Minden párt vezetője kísérletezhet, ha kudarcot vall, akkor pártja, illetve – leváltása esetén – ő maga látja kárát.
„Kvótarendszer is fölmerült már ugye, hogy kvóták alapján szétosztjuk (a bevándorlókat), és amíg ez mondjuk pár ezer emberről szól, addig azt mondom, hogy oké, lehet ezen gondolkodni…”
Vona Gábor, a Jobbik elnöke fogalmazott így.
Újabb jele annak, hogy a pártvezető „hatás alatt” van. Kínálkozik egy történelmi példa: az egyik, 1990-es rendszerváltó párt későbbi elnök asszonyáról mondták, hogy bizonyos politológus gyakorol rá szellemi hatást.
Az adott párt azóta eltűnt a süllyesztőben.
Egy éve Vona Gábor esetében regélték, hogy ugyanannak a politológusi műhelynek a szellemi hatása alá került. Bődületes lefejezést végzett pártvezetőségében, s ezt holdudvara úgy indokolta, hogy Szent Istvánnak is kellett ilyen áldozatokat hoznia, hogy a tágabb közösség, az ország megmaradjon.
A párt népszerűségi mutatói nem támasztották alá a holdudvar érvelését.
Jó, de ez a párt belügye. Ha Vona tévedett, ennek a Jobbik látja kárát, az ország sértetlen marad. Minden párt vezetője kísérletezhet, ha kudarcot vall, akkor pártja, illetve – leváltása esetén – ő maga látja kárát.
Lényeg, hogy a nemzetet ne érje semmi sérülés.
Utóbb a kísérletezésnek a magyar társadalom is kárát látta. A Jobbik nem szavazta meg azt az alkotmánymódosítást, amellyel az ország védettebbé vált volna a terrormigráció kockázataival szemben: a párt együtt szavazott a gyurcsányi garnitúrával.
Ez jóvátehetetlen hiba volt.
Utóbb kiderült, Vona ezzel a szavazással Orbán Viktort akarta megleckéztetni. Azaz pártügyet, személyes ügyet emelt a nemzeti érdek fölé. Borzalmas felelőtlenség. De Gaulle – hogy egy vitathatatlan államférfit hozzunk példaként – ilyet soha nem tett volna.
Vona infantilizmusa az egész országnak ártott.
Népszerűsége tovább csökkent, azaz a vágyott néppártosodás hiú ábránd maradt – de ez megint a Jobbik belügye. Egy néppártnak egyértelműen a népet kell pártolnia, s ebbe nem fér bele az, hogy a pártelnök egy másik pártelnök miatt feláldozza fel a nép elemi érdekét.
Most újabb gyerekes mozzanat mutatkozott.
„Pár ezer emberről” – fogalmazott a pártelnök. „Oké” – mondotta. Kaporszakállú, hát hol élt eddig ez a „politikus”? Nem látta Merkel és Juncker – Schulzot már hagyjuk – működését az utóbbi másfél évben?
„Pár ezer ember…”
Komolyan gondolja, hogy ha megindul a migránsok evakuálása Németországból, akkor „pár ezer embernél” megáll a folyamat? Az özönlés? Aki ennyire naiv, hogyan kerülhetett a szűkített parlamentbe? Miként lehetett pártelnök?
Nos, a jobbikosokon a sor.
Éppen a migráció is példát ad. Időnként az úgynevezett migránsok próbálnak – legalábbis a látszatra adva – megállítani terrormigránsokat, mondván: ne járassák le, ne szégyenítsék meg a teljes migráns tömeget.
Most a jobbikosoknak kellene megállítani elszállt elnöküket.
Ez nem sikerült a tragikus alkalommal: az alkotmánymódosítás blokkolásakor. Nyájként követték vezérürüjüket. Pedig egy komoly pártvezetőségnek meg kellett volna gátolni a károkozást: az ország érdekében kellett volna voksolni.
„Ha kell, önök ellen is megvédjük az országot.”
Ezt Orbán Viktor mondta a parlamentben, éppen a migrációra utalva Vonának. S láss csodát: ide jutottunk. A magyar nemzetet az önmagát harsányan nemzetinek valló párt ellen kell megvédeni.
Nagy kérdés, hogy van-e egyáltalán komoly politikus a Jobbikban.
Kovács G. Tibor – www.gondola.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
