Hazudott a külügyi államtitkár?

Hazudott a külügyi államtitkár?

Cinikus és komolytalan – így jellemezte az egykori diplomata Íjgyártó István államtitkár a taskenti nagykövetségen történtekre adott válaszát. Demeter Márta a személyügyi, biztonsági problémákra utaló botrány kivizsgálásáról készült hivatalos dokumentációra kíváncsi.

Valótlanságot állít Íjgyártó István külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a taskenti nagykövetség ügyében intézett írásbeli kérdésekre adott válaszában – mondta lapunknak az egykoron a nagykövetségen dolgozó első beosztott, Kemény Pál. Demeter Márta, független országgyűlési képviselő cikkünk nyomán fordult Szijjártó Péter külügyminiszterhez. Mint azt korábban megírtuk, az Üzbegisztánban működő magyar nagykövetségen több szabályszegésre, közöttük egy biztonsági incidensre is sor került. A külképviselet akkor épülő, új irodája ugyanis annak ellenére szabadon megközelíthető volt, hogy a diplomáciai stáb hivatali munkaeszközeit – így minősített információkat tartalmazó adathordozókat, számítógépeket – már az épületbe szállították. Hiába jelentett azonban a külügynek a lapunknak nyilatkozó első beosztott. A minisztérium érdemben nem reagált a hivatalos tájékoztatásra, sőt, forrásunk szerint válogatott eszközökkel próbálták meg elhallgattatni őt.

Hírdetés

Demeter Márta szerint koránt sem biztos, hogy a taskenti állomáson történtek egyedi eset volt. A Szijjártó Péterhez intézett kérdéseiben a képviselő azt is megjegyezte, ha egy rosszul biztosított külképviseletről ellenérdekelt felek információt szereznek, azt nem csak helyben, de más magyar missziók ellen is felhasználhatják. Ezzel kapcsolatban a képviselő lapunknak elmondta: ami a taskenti nagykövetségen történtekről kiszivárgott, arról árulkodik, hogy biztonsági rés van a magyar külképviseleti rendszeren. Ezért annak felülvizsgálatára is szükséges lehet.

Szijjártó helyett Íjgyártó István államtitkára válaszolt Demeter kérdéseire, az egykori diplomata azonban cáfolja a leírtakat. – Egyértelműen és dokumentálhatóan hazugság – szögezte le lapunk megkeresésére a mentegetőzést az egykori első beosztott, Kemény Pál. Íjgyártó szerint a nagykövetséget nem érte kár, amit egy külügyminisztériumi eseti vizsgálóbizottság megerősített. Kemény szerint azonban bizottságról beszélni „bohózat”, hiszen annak létezéséről őt nem is tájékoztatták. Pedig tudnia kellett volna róla, Íjgyártó ugyanis állítja, a vizsgálat során az egykori diplomatát is meghallgatták. Kemény Pál hozzátette, a Központ két hivatalnokával valóban sor került egy informális találkozóra. Arról azonban jegyzőkönyv sem készült, mindössze felszólították, hogy kövesse felettese, a taskenti nagykövet utasít attól függetlenül, hogy egyetért-e azokkal vagy sem. – Ez így cinikus és komolytalan – mondta a diplomata, válaszul Íjgyártó magyarázkodására. Ahogyan azt lapunk korábban megírta, miután az első beosztott továbbra is hangot adott aggályainak, a külügy egyik helyettes államtitkára már keményebb hangnemben válaszolt. „Állítsd le magad” – figyelmeztették Kemény Pált.
Az ügy tisztázása érdekében Demeter Márta képviselő betekintést kért a vizsgálatról készült hivatalos dokumentumokba.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2017.06.12.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »