Steinmeier: Izrael nem szabhatja meg, kivel találkozzunk

Német tisztségviselők nem fognak meghajolni olyan követelések előtt, amelyek megszabják, hogy kivel találkozhatnak diplomáciai látogatásaikon Izraelben – hangsúlyozta Frank Walter Steinmeier német államfő hétfőn, izraeli látogatásának harmadik napján.

Kijelentésének előzménye, hogy Sigmar Gabriel német külügyminiszter, amikor április végén Izraelben járt, találkozott két olyan csoport képviselőivel, amelyek bírálják az izraeli kormány palesztin területeket érintő telepes politikáját. Az egyik csoport a Breaking the Silence (Törjük meg a csendet), a másik a B’tszelem nevű izraeli emberi jogi szervezet. Gabriel annak ellenére is találkozott a két szervezettel, hogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök előre kikötötte: Gabriel vagy a két szervezettel találkozik, vagy vele. A német külügyminisztert így aztán nem fogadta Izrael miniszterelnöke.

Hírdetés

Steinmeier programjában nem szerepelt találkozó a két szervezettel. Az viszont igen, hogy találkozik Ámosz Oz és David Grossman írókkal, akik szintén kritikusak az izraeli vezetés telepespolitikájával szemben. A találkozó hétfőn létre is jött, és a német államfő ezután jelentette ki, hogy német tisztségviselőknek ne szabják meg, kivel találkozhatnak Izraelben.

A német államfő kedden utazik haza Izraelből.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »