„Már megvan a kisbusz, nem kell izgulni. A fehér szint most festik át színesre, hogy iskolabusz formája legyen” – válaszolta Érsek Árpád miniszter a kérdésünkre, hogy mi a helyzet a Doborgaznak szánt iskolabusz ügyében.
A kérdés indokolt és időszerű most, április első napjaiban, mert a médiában épp ezt az időpontot emlegették a Kaliňák- Plavčan-Érsek miniszteri trió március elejei sajtóértekezlete után, amikor beharangozták a próbajelleggel beinduló új diákjáratot a Kis-Csallóközben.
Pontos időpontot azonban Érsek Árpád még most sem tudott mondani, de leginkább április második felét tartja valószínűnek. Ekkor várhatóan megkapja a bősi felvízcsatorna jobbpartján fekvő Doborgaz község az Érsek szerint 8+1 személyes kisbuszt. A továbbiakban a falu polgármestere, Boráros József fogja egyeztetni a részleteket a két szomszédos községgel, Vajkával és Doborgazzal.
Érdeklődésünkre azonban a polgármester sem tudott semmi érdemlegeset mondani.
„Várok, mert írásban még nem kaptam semmit”
– válaszolta, amikor afelől kérdezősködtünk, hogy mikor várható az iskolabusz beindítása, hiszen ez a szülőket is érdekli. Mivel nincs újabb információja, még a szomszéd faluk polgármestereit sem szólította meg, akik ugyanígy több, mint egy hónapja nem tudnak mit mondani az érdeklődnek.
A Kis-Csallóközi három község diákjainak utaztatását segítő iskolabusz a tervek szerint Vajkáról és Bodakról vinné – hozná a gyerekeket a doborgazi 1-4 osztályos magyar kisiskolába, majd innen szállítaná tovább a többi diákot a dunacsúni szlovák iskolába. Ám a három faluból a diákok túlnyomó többsége a bősi magyar alapiskolába jár, közel negyvenen.
Érsek Árpádnak is feltettük a kérdést, hogy ebbe a másik irányba, Bős fele nem tervezik-e ugyanúgy iskolabusz ingáztatását, mint a főváros fele. Mert ez a járat sokszorosan több diáknak és szülőnek jelentene könnyítést, viszont a 9 személyes jármű kicsi lenne. A közlekedési és régiófejlesztési tárca vezetője szerint ez eddig még nem vetődött fel, de nem tartotta kizártnak, ha a polgármesterek részéről felmerülne ilyen igény.
P. Vonyik Erzsébet
Nyitókép: illusztrációs felvétel (youtube)
További ajánlott írások:
Érintett polgármester: „Az iskolabusz-projektről annyit tudok, amennyi a médiában megjelent”
Április elsejei tréfa lenne a doborgazi sulibusz?
Az első iskolabuszokat Bős környékén indítják el
Iskolabuszokat fog tesztelni a közlekedési minisztérium
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »