Gyalázkodás és széthúzás a nemzeti összetartozás napján

Gyalázkodás és széthúzás a nemzeti összetartozás napján

A magyarság szégyenfalán van a helyük mindazoknak, akik 2010-ben nem álltak ki a magyar nemzet határokon átívelő egysége mellett, nem szavazták meg a kettős állampolgárságról szóló törvényt, és ezen a szégyenfalon ott van Gyurcsány Ferenc, Botka László és Vona Gábor is. Ezt Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten, így emlékezve elvben a nemzeti összetartozás napjára. 

Hírdetés

A politikus hosszasan sorolta a határon túli magyarokért tett kormányzati intézkedéseket, majd hangsúlyozta: „ahogy 2010 óta, úgy a jövőben is mindent megteszünk a határon túl élő testvéreinkért, ameddig a kormányzati felelősség a Fidesz-KDNP kezében van” – tudósít az MTI. 

A nemzeti összetartozás napján tett kormánypárti nyilatkozatra reagálva a Jobbik rövid közleményt adott ki: „Mai napig nem feledjük, hogy a Soros-ösztöndíjas Orbán Viktor és pártja 1990-ben még látványosan kivonult a Parlament ülésterméből, amikor Trianonra kellett volna emlékezni. Ezt a gyalázatot a Fidesz és a KDNP a héten megismételte, amikor elutasították, hogy 2020 Trianon-emlékév legyen. Vona Gábor volt az egyetlen kormányfőjelölt, aki elzarándokolt a magyar összetartozás legnemesebb eseményére, a csíksomlyói búcsúba, eközben Orbán Viktor inkább a cardiffi BL-döntő díszpáholyát választotta.”


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »