Öröm nézni: a komcsik lumpenezik a libsiket, amiért meggyalázták a szent szovjet emlékművet

Öröm nézni: a komcsik lumpenezik a libsiket, amiért meggyalázták a szent szovjet emlékművet

Annyira belejöttek a ruszkizásba a Soros-agymosodáért aggódó szabadelvűek, hogy ketten közülük a címben is olvasható elhajlásra vetemedtek. Ideológiai nagyapáik pedig igencsak felháborodta emiatt, és az alábbi megmosolyogtató közleményt adták ki:

Elítéljük a szovjet emlékmű elleni támadást!

A Balpárt ideológiai fenntartásai ellenére is szolidaritási nyilatkozatban állt ki a CEU mellett, mert fontosnak tartjuk az egyetemi autonómiát és az Orbán kormány diktatórikus törekvései elleni közös fellépést. Követeltük azt is, hogy azonnal engedjék szabadon azokat az aktivistákat, akiket a köztársasági elnök palotája elleni festékes akciójuk miatt helyeztek előzetes letartóztatásba.

Az utóbbi napokban azonban az ellenzéki megmozdulásokon előtérbe kerültek az oroszellenes indulatok, sajnos nem maradt ki lumpen elemek akciózásából a Szabadság téren található szovjet emlékmű sem. Önmagukat demokratának mondó fiatalok a Magyarország felszabadítása során hősi halált halt katonák emlékművét gyalázták meg. Ezzel a tettükkel rámutatva a sajnálatos tényre, hogy a “demokraták” ideológiailag milyen közel tudnak kerülni a fasisztákhoz hazánkban.

A Balpárt minden ellenzéki demonstrálót felszólít, hogy ne engedjen a provokációnak, ne engedje, hogy a kormányellenes indulatokat az orosz nép elleni uszításba terelje el bárki. A kormányzat osotoba „brüsszelezésére” ostoba válasz a lumpenellenzék „moszkvázása”. Budapesten nem Vlagyimir Putyin, hanem Orbán Viktor ellen kell küzdenünk.

A szovjet emlékmű elleni támadást a Balpárt elítéli és minden baloldalit felszólítunk, hogy maradjon távol olyan demonstrációktól, amelyek célja az oroszellenes indulatok szítása.

Kiadja: Balpárt elnöksége

Hírdetés

Gyorsított eljárás vár rájuk

72 órás őrizetbe vették Komáromy Gergőt és Kiripolszky Csongort, miután lufikba csomagolt vízalapú festékkel dobták meg a Szabadság téri szovjet emlékművet – írja a 444.

„Mindkét fiút 72 órás őrizetbe vették garázdaság szabálysértés elkövetéskor tetten ért gyorsított bírósági eljárás lefolytatásának céljából” – tudta meg közeli hozzátartozójuktól a zsidó blog.

Már éjszaka átszállították őket a Gyorskocsi utcába, bár akkor az előadó rendőr főhadnagy még szerdai tárgyalásról tudott, végül azokat már ma, kedden megtartják. Mindkettejüket a TASZ ügyvédje fogja képviselni.

Csütörtökön Gulyás Mártont és társát ítélték gyorsított eljárásban 300, illetve 200 óra közérdekű munkára, miután a lex CEU aláírása után festékes flakont próbáltak dobni a Sándor-palotára.

(MNO nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »