Vecsési zászlóbontók: a korrupciónál fontosabb az etnikai önvédelem

Zászlót bontott szombaton Vecsésen az Identitesz, a Betyársereg és a Városi Nemzeti Szövetség részvételével az Erő és Elszántság névre hallgató, deklaráltan szélsőjobboldali mozgalom.

László Balázs, az Identitesz elnöke arról beszélt, hogy az új egység és az új jobboldali létrehozását tűzték ki célul, amelyik szakít a múltba nézéssel és a politikai korrektséggel, ennek jegyében például a rendezvénnyel majdnem párhuzamosan zajló budapesti homoszexuális felvonulást erkölcsi fertőnek nevezte. Különösen fontosnak nevezte továbbá az etnikai önvédelmet, amit még a korrupció, az egészségügy, és az oktatás kérdésénél is előrébb sorol.

A rendezvény után kérdéseinkre válaszolva is elmondta, hogy az első és legfontosabb dolog a mozgalom számára, hogy e felé terelje a közgondolkodást, minden egyéb szakpolitikai kérdés csak ez után következhet. Ezt ők úgy nevezik, hogy „metapolitika”, ami László szavait idézve azt jelenti, hogy az „értékek és gondolatok világában való politikai küzdelem”. Azt nem tudja, mivel fogják mérni, hogy sikerült-e befolyásolni a közgondolkodást, de úgy gondolja: jó mérőszám lehet az, hogy hányan csatlakoznak a mozgalomhoz. Aminek az indulásával párhuzamosan az Identitesz egyébként a háttérbe vonul, sőt, egyenesen „titkossá válik”. A szervezet elnöke szerint ugyanis nagyon sokan támogatnák őket, de félnek, hogy kirúgják őket az egyetemről.

Tyirityán Zsolt is azt hangoztatta beszédében, hogy a valódi alfa és omega egy közösség számára az élettérért való küzdelem. Ezt, valamint a „sátáni liberalizmus” élettérből való kiszorítását nevezte a frissen létrejött, általa érdek-képviseletinek nevezett mozgalom céljának. Elmondta, hogy fontos, ha van a jelenlévőknek „fehér, európai” rassztudata, ehhez pedig azt tette hozzá, hogy ő nem gyűlöl senkit csak elvárja, hogy tartsa tiszteletben, hogy ő egy fehér európai és büszke magyar hazafi.

Hírdetés

Eredetileg részese lett volna a szövetségnek az Orosz Mihály Zoltán vezette Érpataki Modell Országos Hálózat is, ám végül ez meghiúsult. Történt ugyanis, hogy a rendezvény előestéjén a kormánypárti Origo megírta, hogy Orosz Mihály Zoltán bejegyeztette a Rend és Igazságosság, azaz RIA elnevezésű pártot. 

Tyirityán Zsolt a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy minderről ő is az Origóról értesült, és meg is döbbent rajta. Éppen ezért a Betyársereg vezetője lapunknak úgy fogalmazott, arra kérte Oroszt, hogy ne is jelenjen meg a rendezvényen. Hozzátette, hogy számos más szervezet jelezte már feléjük, hogy csatlakozna az érpatakiak helyére, de egyelőre nem kívánta megnevezni ezeket. Rákérdeztünk, hogy a Jobbik alelnökéhez, Toroczkai Lászlóhoz köthető Hatvannégy Vármegye Mozgalom esetleg nincs-e ezen alakulatok között, amire Tyirityán azt felelte, hogy a vármegyések szimpátiával figyelik a tevékenységüket, Toroczkait pedig a barátjának nevezte. A Jobbikhoz való viszonyukat pedig úgy írta le, hogy „nem szövetségesek, de nem is ellenségek”.

Mindez azért érdekes, mert a rendezvénynek az a Szabó Attila volt a házigazdája, aki egyrészről a szóvivője a Betyárseregnek, másrészről annak a vecsési alapszervezetnek volt az elnöke, amelyik tavaly decemberben felháborodott azon, hogy Vona Gábor a hanuka alkalmából levelet írt Köves Slomó rabbinak. Szabó ezért most ki is lépett a pártból – korábban megjelent, hogy kizárták, de a Magyar Nemzet azt mondta, hogy az ő döntése volt a válás – mivel ez már nem az a társaság, „amiért a vérét adná”.

Orosz Mihály Zoltán egyébként érdeklődőként jelent meg a pozsonyi csata emlékművénél és lapunkkal megosztotta, hogy miért tartja elhibázottnak az Erő és Elszántság alapkoncepcióját, az etnikai önvédelmet. Szerinte meg kell haladni a kommunizmus, a nácizmus és a liberalizmus eszméjét, és nem tartja szerencsésnek ha azok akármilyen „neo”-formában térnek vissza. Kérdésünkre tisztázta, hogy nem tartja Tyirityánékat neonácinak, de leszögezte, hogy ma már nem etnikumok között húzódnak a törésvonalak, hanem az építők és rombolók között.

„A mi mozgalmunk az egység és a hierarchia mozgalma, nálunk az önjárás nincs megengedve” – jegyezte meg László Balázs Orosz Mihály Zoltánék magánakciója kapcsán.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »