Olcsók, jók, biztonságosak – és nem helyettesíthetők.
Huszonhét éve tudjuk, hogy a hazai balliberális oldal mennyire imádja a példaadó franciákat is, ha kontrasztba kell állítani őket „a magyarokkal”.
Akkor most ezúttal a kedvükre teszünk: nézzük meg, mi a helyzet a békés francia atomerővel, azaz az ország villamos energiája nagy részét szolgáltató francia atomerőművekkel. Energiaügyi példaadóinknál a nukleáris energia a fő energiaforrás. Senki ne az (e téren is) elavult és pontatlan Wikipedia francia vagy angol kiadását keresse.
Ott ugyanis a legfrissebb adat 2004-ből való, amikor már az országban az atomerőművekből származó energia tette ki a fogyasztás legnagyobb, harminckilenc százalékát, és Franciaország ezen arányt tekintve már világelső volt, de hogy azóta micsoda szárnyalásra került sor, ahhoz feltétlenül vessünk egy pillantást a World Nuclear Association 2017. február 23-i, összefoglaló jelentésére.
Miután az elején nincs odaírva a figyelmeztetés: „Populistáknak elolvasni tilos!”, ezért jöjjenek a tények. A hatszögletű ország (ez nem sértés) villamos energiájának mintegy hetvenöt százalékát nyeri atomenergiából, „hála az energiabiztonságon alapuló, hosszú távú politikájának”, mely mondat nyilván tőr (a jobb irányba büntető Médiahatóság kedvéért: jelképes tőr) a Jávor Benedek-félék szívébe, de tény, és így mi azt részesítjük előnyben.
Újabb idézet a jelentés összefoglalójából: „Franciaország igen aktív az atomenergia-technológia fejlesztésében. A reaktorok és különösen a fűtőanyag-termelés és szolgáltatások jelentős exporttétel.” Azt gyorsan tegyük hozzá, hogy Franciaországban jóval olcsóbb a villamos áram fogyasztói ára a németországinál, ahol a hazai balliberális oldal CDU-s politikai ikon asszonya, Merkel kancellár migránsimádó buzgalmának megfelelő elkötelezettséggel tett a megújuló energiára.
Neoliberális szemmel nézve még egy szörnyűség tűnik fel a francia atomerőművek példásan működő szférájában. Nevezetesen az, hogy az üzemelő ötvennyolc atomreaktort – ennél több a világon csak az Egyesült Államokban termel villanyáramot – a túlnyomórészt állami tulajdonban lévő Electricité de France működteti és természetesen birtokolja.
A magyar olimpiának és a magyar világkiállításnak még a gondolatát is elvető, a paksi atomerőmű bővítését és modernizálását természetszerűen éppen olyan teljes szívvel ellenző és gyűlölő balliberális közgazdászaink már SZDSZ-es korukban sikongattak heti két-három cikkben arról, hogy az „állam nem jó gazda”. Amely förtelmesen ostoba és tényellenes doktrínájához elegendő összehasonlítani a privatizált brit vasutak és az állami tulajdonban lévő francia vasutak működését, a sebességtől a pontosságon át a biztonságig minden területen.
Franciaországban az első atomerőművet 1962-ben állították üzembe, azaz huszonegy évvel korábban, mint a paksit. Az 1973-as olajválság közvetlen eredményeként Pierre Messmer francia miniszterelnök 1974 márciusában igen merész tervet jelentett be: egy óriási atomenergia-programot azzal a céllal, hogy Franciaország teljes energiaszükségletét atomerőművekkel állítsák elő azért, hogy Franciaországot ne lehessen zsarolni, illetve ne függjön külső olajszállítóktól.
Ez a terv később fokozatosan lassult, de messze a világ legambiciózusabbja maradt a szolgáltatott energiamix arányait tekintve.
Egy 1999-es parlamenti vita megerősítette a francia energiapolitika három pillérét: az ellátásbiztonságot, a környezet megóvását, elsősorban az üvegházhatású gázokra vonatkozóan, és a megfelelő figyelmet a radioaktívhulladék-kezelésre. Kiemelték, hogy a földgáznak nincs gazdasági előnye a nukleáris energiához képest, és az ára erősen ingadozik. A honatyák (akik között nem ültek Niedermüllerek, Molnár Csabák és hasonlók) leszögezték, hogy – és most ismét idézet az említett jelentésből – „az előre látható jövőben a megújuló energiák és az energiakonzerválási lépések át tudnák venni az atomenergia helyét”.
Nicolas Sarkozy francia elnök 2012 februárjában úgy döntött, hogy a meglévő atomreaktorok élettartamát negyven évnél több időre hosszabbítja meg azzal az eredménnyel, hogy 2024-re a meglévő ötvennyolc atomreaktorból huszonkettő több mint negyvenéves lesz.
Azt talán említeni is felesleges, hogy a szocialista Francois Hollande atomenergia-ellenes, és 2012-es megválasztását követően már azt hangoztatta, hogy az atomerőművek részleges megszüntetésére kerülhet sor Franciaországban. Biztosra ígérte, hogy a kelet-franciaországi fessenheimi atomerőművet 2017-ben bezáratja, mert az aggódók szerint túlzott földrengésveszélynek van kitéve.
Hogy eme ígéretét „Monsieur 4 százaléknak” (ez lett azóta Hollande gúnyneve, utalva történelmi mélységű népszerűtlenségére) miként sikerült beváltania sok egyéb ígérete mellett, arra elég idézni az elnöki aspiránsok közül legnépszerűbb Marine Le Pen 2017. március 8-i nyilatkozatát, amely szerint „atomenergia nélkül Franciaország működésképtelen”. Hozzátéve „jelenleg nincsenek olyan energiák, amelyek biztos módon helyettesítenék az atomenergiát azért, hogy lehetővé tegyük a franciák számára olcsó energia biztosítását”.
Még inkább jellemző ugyanakkor e szerencsétlen – és Franciaország számára a migráció szempontjából katasztrofális – elnök szavai és tettei közötti hatalmas árokra, hogy amikor 2014 márciusában a Greenpeace teherautóval tört át a fessenheimi atomreaktor biztonsági kerítésén, a rendőrség példás szigorral és keménységgel távolította el az oda erőszakkal betörőket és tartóztatott le ötvennégyet közülük. Most pedig néhány sommás összefoglaló ítélet a World Nuclear Association tavaly októberi jelentéséről, amely az atomhulladék kezelésével foglalkozik:
„A radioaktív hulladékok mennyisége igen sok a fosszilis üzemanyaggal történő villamos energia létrehozásakor keletkező hulladékoz képest. A felhasznált nukleáris fűtőanyagot erőforrásként vagy egyszerűen hulladékként lehet használni. A nukleáris hulladék sem különösen veszélyes, sem pedig nehezen kezelhető más, mérgező ipari hulladékhoz képest. A magas szintű radioaktív hulladék végső eltemetése műszakilag vizsgált; nemzetközi egyetértés van arra vonatkozóan, hogy az geológiailag rendben elhelyezhető.”
Arról a jelentés viszont nem ír, hogy Paks II ellenzői geológiai vagy egyéb módon hová helyezhetők.
www.magyarhirlap.hu – Lovas István
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
