Donald Trump győzelme után új játékszert talált magának a világsajtó és számos hazai lerakata.
Ezért az önmagát „szabad sajtónak” becézgető (Istenem! Micsoda blaszfémia!) hazugsággyár azt találta ki, hogy Trump győzelme (valamint a brexit, a várható franciaországi fejlemények, egyáltalán: a liberális „álomvilág”, a Truman-show világméretű hanyatlása) egyetlen okra vezethető vissza: arra, hogy az oroszok dezinformációs offenzívát indítottak a Nyugat ellen. (Putyin ante portas!)
Tehát a nyugati embernek nem abból lett elege, hogy az áldott állapotban lévő nőt mostantól nem lehet édesanyának hívni, csak „terhes személynek”, nem, dehogy ebből! Nem az a baja a nyugati embernek, hogy el akarják venni identitását, nemzeti érzését és hovatartozását, évezredes hagyományait. Nem az a baja, hogy idegen és tolerálhatatlan néptömegeket akasztanak a nyakába. Nem abból van elege, hogy már a szavait is ellopják, a nyelvét is megváltoztatják. Mesterséges, normális körülmények között nem is létező, „liberális” elmebetegek által kitalált „problémák” miatt.
Nem azt képtelen elviselni a nyugati ember, hogy miközben elveszítette ön- és fajfenntartó képességét, mégis egyre több ember, egyre nagyobb népesség szorul össze egyre kisebb helyen, mely népesség egyre nagyobb hányada értelemszerűen idegen népesség, és ezt már egyszerűen képtelenség tolerálni. Mégis, a „liberális” idióták naponta az orrára koppintanak, hogy nem elég toleráns, naponta az orra alá tolnak valami extremitást, valami devianciát, valami rémeset, valami röhejeset, valami beteget, és azt mondják, ez mostantól normális, szép, egészséges, természetes, és mostantól neked ezt IS tolerálni kell… Ugyan már! A „szabad sajtó” szerint a Truman-show az orosz dezinformáció miatt megy tönkre, és veszíti el népszerűségét.
Igen. Pontosan ugyanezt tolta a Truman-show szegényházi, fapados kiadása, a Szovjetunió is, éppen hetven éven át.
És azokban az évtizedekben, amikor mi is a szegényházi kiadásban voltunk szereplők, statiszták, el sem tudtuk képzelni, hogy a Falon túli csilli-villi Truman-show lényegét tekintve pontosan ugyanolyan, mint a miénk.
Hogy is mondja Vincent Vega Tarantino legjobbjában, a Ponyvaregényben, amikor elmeséli cimborájának, Jules Winnfieldnek európai élményeit? Így:
„Vincent Vega: Tudod öreg, k…ra élveznéd! És tudod mi az érdekes Európában?
Jules Winnfield: Mi?
Vincent Vega: A kis különbségek. Ugyanaz a sz…r van ott is, mint itt, de azért valahogy egy kicsit más.
Jules Winnfield: Például?
Vincent Vega: Például Amszterdamban bemész egy moziba és kérsz egy sört. És nem egy papírpohárban b…k oda, hanem üvegpohárban! Párizsban pedig a McDonalds’ban is kapni sört! Na és tudod hogy hívják a sajtos negyedfontost Párizsban?
Jules Winnfield: Nem sajtos negyedfontosnak hívják?
Vincent Vega: Nem, mert ott nem fontban mérnek. Fingjuk sincs arról, hogy mi az a negyedfont.
Jules Winnfield: Na és hogy hívják?
Vincent Vega: Úgy hívják: royal sajttal!
Jules Winnfield: Royal sajttal?!
Vincent Vega: Aha.”
Ez volt az, amit el sem tudtunk képzelni itt, a szegényházban. Hogy a mi Európánkban „ugyanaz a sz…r van, mint itt, de azért valahogy egy kicsit más.” És azt képzeltük szabadságnak.
Aztán megkaptuk. Lett sajtos negyedfontosunk, hívhatjuk „Cheese Royal”-nak is meg sajtburgernek is – de odalent a mélyben, a lényeg mit sem változott.
Amikor elvittek katonának (felső pleisztocén, 1984) leírhatatlanul képességtelen idióták magyarázták naponta, üvöltötték a pofánkba percenként az okosságot, miszerint az „imperialisták csak arra várnak, hogy megtámadjanak bennünket, körül vagyunk véve kémekkel és imperialista ügynökökkel!” Szőke főhadnagy, a politikai tiszt egy előadásán hosszan magyarázta, miért nem szabad válaszolnunk, ha egy szimpatikus úriember a vonaton szóba elegyedik velünk, és esetleg megkérdezi, milyen a kaja a laktanyában. „És akkor maguk, elvtársak elmondják, hogy mi volt a reggeli, az ebéd meg a vacsora.
De mi van akkor, ha a szimpatikus úriember nyugati kém? Akkor a nyugati kém a kalóriaértékekből pontosan kiszámítja, hogy maguk, elvtársak, milyen alakulatnál teljesítenek szolgálatot!” Nagy csend honolt akkor a teremben néhány végtelennek tűnő pillanatig, aztán Csilló honvéd bátortalanul megszólalt, hogy „De főhadnagy elvtárs, hát az alakulatunk jelzése ott van a gallérunkon, miért számolna annyit az imperialista ügynök?” És akkor Szőke főhadnagy életének értelme ott, a szemünk előtt vált semmivé. Elég szörnyű pillanat volt, a maga keserédes, Jirí Menzel-es vígsága ellenére is. És akkor, ott, abban a szegényházi, laktanyás, langyos büdösségben, a diplomaszerzés utáni azonnali disszidálás életstratégiájában el sem tudtuk képzelni, hogy egyszer majd minden fordítva lesz.
És most minden fordítva van. Helyet cseréltünk. Most önmagukat zseninek, egyszersmind fantasztikus stratégának, jövőlátónak, az igazság egyedüli letéteményeseinek képzelő új Szőke főhadnagyok magyarázzák el nekünk immáron civilben, újságíróként, véleményvezérként, liberális politikusként, hogy orosz ügynökök, kémek, agent provocateurök, szabotőrök és diverzánsok hada les ránk, alig várják, hogy megtámadjanak bennünket, úgyhogy egy tojást sem adhatunk el nekik, mert akkor kiszámolják, hány tojásunk van, és ebből messzemenő következtetéseket tudnak levonni. Körberaktuk fél Oroszországot NATO-fegyverekkel és csapatokkal, atomarzenállal, megpróbáltuk kiszorítani őket a Földközi-tengerről és a Közel-Keletről, megkíséreltük karanténba zárni őket, és minél agresszívebbek lettünk, annál hangosabban visítottunk, hogy mennyire veszélyesek az oroszok!
„Síró báránykát ha látok, / A fogára jól vigyázok, / Mert piszok farkast kiáltván, / Mért vicsorgat annyi bárány?”
Ez az. Az örök igazság. És most éppen azt vicsorgatjuk, hogy „A német hírszerzés szerint az orosz kormány dezinformálással igyekszik megbontani az EU és Németország egységét, de erre nincs közvetlen bizonyíték”. Íme, Szőke főhadnagy legújabb elmélete – a 444 vezető anyagaként tálalva. S a „cikkben” olyanok vannak leírva, hogy „a német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) és a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) nem talált egyértelmű bizonyítékot arra, hogy Oroszország célzott dezinformációs kampányokkal próbálná befolyásolni a német közéletet (…) Értesülésük szerint a kancellári hivatal utasítására csaknem egy évig végzett elemzés arra a megállapításra jutott, hogy nincs egyértelmű bizonyíték a politikai viszonyok befolyásolására, de azt a feltevést sem lehet cáfolni minden kétséget kizáróan, hogy a Kremlnek vannak ilyen szándékai.
Tehát, ha jól értjük, egy évig elemezték a „helyzetet”, nem találtak semmit, de a feltevést akkor sem lehet cáfolni.
Tessék! Kristálytisztán látszik, hogy Szőke főhadnagy a rendszerváltás után a BND-ben és a BfV-ben folytatta munkáját, ahol minden nehézség nélkül beilleszkedett, hiszen önmagával találkozott minden folyosón. És érdemes ide idézni Szőke főhadnagy legfontosabb megállapítását: „Az SZ, az NDR és a WDR közös tényfeltáró munkacsoportjának egy tavaly februári beszámolója szerint a berlini vezetést az is érdekelte, miért fordulnak elő »groteszk túlzások« az orosz állami médiában, például az, hogy az 1938. november 9-én kezdődött zsidóellenes náci pogromokhoz, a kristályéjszakához hasonlítják a 2015 szilveszterének éjjelén történt szexuális zaklatásokat és rablásokat.”
Na? Ehhez mit szólnak? Ezt azok kérdezik, azokat érdekli, akik az elmúlt 27 évben minden bokorban nácikat fedeztek fel, akiknek az is náci, aki az édesanyját édesanyának hívja, és nem „terhes személynek”.
Szőke főhadnagynak egy pillanat alatt omlott össze az élete a létező szocializmusban, Ercsi helyőrségben, a pontonos hidász laktanyában. És Szőke főhadnagy főnixmadárként támadt fel, és Szőke főhadnagy apoteózisa a szemünk előtt megy végbe, a létező „liberális” Nyugat helyőrségben, a globális, tőkés laktanyában. De Csilló honvéd már köszörüli a torkát. Ha csak a torkát… Már közel a vég. Már hallik a régi nóta, kedves barátom legkedvesebb nótája:
„Nincsen pénzem se dohányom, / Vedd meg pajtás a dolmányom. / Sétálj benne, mint a páva / Vármegyeház udvarába. / Nekem már a kopott is jó, / Nem lát benne csak a tarló. / Elballagok lombhullásban, / Köd előttem, köd utánam. / Eladom a rezes kardom, / De a puskám azt megtartom. / Farkas kullog az erdőben, / Éhes farkas cselák bőrben. / Ahol látom, ahol érem, / A fajtáját nem kímélem. / Piros vér hull őszi sárban, / Köd előttem, köd utánam. / Majd elmúlik egyszer a tél, / Majd elül az északi szél. / Öreg erdők bujdosója / Megindul a kakasszóra. / Amerre a lovunk vágtat, / Cselák ottan meg nem állhat. / Úgy eltűnik, mint a pára, / Köd előtte, köd utána.”
(P. S.: Házi feladat: utánanézni, mi az a cselák. A cselák amúgy a nótában tetszés szerint kicserélhető labancra is, libsire is…)
Bayer Zsolt – www.magyaridok.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
