Hatezer exorcizmus után már tart az ördög Lopez atyától

Hatezer exorcizmus után már tart az ördög Lopez atyától

Francisco Lopez Sedano, a 80 esztendős mexikói pap legalább hatezer ördögűzést hajtott végre negyvenéves szolgálata alatt. Úgy látja, a gonosz már tart tőle.

Lopez Sedano az Hoy Los Ángeles lapnak elmondta, amikor az ördög a megszállottakon keresztül szól hozzá, ő így szokott válaszolni: „Én senki (sem) vagyok, de Krisztustól jöttem, aki a te Urad és Istened, és most azonnal távozz! Az Ő nevében parancsolom, hogy menj el! Kifelé!”

Lopez atya a mexikóvárosi érsekség exorcistáinak emeritus nemzeti koordinátora, a Szentlélek Misszionáriusai rend tagja; jelenleg a mexikóvárosi Szent Kereszt-plébánián szolgál.

Az idős ördögűző négy dolgot emelt ki, melyet hosszú szolgálata alatt megtanult.

Először is – hangsúlyozta –, az ördög egy személy, nem pedig egy dolog. Jézus sokszor szembekerült az ördöggel, és beszélt hozzá. Amikor az ember beszél egy démonnal, nem egy dologgal beszél, hanem egy személlyel.

A gonosz arra törekszik – folytatta Lopez atya –, „hogy elválasszon Istentől, hogy megijesszen, fenyegessen, hogy reszkessünk a félelemtől.” „Lustaságot, fáradtságot, álmosságot, bizalmatlanságot, kétségbeesést, gyűlöletet – csupa negatív dolgot hoz az életünkbe” – folytatta a pap.

A második tapasztalat, hogy az ördög azért „lép be” bizonyos emberekbe, mert megengedik neki. „Nem tud belénk költözni, ha nem nyitunk ajtót neki” – szögezte le Lopez atya. – „Ezért tiltja Isten a mágiát, babonát, boszorkányságot, varázslást, jóslást, a holtak és szellemek megidézését és az asztrológiát. Ez az a hét terület, ahol hazugságokkal és becsapással találkozunk.”

Hírdetés

„Az, hogy a csillagok befolyásolnák az életünket, a legnagyobb hazugság. Sok millió kilométerre vannak tőlünk! Fémekből és gázokból állnak – hogyan hathatnának ránk? Ugyanez van a mágiával, amely olyan hatalmat tulajdonít tárgyaknak, amellyel valójában nem rendelkeznek. Lópatkót hurcolni magunkkal, mert szerencsét hoz – ez hazugság.”

A harmadik igazság, amit Lopez Sedano megtanult több évtizedes tevékenysége során az, hogy a megszállottak mindig egyéni viselkedéseket mutatnak. Találkozott olyan megszállottal, „aki üvöltött, volt, aki ugatott, volt, aki sikított, volt, aki vonaglott, volt, aki tekergett, mint egy kígyó a földön. Ezernyi megjelenési formája van.”

Egyszer egy 18 év körüli fiú öt nagy padot tolt odébb, amelyek olyan nehezek voltak, hogy tíz ember kellett volna a mozgatásukhoz. „Rettenetes erő volt benne. Három ember kellett, hogy végre lehessen hajtani az exorcizmust. Ha benne van a gonosz, az mindent megmagyaráz. Igen, a falra is képesek felmászni. Vagy repülni.”

A megszállottak néha „hangokat hallanak; előfordul, hogy azt érzik, gyűlöli vagy elutasítja őket Isten; korábban hittek, most pedig rátaposnak a bibliájukra. Másoknak iszonyatosan fáj a hátuk, miközben az orvosok szerint teljesen egészségesek.”

„A gonosz által okozott sérülésekkel a klinikai gyógyítás nem tud mit kezdeni – folytatta Lopez Sedano. – Van, akinek folyamatos hasmenése van, és semmi nem mulasztja el; van, akinek a szeme fáj, és a szemészek nem találnak semmit. Ezek olyan sérülések, amelyeket a tudomány nem érzékel.”

Végül Lopez Sedano negyedik tapasztalatáról beszélt: a több évtizedes szolgálat megtanította rá, az ördögűzés isteni küldetés. Saját, negyven évvel ezelőtti kinevezése kapcsán elmondta: a szükség indokolta, miután oly sok súlyos és fájdalmas esetet látott.

„Egy paptársam, aki exorcizmussal foglalkozott, rávezetett, hogy a gonosz elleni harc kötelesség. Azt mondta: az Úr parancsára kell elkezdened ezt a szolgálatot. A három parancs: hirdetni Isten szavát, gyógyítani a betegeket és kiűzni a gonosz lelkeket. Mindhárom érvényes parancs az Egyházban.”

Forrás és fotó: Catholic News Agency

Magyar Kurír
(vn)


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »