Vay "Blanka" 37 éves, és korábban Vay Márton néven dolgozott a hazai politikában környezetvédelmi aktivistaként. Majdnem három éve költözött ki Berlinbe a feleségével. Az alábbi interjúban arról mesélt a Velvetnek, hogy Németországban "hogyan döbbent rá, hogy transznemű, hogyan változott át Vay Blankává, és hogy milyen volt ezek után egy-egy hétre visszatérni Magyarországra".
Alább olvasható ez a bizonyos interjú…
– Relatíve idős, 36 éves voltál, amikor felismerted önmagadban, hogy nőként szeretnél élni. Fiatalabb korodban ha transzneműeket láttál egy filmben vagy az életben valahol, nem gondoltál erre?
– A médiában általában a nagyon erősen festett, drag queen-szerű transzneműeket vagy transzvesztitákat lehetett látni, akiktől eléggé idegenkedtem: ilyen művi verzióban a világ legjobb női is taszítanának. Ha egy természetesen szép transznemű személyt láttam, az nyilván tetszett. Az ezzel kapcsolatos fantáziálás (illetve pár alkalmi viszony erejéig nem csak fantáziálás) jelen volt ugyan az életemben, de ez csak egy doboz volt. És ezt sosem nyitottam egybe azzal a dobozzal, hogy ez rám nézve mit jelent. Mint ahogy az emberek nagy része azt mondja, hogy szereti az állatokat és elítéli az állatkínzást. Ez egy doboz. Az pedig egy másik dobozban van, hogy pontosan tudja: a vágóhidakon meg a nagyüzemi állattartásban durva állatkínzás történik, amire ő ad pénzt, ahol ő a megbízó, ami az ő kedvéért és felelősségére történik. Ezt a két dobozt az emberek nem nyitják egybe, mert tudják, hogy akkor olyan következtetéseket kéne levonniuk, amiket nem akarnak, amihez még gyengék. Szóval így voltam én is: egyfelől férfiként éltem, másfelől viszont ábrándoztam közben. Például arról, hogy megtámadnak, levágják a tökeimet, amire azt mondhatom, hogy ez nem az én felelősségem, de most már nem élhetek többet férfiként, úgyhogy kénytelen vagyok nőként folytatni. De nem esett le a tantusz.
– Mi váltotta ki akkor a változást?
– Itt, Berlinben éltünk már, amikor egy helyen láttam, hogy különböző holmikat pakoltak ki az utcára „ingyen ajándékba elvihető” felirattal. Itt feltűnt egy ruha, ami nagyon tetszett és pont a méretemben volt, és egyszer csak úgy döntöttem, hogy hazaviszem. Egy jó darabig nem nyúltam hozzá, de egyértelmű volt, hogy most történt valami.
– A feleséged hogyan fogadta ezt?
– Tudott arról, hogy biszexuális vagyok, illetve hogy voltak ilyen játékaim gyerek- és fiatalkoromban. Amikor mondtam neki, hogy itt van ez a ruha, és szeretnék vele kísérletezni, eléggé kiborult. Felajánlottam, hogy hagyjuk egy időre, és ha továbbra is fontos lesz nekem, akkor vegyük elő újra. Persze tudtam, hogy ez csak duma, akkor már egész kis készletem volt. Amikor pár héttel újra jelentkeztem, azt válaszolta, hogy jó, de ő nem akar ezzel találkozni.
És mint a taknyos kígyó a vízicsúszdában, úgy csúsztam lefelé, nem volt visszafordulás vagy megállás. Ez volt 2015 szeptemberében, akkor kezdődött minden. A feleségem nálam gyorsabban megértette, hogy itt mi zajlik, decemberben el is költözött.
Én akkor még mindig azt gondoltam, hogy csak a személyiségem női felét hozom egyensúlyba, de azért elmentem egy transznemű csoport tanácsadására. Nem gondoltam, hogy transznemű vagyok, csak azt, hogy ők már bizonyára találkoztak ilyennel korábban. Ott elmondtam ezt az egészet azzal, hogy szeretném tudni, hogy ez hova visz, meddig tart, mire készüljek. Esetleg minden hónapban tartok egy ilyen hétvégét ezentúl a hátralevő életemben? Vagy kiélem most ezt egy pár hét-hónap alatt, aztán lenyugszom és újra el fogom tudni pakolni, mint életem első 30 évében?
– Ők mit mondtak?
– Azt kérdezték, hogy ha teljesen szabadon választhatnék, hogyan kelnék fel holnap. Férfiként vagy nőként? Mire én elsírtam magam, és mondtam, hogy nőként. Ez tavaly karácsony előtt volt három nappal.
– Ezután a felismerés után másnap mi volt az első dolgod?
– A szójának van az ösztrogénhez hasonló hatása. Én vegán vagyok, erre másnap fogtam és bevásároltam szójatermékekből – ez volt az első gyakorlati következménye a felismerésnek. Rögtön tudtam, hogy a hajam nem maradhat rövid, de azt például csak három-négy hónappal később kezdtem növeszteni. Elmeséltem barátoknak, hogy mi van, és februárban mentem vissza az egyesülethez, hogy belevágnék.
– Ekkor még férfiként jártál az utcán vagy már nőként?
– Most augusztusig tartott, hogy csak parókában és alapozóval, lepúderezve mentem ki az utcára nőként, ami elég macerás volt. Hosszú ideig nem lehet kint az ember, mert átnő a vakolaton a borosta, a paróka kényelmetlen, mert ha meleg van, az a baj, ha hideg van, akkor meg az… Szóval addig csak kb. heti kétszer volt, hogy nőként mentem el otthonról könyvtárba vagy vásárolni. Augusztus óta viszont már csak nőként megyek az utcára, egy egyszerű borotválkozás után, a saját hajammal, legfeljebb csak a szememet húzom ki.
– Sminkelni honnan tanultál meg? Youtube-videókról?
– Egyet se néztem meg, nagyon unalmasnak találom őket. A húgom magyarázott el ezt-azt, hogyan lehetne bronzosítóval keskenyíteni az arcomat és hasonlók, de sose szeretem a sok sminket se magamon, se más nőn. Mondjuk ha nem látszódna a borostám, rúzst még használnék.
– A tested is borotválod?
– Igen. Amíg nem kezdtem el a hormonterápiát, addig háromnaponta negyven percet vett igénybe, most ötnaponta húsz perc.
– Ahhoz hogy érkezik el az ember, hogy hormonokat szedhessen?
– Az egyesületnél adtak egy listát arról, hogy melyik pszichiáterek jogosultak papírt adni arról, hogy transznemű vagyok – ez a feltétele a hormonterápiának meg minden egyébnek. Elmentem, volt két beszélgetés, amik alapján azt mondta, hogy rendben. Ez egyébként nagyon gyorsnak számít, valószínűleg azért kaptam meg a papírt ilyen könnyen, mert a pszichiáter számára egyértelmű volt az esetem. El kellett még mennem endokrinológushoz is, és május első hetében kentem magamra az első ösztrogénzselét.
– Zselé?! Ezek szerint rosszul gondoltam, hogy ezek tabletták?
– Van tabletta is, de én zselét használok. Változó korban lévő nőknek gyártják eredetileg – a tesztoszteronblokkoló viszont tényleg tabletta.
– Mik voltak az első hatásai a terápiának? Mi volt az első dolog, amit ezek hatására éreztél magadon?
– Elmúlt az egész életemet végigkísérő halálvágyam és az életundorom, és két hét után egy nagyon erős nyugalom, kibéleltség-érzés töltött el, ami azóta is tart. Messze ez a legjobb az egészben. Aztán azt hittem, hogy eltűnt a libidóm – most már azt mondom, hogy nem tűnt el, csak lejjebb ment. Ami egyáltalán nem baj, mert ha erre a státuszra még a régi libidóm kezelgetését is rápakolnám, az elég macerás lenne. Nagy megkönnyebbülés és felszabadulás, hogy nem dominálnak le a szexuális vágyaim, mint férfi koromban. Egy kicsit tisztábbak lettek az érzéseim, ezt is nagyon élvezem.
– Az emberi kapcsolataidban is másmilyen lettél?
– Békében vagyok önmagammal így másokkal is sokkal megértőbb vagyok. Az is teljesen megváltozott, hogy kit tartok szexuálisan vonzónak: sokkal feljebb került a személyiség értéke. Amikor arra gondolok, hogy kivel feküdnék le, sokkal kevésbé fontos már a test, és sokkal fontosabb lett a másik személyisége. Egy alkalommal megismertem valakit, beszéltünk, láttam, hogy jól néz ki, tudtam, hogy jó fej, és felmerült bennem a kérdés, hogy lefeküdnék-e vele. Ez már önmagában gyanús, mert férfiként ez nem volt kérdés. Ráadásul az volt a válasz a kérdésre, hogy nem, még túl korai lenne. Előbb ismerjük meg egymást, legyen valami kapcsolat, aztán majd meglátjuk, de csak úgy rögtön – nekem túl gyors lenne. Hát férfiként nem így gondolkodtam.
– Volt bármi változás, amire viszont számítottál, de egyelőre nem következett be?
– Sok transznemű nő írja, hogy a hormonterápia nagy mérföldköve-eredménye volt, hogy elkezdett tudni sírni. Én csak egy kicsit tudok jobban sírni, de a jó, érzelmi méregtelenítésnek beillő, rendes, akadálytalan sírásra továbbra is képtelen vagyok, amit nagyon sajnálok.
– Hogyan reagálnak rád az utcán az emberek most ahhoz képest, hogy korábban milyen élmény volt neked férfiként az emberek között járni?
– Viszonylag jóképű pasas voltam, egy tök helyes kutyával járok általában az utcán. De ezzel együtt is, most amikor úgymond nőként megyek le, tízszer annyi barátságos mosolyt kapok a nőktől, mint korábban.
– Több vagy kevesebb a kellemetlen szituáció annál, mint amire számítottál?
– Kevesebb, de óvatos duhaj vagyok. Kétszer egy hetet voltam így Budapesten. Az, hogy ez itt Berlinben nem téma, megalapozott egy biztonságérzetet bennem, és egész őszintén meg tudok lepődni, ha néha megbámul valaki. Ha csak megakad rajtam valakinek a szeme, az persze teljesen normális. Az meglepett, hogy lényegében Budapesten sem volt nehezebb a helyzet, amit azzal magyarázok, hogy Berlinben alapvetően nyitottak az emberek, Budapesten meg alapvetően közönyösek. És ez most nekem dolgozik, mert nem feltételezem, hogy ne látszódna rajtam, hogy transznemű vagyok. Voltam így a Nyugati aluljáróban, voltam lakótelepen, közértben, beszélgettem emberekkel – és nem volt semmi érdemleges rossz tapasztalatom, alapvetően normális volt mindenki Budapesten is. De persze simán belefuthatok bárhol pár agresszív, frusztrált alakba. Fejben számoltam a beszólásokat: egy év alatt csak 13-ig jutottam, amit nem tartok soknak egyáltalán. Amióta nem hordok parókát és sminket, nem vagyok kevésbé feltűnő, csak máshogy – valamiért azóta mégse szólt be senki.
– Mik a hobbijaid? Ezek változtak?
– Nem változtak. Továbbra is ugyanúgy szeretek nyomtatott könyveket olvasni, futni, a természetben járni a kutyámmal. Az egyik legvonzóbb a számomra ebben az egész átalakulásban, hogy milyen nőként a természetben lenni. Ez az egyik legszebb és legerősebb élmény.
– A kutyád reagált valamit a változásra? Észrevett valamit szerinted?
– Nem látok változást a viselkedésében, de a számára fontos szagom biztosan megváltozott, mert azt még a feleségem is sajnálattal állapította meg. Akivel egyébként azóta ha nem is párkapcsolati keretek között, de újra nagyon szoros, támogató viszonyban vagyunk.
– Jól gondolom, hogy egy komplett női ruhatárat kellett bevásárolnod akkor most az utóbbi időben?
– Továbbra is utálok vásárolni, és nem szívesen költök erre pénzt. Egy Facebook-csoportban írtam meg, hogy ez történt velem, és ha valaki ruhákkal tudná támogatni az újrakezdésemet, az lécci jelentkezzen. Nagyon sok pozitív üzenetet kaptam, és innen van a ruháim nagy része.
– Össze lehet hasonlítani az országváltás és nemváltás élményét?
– Annyiban tényleg hasonlít, hogy mind a kettő kívül is és belül is történik.
– Neked melyik volt a nehezebb?
– Az országváltás nehezebb volt nekem, többek között azért, mert a kommunikáció, amiben jó vagyok és amiben dolgoztam, anyanyelvi szintű tudást igényel, amivel még nem rendelkezem, ezért egyelőre nem tudtam még oda visszatérni a régi pályámra. A nemváltással kapcsolatban viszont minden lépést természetesnek és magától értetődőnek éreztem és érzek.
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
