Soros György elvette a tízóraimat!

Soros György elvette a tízóraimat!

Nagyon is remélem, hogy egyetlen olvasó figyelmét sem kerülte el a hét legfontosabb híre. Miszerint: Soros György az anyját is megölte volna! Ez nem szép dolog, ilyesmin csakis egy magát filantrópnak álcázó sunyi zsidó spekuláns képes spekulálni. Többen is mondták a történtek után, köztük bolsevik és fasiszta elhajlással minimálisan sem vádolható emberek, hogy ennél mélyebbre nem lehet süllyedni. Ebben én nem lennék biztos ennyire!

Az utóbbi időben rendszeres szórakozásommá vált, hogy esténként, amikor kissé elfáradtam már, és nincs kedvem máshoz, kormánylapokat lapozgatok. Képletesen, azaz online. Az anyagyilkosság sorosi fontolgatásáról szóló szövegek után hamar kaptunk egy komplett portrét is. Nyilván az Origótól, nemes hagyományai vannak ott a tényfeltárásnak. A címadó odatette magát – Megmutatjuk Soros György igazi arcát –, úgyhogy végig is böngésztem a szöveget élvezettel. Csodálatos mondatokat találtam benne a sátánról, aki már gyermekkorában a nemzetállamok lebontását tűzte zászlajára.

Például: „Soros 1930-ban született Budapesten, apja Schwartz Tivadar ügyvéd és autodidakta eszperantó nyelvész volt. Ez utóbbi, látszólag lényegtelen tény rendkívül meghatározó Soros György életében. Az eszperantó egy, az 1880-as években Ludwik Lejzer Zamenhof által megalkotott mesterséges nyelv, amelynek létrehozása a kezdetektől azt az utópisztikus célt szolgálta, hogy felülírva a nemzeti nyelvek sokféleségét megszüntesse az emberiségnek állandó konfliktust és háborúskodást hozó bábeli zűrzavart. 1913 óta a szabadkőművesség mint világszövetség nyelve. Később a nemzetközi kommunizmus is az eszperantó felé fordult, apját is érdekelte ez az ideológia.” Nehogy aztán általános eszperantistaüldözés legyen ennek a vége!

Vagy: „Soros saját bevallása szerint egy idő után már unatkozott, ezért inkább más országok belügyeibe kezdett beleavatkozni.” Fölöttébb óvatosnak kell lennem, amikor, mint említettem az imént, unatkozom esténként.

Hírdetés

Vitatkoznék egyet azokkal, akik sosem látott mélységeket vélnek itt felfedezni. A helyzet valójában az, hogy ezek magaslatok. Én így értelmezem a szituációt, melyben új minőségek jönnek létre. Nem árt ugyanis tisztában lennünk a céllal és a feladattal. Mindent megváltoztatni, kifordítani a világot a sarkaiból nem könnyű móka. Nem gyerekjáték. De ezek a srácok sohasem akartak kicsik lenni. Amit látunk, az nem pusztán az újságírás mint burzsoá csökevény kiirtása. Nem is klasszikus propaganda. Emlékeztet arra, ami a harmincas-negyvenes vagy az ötvenes években ment, mégis más. Amennyiben egyszerre valami, és annak, ami, a paródiája és a karikatúrája is, nem kis részben tudatosan.

Miközben mi harsányan kacagunk, netán ijedten szörnyülködünk – mindenkinek előbbit javaslom –, addig is teszi a dolgát szorgalmasan.

Az elkövetkezendő hónapok fő kérdése, hogy kiötlői-működtetői helyesen gondolkodnak-e. Vagyis: vannak-e nagy tömegben olyan potenciális választópolgárok, akik fogékonyak erre a gyermeteg, gügye, bugyuta, idióta, kretén, barom kommunikációra. Melynek már a karaktere önmagában is rengeteget elárul arról, hogy a Fidesz mit tart saját támogatóiról. Nem csupán egy részükről – azokról, akiket leplezetlenül lenéznek, gyermetegnek, gügyének, bugyutának tekintenek –, hanem valamennyiről. Hiszen mindezt minden hívüknek le kell nyelniük, és még lelkesedniük is muszáj érte.

Török Gábor politológus mondta lapunknak egy hete: „Ha túlságosan lebutítjuk a politikánkat, előbb-utóbb a megcélzott közönség számára is nyilvánvalóvá válik, hogy hülyének nézik. Ez hiba. A választók egyáltalán nem hülyék. Politikatudományi kutatások támasztják alá, hogy miközben az egyén sokszor nem a legbölcsebb, az egyének kollektíven többnyire kifejezetten bölcs döntéseket hoznak. A hamisságot megérzik.”

A Medián közvélemény-kutató intézet legfrissebb – a CEU-ügy és az abból következő megmozdulások után készült – felmérése szerint a Fidesz április végére nagyjából félmillió támogatóját veszítette el. Még az sem kizárt, hogy jó irányba mennek a dolgok.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.05.06.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »