Trump! Nem foggal-körömmel kell harconi a liberálisok ellen! Mással, hatásosabbal!

Az amerikai kormányzat foggal, körömmel fog harcolni a LIBERÁLIS sajtó ellen a Donald Trump elnököt érő méltánytalan támadások miatt – jelentette ki vasárnap Reince Priebus, a Fehér Ház kabinetfőnöke.

Magyar Menedék - Lovasíjász

A lényeg nem a tömeg mérete” – mondta Priebus a Fox News televíziónak arra utalva, hogy a média szerint kevesebb érdeklődő vett részt Trump beiktatásán, amiért az elnök hazugsággal vádolta meg szombaton a médiát.

Hírdetés

A lényeg a támadás, és az, hogy egy nap alatt megfosszák a törvényességtől az elnököt. Ezt nem tűrjük karba tett kézzel” – jelentette ki Priebus. „Foggal, körömmel vissza fogunk vágni minden nap, és vasárnap kétszer” – tette hozzá.

A kabinetfőnök megismételte azt a vádat is, hogy a sajtó manipulálta a Donald Trump beiktatásról készült fényképfelvételeket, hogy kevesebb ember látszódjon, mint Barack Obama 2009-es eskütételekor – írja az MTI.

Szombaton a CIA központjában tett látogatásakor az elnök azt mondta, hogy szerinte másfél millióan lehettek az érdeklődők.

Őszintén szólva, azt hiszem másfél millióan is lehettek, a tömeg elért a Washington emlékműig. De láttam, hogy a tévében az üres gyepet mutatják, és 250 ezer emberről beszélnek. Ez hazugság” – hangsúlyozta Trump, hozzátéve: a liberális hírcsatornák „nagy árat fognak fizetni becstelenségükért”


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »