Pelenkában találtak rá a kiéheztetett 16 éves lányra

Pelenkában találtak rá a kiéheztetett 16 éves lányra

Saját anyja zárta egy szobába a mentális betegséggel küzdő amerikai fiatalt. Horrorisztikus történet.

Az iowai Natalie Finn tavaly októberben halt éhen saját házában. Szíve már nem bírta tovább az alultápláltságot. Egy felnőtt pelenkában, saját ürülékében feküdt a szobája padlóján, amikor a rendőrség rátalált. Még életben volt, de nem sokkal később meghalt a kórházban – írja a USA Today.

Az iowai ház, ahol a fiatal élt, bűzlött az állati és emberi piszoktól. A nyomozók nem találtak ágyakat vagy bármilyen bútort abban a szobában, ahol Natalie és két testvére élt. Csupán vizeletben ázó lepedőket.

A ház tele volt elhanyagolt kisállatokkal. Tizenkét macska kóborolt fel-alá, több kutya pedig a házon belül, kutyaólban feküdt. Később kiderült, hogy a gyerekek anyja állatmentéssel foglalkozott.

A fent leírt, hátborzongató részleteket kedden hozták nyilvánosságra, a nyomozás lezárulta után. Az is kiderült, hogy milyen borzalmakról számolt be Natalie két testvére. A 14 és 15 éves gyerekek szintén alultápláltak voltak, testüket felfekvések borították.

Hírdetés

A gyerekek anyját, a 42 éves Nicole Finnt gyilkossággal vádolják Natalie halála miatt. Emellett kiskorú veszélyeztetése miatt is felelnie kell azért, amit a másik két testvérrel is tett. Finn és volt férje nem a vér szerinti szülők, örökbe fogadták a gyerekeket.

Az ügy óriási port kavart az amerikai államban. Matt McCoy szenátor szerint lehetséges, hogy a gyámhivatalban történt leépítések vezettek ahhoz, hogy senki sem foglalkozott behatóbban azzal, hogy mi zajlik a Finn házban. Pedig a dokumentumok szerint az elhunyt lány egyik tanára szólt a gyermekvédelemnek, hogy Natalie koszosan és éhesen jár iskolába. A rendőrség ekkor kiment a családhoz, de azt látták, hogy bőséges étel van a hűtőben, a szülők pedig azt állították, hogy lányuk nem akar enni. Az eset után az anya kivette a lányát az iskolából, és „magántanulóvá” tette.

Nicole Finn szerint lánya mentális betegséggel küzdött, és ezért zárták be őket a szobába, főként azután, hogy kilógtak az ablakon, hogy ételért könyörögjenek az utcán. Az apa, aki már nem élt velük, átment az asszonynak segíteni. Szögekkel rögzítette az ablakot, hogy ne lehessen kinyitni. Azt állítja, a nő kiporciózta a gyerekek napi ételét, ami nagyon kevés volt.

Natalie 14 éves húga a nyomozóknak elmondta, hogy a lány már annyira gyenge volt a halálát megelőző napokban, hogy nem is akart enni, felülni sem tudott, és álmában reszketett, annyira fázott.

A lakásban a három gyerek mellett élt még egy 15 éves fiú, aki viszont normális körülmények között, saját szobájában, ágyban aludt. Ő főzhetett is saját magának, kapott enni rendesen.

Arról egyelőre nem tudni, hogy a szülők elvitték-e orvoshoz az állítólag mentális betegséggel küzdő lányukat.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »