Létszámhiány, járműhiány, társadalmi problémák. A végeredmény: egy örökkévalóság, mire kiér a mentőautó. A bajokra a főigazgatók sem találják a gyógyírt. Mentőktől kértünk látleletet az ország legnagyobb egészségügyi szervezetéről.
Egymást érik a monitorok az Országos Mentőszolgálat Mohács utcai irányítóközpontjában, egy asztalhoz három vagy hat képernyő tartozik. Nem hivatalosan vagyunk itt, de bőszen szemlélődünk. A helyiség félig üvegablakokkal van körbevéve, olyan, mint egy fordított iskolai terem, ami szélesebb, mint hosszabb. Elöl tábla helyett nagy kijelzők, utcai kamerák képeivel, ezeken a baleseti helyszíneket szemrevételezik. A mentésirányító leghátul ül, a folyamat végén ő dönt, hova milyen autó és személyzet menjen. Kollégái, akik a 104-es számon hívhatók, egytől egyig egészségügyi szakemberek. Javarészt mentőápolók és -tisztek. Nem úgy, mint a 112-es vonalnál. Ott bárki ülhet, aki képes diszpécseri munkát ellátni, a feladat kimerül abban, hogy a betelefonálót a megfelelő helyre kapcsolják.
Adott esetben ide, a mentőközpontba.
Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
A 104-es vonal végén ottjártunkkor nyolc ember várta a hívásokat, kapkodta a telefonokat. Munkájuk lényege, hogy az eseteket a lehető legpontosabban föltérképezzék, célzott kérdések alapján űrlapot töltsenek ki. Ez gyakran nehéz, mert a tapasztalatok azt mutatják – a mentősök szerint az oktatási rendszer hiányosságai miatt lehet ez így –, hogy sokan a legegyszerűbb kérdésekre sem tudnak válaszolni. Nem képesek egyértelmű szavakkal leírni, milyen a beteg bőre, légzése, pedig ezek a paraméterek kellenek a kórkép körvonalazásához. Azért is, mert a rendszer vagy a szakember ezek alapján ajánl konkrét mentőegységet, a javaslat pedig a mentésvezető elé kerül. A labda onnantól nála pattog, ő dönti el, hogy a választás megfelelő-e, vagy felülbírálatra szorul. Az első porszem itt kerül a gépezetbe. Az, hogy az ajánlás szakmailag megállja a helyét, messze nem jelenti azt, hogy a szükséges járműtípus és gárda az adott pillanatban rendelkezésre is áll.
Variációk mentőre
– Többféle mentőegység van, felsőfokú végzettségű szakember pedig nem mindegyiken ül. Az orvos nélküli esetkocsi csak két emberrel megy, egy sofőrrel és egy ápolóval, míg a mentőtiszti esetkocsin hárman ülnek. Azon van egy főiskolát végzett mentőtiszt is. Ahhoz, hogy egy mentőautó rohamkocsi legyen, orvos is kell, konkrétan oxiológus vagy intenzív terápiás szakorvos – sorolja az egységek típusait András, aki kisebb megszakításokkal több mint tíz éve mentős. Azt mondja, vannak speciális egységek, mint a robogó, amelyen egy mentőápoló robog, illetve a mentőmotor, amelyen mentőtiszt ül. Létezik sofőrrel és mentőtiszttel érkező mentőtiszti kocsi, amely felszereléssel van telepakolva, de beteget nem tud szállítani. Hasonló a mentőorvosi kocsi, amelyben egy mentőtechnikus – egyszerre sofőr és mentőápoló –, illetve egy orvos utazik. Utóbbiak a beteget szintén csak helyben tudják ellátni, illetve pátyolgatni, amíg föl nem szabadul egy szállításra is alkalmas jármű.
– Hogy kevés-e a kocsi? Igen, de ha több lenne, az sem számítana, mert nem lenne, aki vezesse, illetve a betegeket ellássa – vázolja a helyzetet Ákos, aki szintén hosszú ideje ment életet. Szavait minden mentős megerősíti, akivel beszélünk. Megtudjuk, a közép-magyarországi régióban nagyságrendileg negyven gépkocsivezetői státus áll üresen. Bár nem orvosokról vagy ápolókról beszélünk; de teljesen mindegy, ki hiányzik a gépezetből. A problémát összeültetésekkel, túlórákkal oldják meg, vagy úgy, ahogy éppen sikerül. Vidéken, például Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nem ilyen nagy a hiány, de a fővárosban lasszóval is nehéz olyan sofőrt fogni, aki alig több, mint százezerért mentőkocsit szeretne vezetni. Olyan ápolóval is beszéltünk, aki sofőrként is dolgozva vitt haza 130 ezret. Két-három éve nem dolgozik ezen a területen, de mint mondja, hiába volt azóta béremelés, érdemi változás nem történt. Orvost is nehéz találni a munkára, nem véletlen, hogy az esetkocsik jó része orvos nélküli.
A mentőszolgálat egységeit leköti az őrzött szállítás is, amelyre azért van szükség, mert sok beteget csak orvosi kísérettel lehet kórházból kórházba utaztatni, vizsgálatra vinni.
– A mentőautók jelentős hányada ilyen feladatot végez. Például a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájára viszik a betegeket CT-re. Sokszor ráadásul nem elég az esetkocsi, van, hogy rohamkocsi kell vagy olyan jármű, amely mobil intenzív osztály. Elsőre úgy tűnhet, ezek nem sürgős feladatok, pedig nincs így: indokolhat ilyesmit az, ha egy kórházban fekvő betegnek hasűri vérzése lesz, annak okát pedig képalkotó vizsgálattal azonnal ki kell deríteni – magyarázza Viktor, aki ilyen munkákban is gyakran részt vesz. Azt mondja, ezekkel a fuvarokkal nem a mentőszolgálatot kellene terhelni, de mivel a kórházak más segítséget nem kapnak, kizárásos alapon maradnak ők. Viszont emiatt is kevesebb egység marad a klasszikus értelemben vett mentésre.
Gigantikus szervezet
A nagyságrendileg 250 mentőállomáson működő, nyolcezer munkatársat, azon belül öt-hat ezer vonuló mentőst foglalkoztató mentőszolgálat problémáit eddig egyik vezető sem tudta megoldani. A szervezet irányítása soha nem volt sikersztori. Hét előző főigazgatójából egyik sem töltötte ki ötéves megbízatási idejét. A január 16-án hivatalba lépő vezető kinevezése eleve három évre szól. A mentősök tapasztalatai szerint a váltásokat féléves zűrzavar követi. Most is erre számítanak. A mentőszolgálat sajtóosztálya nem is nagyon kommunikál, nyílt titok, hogy minden megkeresést az államtitkársággal kell egyeztetniük. Pedig nagyon szerettünk volna választ kapni a kérdésünkre, amely a szerkesztőségünkben karácsony előtt történt esetre vonatkozott. Kollégánkat, aki este rosszul lett, lefordult a székről, arca elszürkült, eszméletlen állapotából percek múltán tért csak magához, beszélni, mozdulni ezután sem tudott, több mint két óra után szállították kórházba. Egyebek mellett azt szerettük volna tudni, hogy az ilyen esetek mennyire gyakoriak, illetve hogy mi áll annak hátterében, hogy ennyire hosszú ideig kell várni egy kocsira.
Az ember is, a jármű is kevés, de hiányzik a szervezettség is Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet
Kérdésünkre a szolgálat azóta sem reagált, ám a megkérdezett mentősök kapásból tudták a választ. Ha kollégánknak stroke-ja lett volna, akkor sem tudtak volna gyorsabban jönni. Nem azért, mert lusták. Hanem azért, mert egyszerűen nincs elég emberük.
– A helyzet az, hogy a stroke-nak négy és fél órás időablaka van, ami azt jelenti, hogy ha a kezelés ezen belül történik, nagy eséllyel elkerülhető a maradandó károsodás. A két óra bőven a négy órán belül van, főleg Budapesten, ahol kicsik a távolságok: indulás után a beteg fél órán belül kórházba kerül, ellátják. Elsőbbséget csak az újraélesztés és az infarktusra utaló mellkasi fájdalom jelent, illetve értelemszerűen a súlyos baleset – ismerteti a fontossági sorrendet Péter. A mentőápoló szavai aligha vigasztalnak bárkit, aki a késéssel ellátott stroke szövődményeivel küzd; de a valóság sajnos ez.
Életveszélyes hazugság
Miközben az ellátás bonyodalmak nélkül is akadozik, több mentős problémaként emelte ki, hogy sokan vissza is élnek azzal, hogy tudják, mire ugranak a szolgálat emberei.
– Több mint egy évig ültem a 104-es telefonnál, egészen érdekes hívásokkal is találkoztam. Volt, aki először banális probléma miatt telefonált, majd miután jeleztük, ilyesmivel nem minket kell keresni, a rendelőbe kell bemenni, visszatelefonált, és már mellkasi panaszt emlegetett. Innentől kezdve indítani kell a mentőt, kiérkezve pedig nem lehet számonkérni a betegen azt, hogy a panasza miért „múlt el”, illetve „alakult át” – emeli ki Gábor, aki már nincs a szolgálatnál. Ő olyan esetekkel is rendszeresen találkozott, amelyeknél a betegek hetek óta fennálló panaszokkal hívták az életmentő telefonszámot.
Többen számolnak be esetekről, amelyeknek az egészségügyhöz végképp semmi közük. Jó példája ennek az, amikor a rokonok rájönnek, hogy azokat a betegeket, akik alkoholt és nyugtatót egyszerre fogyasztanak, a protokoll szerint el kell szállítani, haza pedig csak azt követően lehet engedni, hogy a laboreredmények kizárták a bajt.
Fotó: Hegedűs Márta / Magyar Nemzet
A visszaélés csúnya példája az is, hogy egyes vidéki falvakba taxiként rendelnek mentőt. A súlyos panasz miatt riasztott egység beviszi a beteget a szomszédos városba, aki ott hirtelen jobban lesz, és távozik. Ilyenkor szintén betegektől vonják el a mentőautót, aminek tényleges vészhelyzetben súlyos következménye lehet. Probléma az is, hogy gyakran hiányoznak az utcanévtáblák vagy a kapukról a házszámok, hiába a modern navigációs eszközök, ez a gyakorlatban késéseket eredményezhet.
Mentés kontra szolgáltatás
Olyan ápolóval is beszéltünk, aki több mint három évig vonult mentősként, több mint egy évet pedig az irányítóközpontban töltött. Béla két éve jött el, ma már kórházban dolgozik, de élményei máig kísértik. Beszámolója szerint a mentőszolgálat rengeteg egységet veszít amiatt, mert „szociális alapon vállal feladatokat”. Példaként azt hozza föl, amikor egy várandós kismamához a jóslófájásoknál rendelnek mentőt.
– Ilyenkor a férje minden további nélkül beültethetné a kocsiba, behozhatná a kórházba, vagy hívhatna taxit. De nem ezt teszi, hanem mentőt kér. Ezzel persze nem is lenne baj, ha lenne elég egység, de mivel nincs, könnyen előállhat az a helyzet, hogy olyan esetekhez nem tudnak kocsit küldeni, ahol már a magzatvíz is elfolyt, ne adj’ isten kilóg a baba keze. Eközben a hiányzó mentőben mosolyogva utazik egy kismama, akinek valójában semmi szüksége erre – érzékelteti a problémát.
A szülés körüli anomáliákat kiemeli több kollégája is, hangsúlyozva, nem csak az egyik véglet fordul elő. Megesik, hogy még a harmadik szüléshez is az utolsó pillanatban hívnak mentőt, pedig tudják, a tízperces fájásoknál régen a kórház felé kellene tartani. Olyan eseteket is több mentős felhoz példának, amelyeknél egyszerű kézsérülésekhez kell kivonulniuk; például azért, mert valaki mosogatás közben elvágta az ujját.
– Ezek hihetetlen történetek. Végigszirénázzuk a várost, és azzal szembesülünk, hogy csak egy sebtapaszra van szükség. Az viszont senkinek nem jut eszébe, hogy ilyenkor a tényleg súlyos esetekhez nem tud autó menni – emeli ki az egyik ápoló. Beszámolójából szintén kiviláglik: messze nem a létszámhiány az egyetlen súlyos probléma, amellyel a mentőszolgálat szembenéz. Ráadásul a negatív kritikával legdirektebb módon ők szembesülnek. És bár jogos a panasz, amikor stroke gyanújával két órát kell várni, de a végül kiérkező egység biztosan nem a sarki kávézóban múlatta az időt.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 01. 14.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
