"Kösz a segítséget!" – Kétszer is pórul járt az idős hölgyek nyakából láncot kitépkedő "fiatal"

Bűnösnek mondott ki a Szekszárdi Járásbíróság egy 22 éves férfit rablás, valamint kifosztás bűntettének kísérletében. De a bíróság csak két év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, amelynek a végrehajtását ráadásul öt év próbaidőre felfüggesztette. Elrendelték továbbá a férfi pártfogói felügyeletét a próbaidő tartamára.

A büntetlen előéletű vádlott nőtlen, szakképzettsége és kiskorú gyermeke nincs. A bűncselekmény elkövetésének idején nem volt munkája, így jövedelme sem. Magánszemélyeknek nagyobb összeggel tartozott.

Hírdetés

Tavaly augusztus 16-án este fél hétkor az utcán beszédbe elegyedett a padon ülő 80 éves sértettel, aki készségesen útbaigazította a vádlottat. Még pár szót váltottak, majd az idős nő botjára támaszkodva felállt a padról. Ekkor a férfi egy hirtelen mozdulattal kitépte a nyakában lógó 56–60 centiméter hosszú medálos aranyláncot. A lánc elszakadt, de a vádlott nem vitte magával, mert elakadt a sértett ruhájában. A férfi menekülőben még visszaszólt az idős hölgynek, hogy kösz a segítséget. A láncon lévő medál az eljárás során nem került elő.

A vádlott a városban lődörgött tavaly augusztus 23-án, amikor észrevette a szemből érkező idősebb nő nyakában az aranyláncot. Ezúttal sem járt sikerrel, mert kitépte ugyan a láncot a 68 éves nő nyakából, de menekülés közben kicsúszott a kezéből az ékszer és a járdára esett. A sértett az erős rántó mozdulattól elesett, jobb könyöke lehorzsolódott, a nyakán pedig hámsérülés keletkezett. A közelben lévő presszó egyik vendége a nő segítségére sietett, az aranyláncot is megtalálta. Egy másik ember, aki az autójából látta a történteket a vádlott után hajtott, és segítségével sikerült a rendőröknek elfogni.

(Teol nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »