Az orosz igazságügyi minisztérium felfüggesztette a Jehova Tanúi felekezet működését "szélsőséges tevékenysége" miatt – jelentette az orosz média.
Az internetes portálok idézik a tárca közleményét, amely szerint a Jehovai Tanúi felkerült azon társadalmi és vallási szervezetek listájára, amelyek tevékenységét felfüggesztették.
Mint a híradások emlékeztetnek, a minisztérium már március 17-én kérte a legfelsőbb bíróságtól, hogy nyilvánítsa szélsőségesnek a felekezetet, és tiltsa be működését. A minisztérium folyamodványát az általa elvégzett vizsgálatra alapozta, amelyben “működési szabálytalanságokat” állapított meg.
A legfelsőbb bíróság április 5-én veszi napirendre a minisztériumi folyamodványt, és a tárca egyelőre a szóban forgó időpontig függesztette fel a Jehova Tanúi működését. A szekta közleményt adott ki, amely szerint ha a legfelsőbb bíróság eleget tesz a minisztérium kérésének, annak "katasztrofális következményei lesznek" az orosz vallásszabadságra nézve.
A Jehova Tanúinak vezetése bejelentette, hogy “világméretű levélírási kampányt” indít az oroszországi tevékenységük betiltása ellen. Felhívást intézett több mint nyolcmillió tagjához, hogy írják tiltakozó leveleiket közvetlenül a Kreml és a legfelsőbb bíróság tisztviselőinek.
Magyarországon a kereszény kurzussal sajnos hamisan vádolt Fidesz-KDNP-kormány 2012-ben emelte egyházi rangra ezt a destruktív szektát (is).
Néhány hasznos tanács a szekta rabságából szabadulni kívánóknak:
(Kuruc.info – MTI nyomán)
– "Jehova tanúi" is bújtatják a pedofilokat
– Egész családját lemészárolta egy jehovás nigger Dél-Karolinában
– A sötétség útján – Jehova Tanúi igaz történelme
– Hogyan rázhatjuk le végleg a Jehova Tanúit?
– Jehova Tanúi hihetetlen hitvallása
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »