A zsidó olimpia ellen gyűjt aláírást a második kerületi Jobbik

A budapesti Maccabi Játékok megrendezése ellen gyűjt aláírást a Jobbik a második kerületben. A párt kerületi Facebook-oldalán arra kérték a Momentumosokat, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez – számol be a HVG a Reflektorra hivatkozva.

„Szeretném megkérni a nolimpia aláírásgyűjtőit és a momentumosokat, hogy segítsenek a gyűjtésben. Mert mindazok az indokok, amivel az olimpiai pályázatot megfúrták, itt is fennállnak” – írta Facebook-oldalán a második kerületi Jobbik szombaton. A bejegyzés azóta már nem érhető el, de az említett blog lementette:

Hírdetés

A zsidó olimpiaként is számon tartott játékok budapesti megrendezésére 2,1 milliárd forintos támogatást ígért a magyar állam. A jobbikos petíció azt követeli, hogy vonják vissza ezt az ígéretet, és költsék szociális, kulturális célokra. Azt is kiemelték, hogy az esemény megrendezése nemzetbiztonsági kockázatokat hordoz, ugyanis terroristák célpontjává teheti az országot.

Álláspontunk szerint a Maccabi Games, amely közkeletű nevén a zsidók európai olimpiája, súlyosan kirekesztő, fajgyűlölő rendezvény. Ellentétes az olimpiai eszmével, mert származási alapon különbözteti meg az embereket, csak zsidó sportolók részvételét teszi lehetővé – írják a felhívásban.

(Mandiner nyomán)

Korábban írtuk:

NOMaccabi2019 – itt a lehetőség a derék demokratáknak felemelni a szavukat a milliárdok elpazarlása ellen!

A budapesti zsidó olimpia esetén nem számolják a lélegeztetőgépeket a politikai árvák


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »