Sajnos nem fejeződhetett be 1917 tavaszán az I. világháború. Közismert, hogy 1916-17 fordulóján a Központi hatalmak jelentős katonai sikert értek el: az Antant bíztatására, a jelentős magyar területek kilátásba helyezéséért, szerződésszegő módon háborúba lépő Románia, a frontjain megjelenő orosz hadseregek és a francia tüzérség támogatása ellenére összeomlott, a királyi kormány hatásköre már csak Moldva kis területére korlátozódhatott.
A győzelmek eredményeképp előbb a németek vetették fel a békét, majd IV. Károly, az Osztrák-Magyar Monarchia új uralkodója, rokona Sixtus pármai herceg révén tett rendkívül méltányos és emberséges békejavaslatot. A fiatal uralkodó csak a Monarchia integritásához, a szerbiai dinasztiaváltáshoz ragaszkodott, elvben elfogadta Elszász-Lotharingia visszaadását Franciaországnak. E titkos javaslatot Clemenceau 1918 elején nyilvánosságra hozta, ez vitákat váltott ki a két császár között.
Verdun borzalmas tragédiája ismétlődött meg, csak fordított előjellel az 1917 tavaszi antantoffenzíva során. Az Antant vezérkarok döntő csapást szándékoztak mérni a nyugati fronton Németországra. Az Antant 182 gyalogos és 14 lovashadosztályával 151,5 német hadosztály állt szemben. Tüzérség és légierő tekintetében is antantfölény létezett.
Április 9-én Arrasnál, majd az Aisne folyónál megindult a túlerőben lévő antantcsapatok támadása, azonban erőfeszítéseik megtörtek a Rupprecht bajor trónörökös és az Albrecht würtembergi herceg vezette császári csapatok ellenállásán. A szövetségesek által először bevetett Schneider tankok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, legfeljebb mozgó tüzérségnek minősültek, a németek gyorsan kiismerték hiányosságaikat.
A brit és a francia csapatok veszteségei csak százezrekben voltak mérhetőek. A háborúval már meghasonlott katonatömegek folyamatos zendülésekkel reagáltak a véres veszteségeket eredményező, erőszakos bevetésekre, a halálba hajszolásba. Clemenceau erre megtizedeltette a fellázadt VII. és XI. hadtesteket. Botár Árpád, A láthatatlan hadsereg, című a világháború alatti diverzióval foglalkozó műve szerint 17-18 éves fiatal katonákat végeztek ki. Egy fellázadt orosz brigád ellen tüzérséget vetettek be.
Oroszország, de a világ tragédiáját is eredményezte, hogy a februári orosz forradalomban hatalomra került Ideiglenes Kormány döntést hozott a háború folytatásáról, melyet Miljukov külügyminiszter 1917 áprilisában jelentett be.
Az orosz hadvezetés az Osztrák-Magyar Monarchiára akart döntő csapást mérni. A világháború keleti frontján mintegy 221,5 gyalogos és 37,5 lovas orosz hadosztállyal szemben csak 126,5 gyalogos és 21,5 lovas hadosztály állt szemben német és az osztrák-magyar csapatok részéről.
Az egy évvel ezelőtti orosz siker kovácsa, Bruszilov tábornok tervei alapján Ausztria-Magyarország erőire akartak döntő csapást mérni. Mint a kérdés legjelentősebb szakértője, Galántai József megállapította, északon Baranovici térségében csak demonstratív műveletekre került sor, Kelet-Galíciában Lemberg és Drohobycz között át akarták törni a Monarchia csapatai védelmét. Ezért itt 31 hadosztályt és 1328 löveget összpontosítottak. Velük szemben 29 osztrák-magyar és török hadosztály állt.
Július 1-én Stanislaunál háromnapos tüzérségi tűzzel indult a Kerenszkij-offenzíva, melyben az oroszok még női rohamcsapatokat is bevetettek. Bár mintegy 20 kilométer mélységben benyomultak a védelembe, azt nem sikerült áttörni.
Július 19-én megindult az osztrák-magyar és török csapatok ellentámadása, pár nap alatt elfoglalták Kolomea, Tarnopol és Csernowitz városokat.
Az orosz hadvezetés válságát jelezte, hogy rövid időn belül hárman váltották egymást a vezérkari főnök tisztségében: Alekszejev, Bruszilov, majd Kornyilov tábornokok. Az utóbbi már nem a világháborúra, hanem a bolsevizmus keltette káoszra kellett, hogy figyeljen.
Július 22-én a Kerenszkij-offenzíva tehermentesítésére moldvai arcvonalon is támadást indítottak a román és az orosz csapatok, a rendelkezésükre bocsátott francia tüzérség támogatásával, azonban nem sikerült áttörést elérniük, majd a Központi hatalmak indítottak támadást. A Marasti, Marasesti, Oitoz körzetében vívott csaták nem hoztak döntést.
Talán ez az 1917 tavaszán-nyarán bekövetkezett, borzalmas és sok emberveszteség elkerülhető lett volna a Központi Hatalmak az év elején felvetett és megfogalmazott békejavaslatai figyelembevételével.
A háttérhatalom, a szabadkőművesség viszont teljes erővel állt ki a háború folytatása, az Antant háborús céljai mellett.
A Francia Nagy Kelet és a Francia Nagypáholy kapcsolatai már 1870-71 óta megromlottak a német páholyokkal. Ennek oka az 1870-es háborúban elszenvedett francia vereség, valamint Elzász-Lotharingia Németországhoz történő csatolása volt.
A francia páholyok a német szabadkőművességet folyamatosan támadták, monarchistának, nacionalistának, protestánsnak minősítették őket. További problémájuk az volt, hogy a német páholyok 1870-ben felsorakoztak Poroszország királya mögött, akit ők állítólagos háborús bűnökkel vádoltak. Gyermeteg logikával, a németekkel szembenálló, „latin” páholyokat a szabadság, a liberalizmus és a demokrácia megtestesítőjeként minősítették.
Kétségtelen, hogy a francia páholyok tettek bizonyos felhívásokat az 1914 júliusi-augusztusi napokban a háborús konfliktus veszélyének elhárítására, a háború kitörésével azonban egyértelműen az Antant hadicéljai mellé álltak.
Így üdvözölték példaként az 1915 áprilisi római egyezményt, az Olasz Királyság szerződésszegő fordulatát, majd katonai fellépését az Ausztria-Magyarország ellen, jogosnak ítélve Olaszország irredenta igényei biztosítását, melyek indokolhatatlan etnikai alap nélkül Dél-Tirolra, Dalmáciára, Isztriára és Triesztre vonatkoztak. Peppino Garibaldi alezredes, az egyik olasz nagymester vezetésével már az előző év folyamán önkéntes olasz légió indult a franciák támogatására.
1917. június 28-30 között Párizsban egy nemzetközi szabadkőműves kongresszust tartottak, a Francia Nagy Kelet Páholy szervezésében, melyen megjelentek a további francia, olasz, amerikai, belga, katalán, portugál, szerb, stb. páholyok képviselői. Politikai súlyuk jelentős volt, hiszen a megjelentek nagy része fontos szerepet töltött be az antantállamok parlamentjeiben, kormányaiban, a vezérkarokban.
Andre Lebey, aki mint szocialista képviselő, meghatározó szerepet töltött be a Francia Nagy Kelet Páholy vezetésében, ismertette a követendő célokat, melyek miatt folytatni kell a háborút.
Ezek Lengyelország egyesítése, Belgium és Csehország függetlensége, Elzász-Lotharingia Franciaországhoz történő visszatérése, valamint a „Habsburg-birodalom adminisztrációja által elnyomott nemzetek felszabadítása és egyesítése” voltak. A kongresszus elfogadta az előterjesztéseket. /Andre Combes: La maconerie francaise et la premiere guerre mondiale. Revista de estudios historicos de la masoneria Vol. 6. N. 2. Universidad de Costa Rica/
Ezek részben meglehetősen álságos felvetések voltak, hiszen példaként Lengyelországot pontosan a német és az osztrák-magyar csapatok szabadították fel az ő szövetségesüktől, a cári Oroszországtól, ezenkívül deklarálták is függetlenségét.
A Habsburg-birodalom nemzetiségei felszabadítása és integrálása jelszava pedig elsősorban a hazánk ellen irányuló irredenta és soviniszta terveket és célokat takarta.
Az olasz páholyokat Giorgio Nathan(1845-1919), Róma liberális, angol-olasz-zsidó származású polgármestere képviselte. Róla érdekességképp azt jegyezhetjük meg, hogy az alaptalan olasz irredentizmus hívekét – ugyanis Ausztria-Magyarország 1915 tavaszán hajlandó volt bizonyos etnikai érvekkel igazolható területi engedményekre – liberálisként az olasz irredentizmus megszállottja volt. Valószínűleg rekordot állított fel: 1915-ben, tehát 70 évesen, mint önkéntes hadnagy harcolt a Col di Lanán az osztrák-magyar hadsereg ellen.
Egy másik olasz résztvevő, Alberto Beneduce(1877-1944) életútja azért érdekes, mert politikai pályafutása bizonyos, kezdeti periódusai a tényleges realitások, értékítélet teljes hiányáról, az egyoldalú érzelmi-politikai elkötelezettségről tanúskodnak.
A tehetséges közgazdász, biztosítási szakember kezdetben radikális, majd szocialista elveket vallott, a század első két évtizede során volt miniszter, szocialista képviselő.
Mosolyogtató, egyoldalú ideológia elkötelezettséggel gyermekeit is az éppen aktuális eszmeáramlatokról nevezte el: Idea Nuova Socialista/Új Szocialista Eszme/, Vittoria Proletaria/Proletár Győzelem, Italia Libera/Szabad Olaszország/, csak a későbbi gyermekeinek adta a normális Ernesto és Anna nevet. Csak mellékesen jegyezhetjük meg, nem biztos, hogy jó lehetett egy hosszú életen át ilyen, ideológiai indíttatású neveket használni.
Beneduce tehetsége a 30-as évek elején bontakozhatott ki, mikor a fasizmus integratív politikája eredményeképp az IRI, vagyis az Ipari Rekonstrukciós Intézet élére került és jelentős gazdasági eredményeket sikerült elérni.
Tehát, míg Ausztria-Magyarország, áldozatész hazaszeretettel telt, dicsőséges hadserege és a németek, valamint a bolgár és török szövetségesek óriási áldozatokat hoztak, a szabadkőműves páholyok többek között már Trianon előkészítésén, hazánk szétrombolásán is fáradoztak. Közben a minimális kompromisszumokat is elvetve, saját országaik lakosságának százezreit is a halálba hajszolták.
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
