Ennyi volt, Amerika nem fogad be több menekültet

Ennyi volt, Amerika nem fogad be több menekültet

Rendeletben függesztette fel a közel-keleti menekültek befogadását Donald Trump. A tilalom Szírián kívül még hat államra vonatkozik. Az amerikai elnök a terrorizmus megfékezésével indokolja a döntést, jogvédők és demokrata politikusok a muszlimokra vonatkozó részt kifogásolják.

Az új védelmi miniszter beiktatása után írta alá az amerikai elnök azt az elnöki rendeletet, amely azonnali hatállyal felfüggeszti a közel-keleti, muszlim többségű háborús övezetekből érkező menekültek befogadását. Szíriából, Iránból, Irakból, Szudánból, Líbiából, Szomáliából és Jemenből három hónapig csak diplomatákat és hivatalos úton levőket engednek be az Egyesült Államokba. Donald Trump a rendelettel a terrorizmus terjedését akadályozná.

„Új intézkedéseket vezettem be annak érdekében, hogy távol tartsam az iszlamista szélsőségeseket az Egyesült Államoktól. Nem akarjuk őket itt látni. Biztosítani akarjuk, hogy nem engedjük be az országunkba azt a fenyegetést, amely ellen a katonáink külföldön harcolnak. Csak olyanokat engedünk be, akik segítik az országunkat, és szeretik a népünket” – nyilatkozta az amerikai elnök.

A három hónap letelte után elsőbbséget kapnak a keresztények és a vallásuk miatt kisebbségiek. A rendelettel a menekültek letelepítése is változik, a szövetségi államok mostantól maguk határozhatják meg, hogy fogadnak-e menedékkérőket. Az intézkedéssel csökkent a befogadás kvótája is: 2017-ben a korábbi 110 ezer helyett csak 50 ezren kaphatnak letelepedési engedélyt.

Hírdetés

A már Amerikában élő muszlimok aggódnak a rendelet miatt, amely ellen több nagyvárosban tüntetéseket szerveztek.

„Olyan menekültcsaládból származom, amely a háború alatt jött Amerikába. A szír családok is azért jöttek Amerikába, mert az Egyesült Államok megnyitotta a kapuit. Sajnos az elnök nem akarja őket látni, és sajnos vannak, akik támogatják, mert ők még sosem éltek át ilyen nehéz időszakot, válságot, háborút. Nem tudunk ellene tenni semmit, csak reméljük, hogy átgondolják, és ismét helyes döntést hoznak majd” – mondta egy palesztin származású kaliforniai férfi, Sammy.

Olyan menekült is van, aki egyetért az intézkedéssel, de nem minden elemével.

„Támogatom a biztonsági intézkedéseket, a törvényes szigorítást. Ami nem tetszik, az a faji megkülönböztetés. Ellenzem, hogy bárkit is a háttere miatt ítéljenek meg. Támogatni akarok másokat, és szeretném biztonságossá tenni az országot, és tetszik az elgondolás, csak a hozzá vezető lépések szerintem nem etikusak” – mondta Ayman Balshe.

A demokrata politikusok, a jogvédők és a közéleti szereplők is a rendelet muszlimokra vonatkozó részeit bírálják. Az egyik szenátor szerint szomorú, hogy pont a holokauszt nemzetközi emléknapján írták alá a dokumentumot, ami most egy másik vallási csoportot korlátoz. Az intézkedést négy hónap múlva vizsgálja felül a Fehér Ház.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »