Kiterjedt és messzire vezető viták folynak a kamuhírek és a közösségi média szerepéről az utóbbi amerikai elnökválasztások kapcsán.
„Csökkentették a gyermekkereskedelem ÁFA-ját”
Álhír (Én)
„Engedélyezték a holland pedofil párt működését”
Igazi hír (Guardian)
Az egyik álláspont szerint Trump győzelmét az álhírek és/vagy az orosz hekkerek tették lehetővé. A másik szerint ezek szerepe mellékes, Trump megválasztását az általános elégedetlenség és Clintonné nyilvánvaló személyes és taszító tulajdonságai okozták. Miután ez utóbbi álláspont önvizsgálatra késztethetné a haladás erőit – a tekintetben, hogy miért ezt a pénzéhes, hazug vénasszonyt jelölték –, de melyet szemmel láthatóan szeretnének elkerülni, úgy tűnik, inkább az előbbi, az álhírek döntő hatására vonatkozó állítást erőlteti a mainstream libsi média. De hát hogy is van ez?
Az ugyebár minden figyelmes olvasó számára nyilvánvaló, hogy az un. „közösségi” média egyfelől szemétdomb, vagy durvábban fogalmazva pöcegödör. Mindenféle elmebetegek játszótere, ahol végre kibeszélhetik lidércnyomásaikat, melyeket egy boldogabb korban csak az elmegyógyintézet falai között terjeszthettek, ízléses kényszerzubbonyba öltöztetve. Azt pedig, hogy állapotuk mikor enyhül,vagy súlyosbodik nagy tudású orvosprofesszorok döntötték el, a köz megelégedésére; többnyire, mert azért ők sem tévedhetetlenek.
Tulajdonképpen vonzó dolog ez. Milyen nagyszerű is lenne, ha mindig, mindenütt az igazat és csakis az igazat olvashatnánk. Vagy lenne egy csodaszemüveg, melyet az orrunkra biggyesztve mondjuk pirossal aláhúzná a hazugságokat. Bár ez igencsak zavarná a haladó sajtó híreinek élvezetét.
Újfent azt látjuk, hogy a haladás hívei nem restek szép célok kitűzésében, ám annál inkább abban, hogy megmondják: miképpen is érhetjük el azokat. Amikor meg mégis megmondják, akkor biztos a katasztrófa.
Az ördög ugyanis a részletekben rejlik. Ki és hogyan fogja eldönteni, hogy melyik hír kamu?
A közösségi médiának több milliárd felhasználója van világszerte. Hogy ezek között számszerűen hány hülye van, abba jobb, ha bele se gondolok. Kik fogják azt eldönteni, hogy melyik bejegyzés hír vagy álhír. Azt senki ne gondolja, hogy ezt bármilyen algoritmus segítségével el lehet dönteni. Ha ez így lenne, akkor például feleslegessé válna az elmegyógyász szakma és egy egyszerű számítógép mondaná meg a diagnózist. Akkor már akár a kezelést is rá lehetne bízni. Roppant kényelmes lenne.
További kérdés, hogy hányan lennének ezek a hírválogatást végzők. Ugyanis a búza és az ocsú szétválogatását valós időben kéne elvégezni, mert a hír frissen jó. Az hogy a feleség kiherélte csapodár férjét Nyasszaföldön két évvel ezelőtt, az nem hír, hanem történelem.
Annak is érdektelen.
Arról nem is beszélve, hogyha egy-két nap múlva, bejelentés alapján levesz valamit a Facebook, az többnyire inkább kíváncsiságot ébreszt: mi lehetett az, ami ennyire nem tetszik Cukorhegyinek? És meg is keresi az ember, mert biztosan megvan valahol. Mert ami egyszer belekerült a világháló bugyraiba, az meg is marad ott és előkereséséhez nem kell különösebb informatikai tudás.
Arról nem is beszélve, hogy bármely kamuhír esetén annak kiötlője egykedvűen kijelenti, hogy viccelni akart, csak a sok bunkó nem értette. Így tett például Mécs Jani, mikor napvilágra kerültek a vidékiekkel kapcsolatos nézetei. A rossz vicc is vicc, bár igen nehéz megkülönböztetni a sima hülyeségtől. Szerintem meg Jani egy nyikhaj kis buzi, aki azért nem akar olimpiát, mert nyamvadt és tornából fel volt mentve. (Természetesen csak vicceltem.)
Vegyünk egy gondolatkísérletet.
Híre ment, hogy Németországban külön hatóságot kívánnak felállítani az álhírek kiszűrésére, nehogy Putyin aljas módon megakadályozza a Bundesmutti kancellárrá választását. Nyilvánvaló, hogy ennek az új szervezetnek tagjait a kormány fogja kinevezni. A magyar libsi sajtó feltételezése szerint ennek azt kell jelentenie, hogy Merkel maga, hiszen nálunk a minisztérium, az önkormányzat, vagy bármely hivatalosság csinál valamit, azt Orbánbasi csinálja személyesen, akkor nyilván ott is minden ilyen felmenő rendszerben történik. Tehát Merkel létrehoz egy hivatalt és az elkezdi kiszűrni az álhíreket. Miután ott demokrácia van, bizonyára az ellenzéki Frauke Petryt bíznák meg a hivatal vezetésével, ahogyan a honi libsijeink követelik idehaza.
Fékek és ellensúlyok ugyebár. Hogyne.
Képzeljük most el ugyanezt fatornyos hazánkban. Mekkora üvöltés lenne abból, ha Orbán hatósága valamely hírről kijelentené, hogy az kamu. Na ugye. Tudom, tudom, a német sajtó az más, elfogulatlan, pártatlan, amint azt nap mint nap tapasztalhatjuk is.
A szomorú helyzet az, hogy a szólásszabadság vagy korlátlan, vagy nincs. A szólásszabadság pedig nem más, mint a gondolatszabadság manifesztációja. Abban a pillanatban, amint valaki, bármely nemesnek tűnő megfontolásból, korlátozást vezet be, akkor mások, más megfontolás alapján ugyan ezt megtehetik.
Nincs jó és rossz cenzúra. Vagy van, vagy nincs.
Tipikus példája ennek a Holokauszttal kapcsolatos törvénykezés sodródó következményei. A „holokauszttagadás” tiltására hozott törvény igen gyorsan az egész témakör tabusításához vezetett és ma már épeszű történelemkutató nem foglalkozik ezzel a témával, mert ha valami olyanra jut, ami nem egyezik a „hivatalos” állásponttal, akkor akár be is csukhatják. (Külön bejegyzést érne annak története, hogyan is alakult ki ez a „hivatalos” álláspont, de hát én is be vagyok tojva a következményektől.)
A megoldás nyilvánvalóan a gondos, művelt, becsületes hírközlő és hírfogyasztó lenne. Aki nem hiszi el az örökmozgót, az univerzális rákgyógyszert és azt sem, hogy Putyin el tudja dönteni az amerikai, vagy akár a német választásokat.
Az utóbbi idők legnagyobb kamuhíre ugyanis pontosan ez volt.
A magyar választást meg aztán biztosan nem tudják álhírek eldönteni, mert nincs az a putyinista hekker, aki rosszabbakat tud itt mondani bárkire, mint politikai ellenfelei.
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
