Azzal vádolják, hogy gyereket molesztált Tanveer Husszain indiai hófutó, akinek pénteken New Yorkban megtartották a meghallgatását.
A 24 éves sportoló a világbajnokságra érkezett, és bár elsőre az amerikai nagykövetség Újdelhiben nem adott neki vízumot, de végül másodjára megkapta, írta a Fox News. Eredetileg Trump sokat támadott és bírói úton kicsinált bevándorlóellenes rendeletén akadt fenn szegény.
Az eset állítólag hétfőn történt, a sportolónak is szállást adó fogadóban, ahol a lány más fiatalokkal billiárdozott, és amikor kettesben maradtak, akkor mutatta ki gyerekszeretét az alkalmi jövevény. A beteg indiait szerdán tartóztatták le, pénteken pedig a New York-i bíróság a meghallgatását is megtartotta.
Persze valójában a szegény pedofil az áldozat, mert a kislány követte őt
Husszain ügyvédje, Brian Barrett csupán ennyit nyilatkozott a tárgyalás után: "Jó állapotban van, és kész szembeszállni a vádakkal. Az ügyről csak annyit mondhatok, hogy a lány egész héten követte őt." A helyi rendőrfőnök viszont azt mondta, ez így nem állja meg a helyét, hiszen a közönség folyamatosan újabb helyszínekre ment, hogy lássák az egyes versenyszámokat, így a "követés" kifejezésnek nincs értelme ebben az esetben. Annyit megerősített, hogy a sportoló és a kislány szöveges üzeneteket küldtek egymásnak, ami az utóbbira sem vet jó fényt, de egy felnőtt férfi számára ez nem lehet mentség.
Demokraták segítették vízumhoz a sportolót
Két demokrata szenátor irodája segédkezett abban, hogy Husszain végül megkapja a vízumot, egyikük Chuck Schumer, a szenátus kisebbségi (ellenzéki) vezetője, a másikuk a szintén New York-i szenátor Kristen Gillibrand. Azt mondták, előfordul, hogy egyes vízumkérelmeknél segítenek, ha megkérik őket, például, mint ebben az esetben is, ha egy sportoló szerepléséről van szó, ha viszont igazak a vádak, akkor Hussain példás büntetést érdemel.
Husszain testvére szerint ez a fajtájuknál így szokás
Juszuf Ali, a perverz testvére elmondta, hogy náluk, Kasmírban ez így szokás, ők annyira szeretik a gyerekeket, hogy gyakran megölelik és megcsókolják őket, és ezt ők nem is látják bűnnek – írja a Washington Post.
Clyde Rabideau-t, Saranac Lake polgármesterét, aki szintén nagy felkarolója van Husszainnak, sokkolták a történtek, de a hozzá hasonló álhumanisták nem szoktak tanulni a kegyetlen valósággal való találkozásból.
(Kuruc.info – Origó nyomán)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »