„Önvédelem nőknek” – ezzel a címmel jelent meg 1914 májusában Nobatake Jaeko által – Nohata Sóva írói álnéven – szerzett könyve, amelyben beszámolt egy nők által alapított önvédelmi szerveződésről, amelynek az volt a célja, hogy a hölgyeket megtanítsa, miként szereljék le az őket megtámadókat.
Könyvében a szerzőnő pontosan leírta és rajzokkal illusztrálta is az egyes harcművészeti technikákat, amelyek segítségével a japán nők megvédhették magukat a rájuk támadókkal szemben. Ezen technikák segítségével különféle eshetőségeket írt le az ellenfél szakszerű eldobásától kezdve a támadó karjának eltörésén át a nemi erőszakoló altestének megragadásáig bezárólag.
Részletes leírást közölt a férfiak gyenge pontjairól, amelyet kjusónak nevezett. A kjusó azon pontok összessége a testen, amelyeket megütve sérüléseket lehet okozni, vagy más esetben segítségükkel éppen fel lehet éleszteni a férfit. „Ha csapást mérsz valamelyik kjusóra, eszméletét vesztheti, sőt még a légzése is elállhat. A jó és igaz emberek pontosan megtanulják, miként kell ezeket a pontokat alkalmazni” – írta Sóva. A százhárom éves, japán nyelvű szöveget most fordította le elsőként egy 19-20. századi japán harcművészeti technikai nyelvekre szakosodott kutató, Eric Shahan, aki egyébként a kobudo japán harcművészeti stílus (harmadik fokozatú) fekete övese.
A műben leírt technikák a dzsiudzsicuból származnak. „A stílus lényege, hogy az ellenfél erejét használja fel. Akkor nyerhetsz, ha fürgén és a helyes irányba mozdulsz, anélkül hogy sok erőt használnál. Ha ezen technikákat megfelelően és begyakorlottan használják fel, még egy vékonyka leány is felboríthat egy megtermett férfit, és elérheti a győzelmet” – írta Sóva.
A szerző nem a levegőbe beszélt: elmondta, ő már sikerrel hasznosította a módszert. „Több alkalommal is ijesztő helyzetbe kerültem, mikor éjszaka tértem vissza az otthonomba. Habár igen kicsiny és vékony termetű vagyok, a dzsiudzsicu mozdulatoknak köszönhetően képes voltam az engem megtámadó hitvány csirkefogók pusztító csapásait elkerülni. Borzongató élmény volt” – írta.
A könyvében Sóva részletesen fejtegeti, hogy akkortájt egy nők elleni erőszakhullám söpört végig a szigetországon; külön megemlített egy női önvédelmi szervezetet is. Növekvő tiszteletlenségről és támadási adatokról írt, a problémát pedig nézete szerint az ország politikusai rendre figyelmen kívül hagyták. A szervezet célja nem csupán az volt, hogy felkészítsék a nőket a támadók ellen, hanem hogy megjutalmazzák a szebbik nem azon tagjait, akik sikerrel védelmezték meg magukat.
Érdekes, de alig tudunk valamint a száz éve élt japán szerzőnőről. Shahan legújabb kutatásai szerint elképzelhetőnek tartja, hogy egy dódzsót (szó szerinti fordításban az „út követésére szolgáló hely”, valójában egy edzőterem) üzemeltetett, ahol saját maga tanította küzdeni nőtársait.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
