Megújulhat Nimród, az egyedül itthon megmaradt gépágyú

Ha minden a tervek szerint alakul, jövőre újra láthatja a nagyközönség a második világháborús Nimród önjáró légvédelmi gépágyút. A háború előtt Magyarországon készült lánctalpasok közül egyedül ez maradt itthon

Terveink szerint hamarosan teljesen felújítjuk a Nimród önjáró légvédelmi gépágyút – magyarázta lapunknak Kónya Béla őrnagy. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa kifejtette, az intézmény birtokában lévő legértékesebb technikákat lehetőség szerint igyekeznek fedett helyen őrizni. Így tesznek a Nimróddal, valamint az összes, első és második világháborús magyar, német és szovjet eszközzel is. Mint a múzeum szakembere elmondta, e lánctalpas különlegessége abban áll, hogy a háború előtt Magyarországon gyártott gépágyúk közül egyedül ez maradt meg – a többit beolvasztották vagy zsákmányként Oroszországba vitték, ahol ugyancsak a kohóban végezték. Mellékszál, mégis idetartozik, hogy az 1944 előtt itt készült más páncélosok, így a Zrínyi rohamlöveg vagy a Turán tank közül egy sem lelhető fel hazánkban – a néhány „túlélő” ma Oroszországban, a Moszkva közelében fekvő Kubinkában van kiállítva.

A múzeum szándéka az, hogy a Magyar Honvédség százhetven éves fennállása kapcsán 2018-ban tartandó ünnepségeken bemutassa és felvonultassa a megújult Nimródot és társait – fogalmazott az őrnagy. Beszélt arról is, hogy egy-egy jármű restaurálása során hatalmas segítséget képesek adni a civilek, akik magánszorgalomból megőrizték a korszak relikviáit.

Hírdetés

A helyreállítás nehézségeit érzékeltetve Kónya Béla aláhúzta, például bonyolult reprodukálni a festést, hiszen a mai, úgynevezett RAL-kódok nem fedik le a hajdani színeket. Szükség lenne az eredeti gyári dokumentumokra, lévén azokban grammra közlik, miből mennyi kell – de ezeket meglelni hosszú hónapokat igénylő levéltári munkát igényel, s erre olykor nem jut idő.

A Nimród a háború elején kimondottan jó fegyvernek számított, és a repülőgépek ellen még 1945-ben is megállta a helyét – hangoztatta Kónya Béla, hozzátéve, minden jármű komplex, több ezer alkatrészből álló szerkezet, így a restaurálás nem csak abból áll, hogy lefestik és kiteszik valahová. Közölte, a szakértők lehetőleg az eredeti állapotokat óhajtják visszahozni – ám ez hosszú ideig tart és sokba kerül. Az utolsó hazai Nimród egyébként a háború után évtizedeken át a Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán állt, majd átkerült a volt Bolyai Katonai Akadémia kertjébe.

mho


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »