totális digitális analfabetizmusból. Ma mindenki újság – és mindenkinek van véleménye. Ha kell, vitriolos, ha nem, akkor is.
Kivont kardjaik előtt védtelenül állunk mindannyian. Bódi Sylvi nincs egyedül.
Igaz, azt is beszélik, hogy vannak, akik használni és kihasználni is képesek ezeket a sajnálatos (nekik örvendetes) tömegkommunikációs fejleményeket. Lehet, hogy valójában Sylvi is ilyen. Lehet, hogy igazából nincs is kiakadva. Csak kihasznált egy ziccert ügyesen, okosan. Mindegy. Akár így van, akár úgy (vagy amúgy), pucér mindenképpen.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
