A gond ott van, hogy ki mondja meg, hogy mi az álhír. A nyilvánvaló esetektől eltekintve általában azt bélyegzik álhírnek, amit az ellenfél állít.
A hagyományos fegyverek az eleven ellenséget pusztították, ám a műszaki fejlődés akkora ugrást tett, hogy immár az emberekkel együtt akár egész világunk lerombolható. Ezért kerültek előtérbe az ellenség befolyásolásának, lelki lefegyverzésének eszközei.
Az utóbbi időkben ebben is új jelenségek kaptak lábra.
*
2016. november 22-én az Egyesült Államokban benyújtásra került egy törvényjavaslat (H. R. 6393), amely többek között ellen-intézkedéseket tartalmaz az orosz rejtett befolyásolás ellen, s ezt már 30-án megszavazták.
November 23-án az Európai Parlament megszavazta „A harmadik felek által kifejtett EU-ellenes propaganda elleni fellépést szolgáló uniós stratégiai kommunikáció” címen főként a terrorista Iszlám Állam és az orosz hírszolgáltatók elleni harcról szóló határozatát.
November 24-én a Washington Post szakértőkre hivatkozva megvádolta az orosz propagandát nyílt és titkos beavatkozás révén az amerikai elnökválasztás kapcsán Trump hatalomra segítésével.
A látszólag egymástól függetlenül történő események egyidejűsége árulkodó. A felsorolt szövegek mindegyikében döntő szerepe van az álhírekkel vádolt, a hatalom által nem kézbentartott „alternatív média”: vagyis független tájékozódás megrendszabályozására irányuló törekvésnek. A fősodratú tájékoztatás ugyanis – akár a bejáratott politika – közönséget vesztett, így egyoldalú világértelmezési – és így hatalmi – kizárólagossága, monopóliuma veszélybe került. Az EU-ból való angol kiszakadás (Brexit), az amerikai elnökválasztás, az osztrák bevándoroltatási politika éles szigorodása, a Renzit megbuktató olasz népszavazás, az alternatívnak nevezett jobboldal (alt-right) felerősödése Nyugat-Európában mind ezt jelzi.
Nem véletlen, hogy az angol-amerikai internetes Oxford Szótárak szerkesztői szerint az elmúlt év leggyakrabban használt fogalma, fogyasztói nyelven: „az év szava” a post-truth = az igazság utáni állapot. Ezzel a valóság-idegen kifejezéssel arra utal használója, hogy a személyes meggyőződés minden tálalt ténynél (avagy úgy nevezett „ténynél”, tényként tálalt hamisságnál) fontosabbá vált a nagyközönség számára.
A hivatalos megfogalmazások szerint az említett vádak és döntések oka a védekezés szükségessége az álhírek ellen. A fősodorban ez úgy jelentkezik, mintha volna a pontosan és felelősséggel tájékoztató hivatalos hírközlés-hírmagyarázás, és vele szemben állnak a „manufactured news”, a kimódolt álhírek. S ez utóbbiak főleg független véleménycsere formájában az alternatív médiában. Ezeket a hivatalosság által eléggé el nem ítélhető módon gyakran átveszi a fősodorbeli hírközlés is, és így hatékonyságuk fokozódik.
A gond ott van, hogy ki mondja meg, hogy mi az álhír. A nyilvánvaló esetektől eltekintve általában azt bélyegzik álhírnek, amit az ellenfél állít (jó példája ennek az orosz-ukrán vádaskodás). Természetesen a független közlésekbe is beszivárogtak a titkosszolgálatok, s az orosz propaganda sugallta tartalmak megjelennek a You Tube-on éppúgy, mint a Facebook-on és a Google-on. Az is feltehető, hogy az alternatív média összességében sokat ártott Clintonné-nak a kampányban, de az igazi kérdés az, hogy hogyan tudott hatékonyabbá válni, mint a szinte összes politikai-pénzhatalmi-médiabeli erők támogatása őmellette. Legegyügyűbb megoldás mindezt az orosz felforgatással magyarázni és megkongatni a vészharangot, ahogy Robert Orttung teszi: „A mi technológiánkat és értékeinket fordítják ellenünk. Megkezdődött demokratikus rendszerünk aláaknázása.”
Vegyünk egy jellemző példát.
A Democratic National Committee részéről elhangzott, alá nem támasztott célzások után, miszerint az orosz kormány állt Clintonné elektronikus magánlevelezésének meghekkelése mögött, Trump annyit mondott: reméli, hogy Oroszország megtalálja és közzéteszi Clintonné külügyminiszteri idejéből származó elveszett e-mailjeit is annak privát szerverjéről. A (fősodratú) New York Times erre úgy tesz, mint aki nem érti az iróniát, és komolykodva már Tump hazaárulásának bizonyítékaként hivatkozik rá. Amikor korábban Obama tréfálkozott akár ügyetlen módon is, abból nem lett vezető hír (pl. amikor az amerikai drónok által elkövetett családirtásról viccelődött 2010-ben. S nem minősül árulásnak az sem, hogy Obama megnyilatkozásaival és utolsó intézkedéseivel igyekezett nehezíteni az új elnök helyzetét.)
A nagyhangú vádaskodásban itt egy ismert titkosszolgálati eljárás érhető tetten: ez elterelő művelet a lényegről, Clintonné kiszivárgott e-mailjeinek tartalmáról (!) Igazából az sem bizonyított, hogy orosz kéz van a dologban; de ha igen, akkor miért nem védekeztek eredményesebben? Ha le tudták hallgatni Merkel magánbeszélgetéseit is…
Világos az ügy: a titkosszolgálatoknak, mint szervezeteknek érdekük, hogy az amerikaiak rettegjenek Oroszországtól, hisz ezzel tehetik nélkülözhetetlenné magukat. (L: a tényleg álhírnek bizonyult, s mégis háborút indokló iraki vegyi fegyverek kérdését).
Az pedig, hogy az Európai Parlament egy kosárba söpri, összemossa Oroszországot az Iszlám Állammal, az maga a határozatban megnevezett hírforrások megfenyegetésével egyenlő. (Egyébként ezt az összemosást nevezhetnénk álhírnek is.) Valójában ezzel kimondja a hírek politikai cenzúrázását. Mivel pedig ugyanezt teszi a Washington Post említett cikke is, ezért minősíti azt Glenn Greenwald mccarthysta feketelistának, utalva arra az időre és módszerre,amikor kommunista-vadászat folyt Amerikában.
Az ugyanis nem titok (és érthető törekvés), hogy Putyin szeretné megtörni az angolszász egyeduralmat az egész világot átfogó híráramban Ezt ő nyíltan ki is mondta már 2013-ban az RT (korábban: Russia Today) hírközpontjában egy interjú során. Az idézett Washington Post-cikkben egy volt orosz újságíró, aki most a George Washington University kutatásvezetője, bizonyos Zsemukov ezt úgy fogalmazza meg, hogy az oroszok számára az, amit folytatnak, valóban világnézeti küzdelem, két rendszer közti összecsapás. Az oroszok, felfogásuk szerint most épp azt próbálják megtenni, amit Nyugat tett Oroszországgal.
Ebben a tálalásban az ember még azt hiheti, hogy az alternatív média Putyin találmánya. Nem így van! A jelenség 1995 körül indult és a legjobb amerikai oknyomozó újságírók szellemében, akik annak idején a Mai Lai mészárlást, a Watergate-botrányt és az „Iran-Contra” ügyet leleplezték és máig dolgoznak a független, de megkérdőjelezhetetlenségük miatt ugyanakkor a fősodratú tájékoztató szerveknél is.
A helyzet egyszerűen az, hogy a hidegháborús módszerek megújultak az új műszaki lehetőségekkel. Az ellenfél, sőt akár csak az önállóskodó társ ellen elhallgatás, médiakorlátozás, hamis állítások bevetésének hatékonysága csökkent az alternatív média-világ kibomlásával. Márcsak azért is, mert az alternatív médiában hamar lejáratódnak a hamis állítások; alapszabály, hogy népszerűségedet csak akkor tarthatod meg, ha megbízhatóak közléseid. Ezért az internet alapú közlésekben sokkal bővebben szoktak élni a források megjelölésével, mint az írott sajtóban vagy a nem internet alapon indult oldalakon: fő vonzerejük a hitelesség. (Nem úgy, mint a nyugati fősodratú média: legutóbb a CNN pl. azt a csattanós tényt is elhallgatta, hogy Putyin az orosz diplomaták kitiltására válaszul nem tiltott ki amerikaiakat.)
Van ennek számunkra is tanulsága. Hiszen ismert tény, hogy a Hídfő nevű szélsőjobbos portált a Magyar Nemzeti Arcvonal révén már becserkészte az orosz érdeklődés.
Ami pedig az álhíreket illeti, elég utalnom a Klubrádióval kapcsolatos amerikai vádra, s általában Magyarország taszító megjelentetésére a fő nyugati „tájékoztatásban”, a hurokból magát kiszabadító Magyarország ellen leragasztott szájjal tüntető Európai Parlamenti képviselőkre, s nem régen Orbán Viktor mondatainak meghamisítására a Fejér Megyei Hírlapban.
Mindezek után a globális hatalmi rosszallást tekintetbe véve is nyitva kell tartanunk az ajtót a közhangulatot világszerte befolyásoló új jelenség előtt. Trump győzelméhez is bizonyosan hozzájárult, hogy kiiktatta a kommunikációjából a fősodratú közvetítőket; akkor és azóta is közvetlenül fordul az amerikaiakhoz, közösségi oldalakon, videó- és twitter-üzenetekben. Így a polgár azonnal ellenőrizheti, ha hamis az újságok vagy a tévé híre, s nem kell fárasztó utólagos vitákat, helyreigazítási huzavonát követnie figyelemmel.
József Attilával szólva: Gondoljátok meg, proletárok!
Kelemen András
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
