"Magyarország nem Orbán Viktoré, hanem az embereké"

"Magyarország nem Orbán Viktoré, hanem az embereké"

Vona Gábor a következő időszak legfontosabb céljaként a valódi béremelést tűzte ki, hozzátéve pártja visszaveszi az országot Orbán Viktortól, ugyanis az nem az ő tulajdona. Minderről a Jobbik elnöke pénteken beszélt egri sajtótájékoztatóján.

A Jobbik két országgyűlési képviselője, Vona Gábor és Mirkóczki Ádám a párt országjárása kapcsán látogatott el a hevesi megyeszékhelyre. Ennek során több vállalkozóval, illetve helyi lakossal beszélgettek, lehetőség szerint kötetlen keretek között. Mirkóczki két szempontra hívta fel a figyelmet: egyrészt sok emberrel sikerült egyeztetni, másrészt nagyon sok problémával szembesültek. Az Egerben szerzett információkat, tapasztalatokat végül beillesztik majd a január elsejével kezdődő felkészülési időszakba.

Vona Gábor ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetett, a magyar közélet súlyos problémája, hogy a megfelelő és valós információ hiányában szenved.

„A valóságot az emberek által lehet megismerni”

– utalt arra, hogy a Jobbik számára az országjárás nem egy kampányeszköz.

A közélet hiányosságán kívül annak két súlyos bűnét is megnevezte: ez pedig a korrupció és az arrogancia.

A pártelnök elmondta, hogy amíg a korrupció ellen a parlamentben, esetleg a bíróságon lehet küzdeni, addig az arrogancia ellen csak „terepen” lehet ezt megtenni.

Véleménye szerint a magyar politikusokban kialakult, hogy ők „egy felső kaszt tagjai, és holmi halandókkal nincs mit kezdeni”. Erre példaként felhozta: a miniszterelnöknek már jó ideje csak szervezett eseményei voltak,

„Orbán Viktor már nem mer a magyarok közé menni, fél a magyar emberektől, a kritikájukat elviselni képtelen”.

Hírdetés

A Fidesz elszakadt az emberektől – tette hozzá.

Vona Gábor közölte: a kormányfő azt hiszi, hogy Magyarország az ő tulajdona,

„de Magyarország nem Orbán Viktoré, hanem az embereké, és 2018-ban azt szeretnénk, hogy az emberekkel közösen visszavegyük, és visszaadjuk azt”

nekik – fogalmazott a jobbikos politikus, aki szerint viszont egyelőre még sokan félnek kritikát megfogalmazni a kormányzat ellen, mert tartanak a következményektől.

Ki fog ürülni az ország

A pénteki országjárás során is megtapasztalta a politikus, hogy bár sikerpropagandaként van bemutatva a minimálbér-emelés, érdemben nincs hatása a bérszínvonalra; „ennél a probléma sokkal súlyosabb”. Szerinte a 2004-es uniós csatlakozásunk óta „egy kimondatlan igazságtalanságban élünk”. Amíg a magyarok azt várták, hogy szociális téren és bérezésben javulás fog bekövetkezni, addig az EU-t csak geopolitikai megfontolások vezették; nem közeledtünk a nyugat-európai vásárlóerőhöz.

„Hallották-e egyetlen egyszer, hogy Orbán Viktor Brüsszelben vagy Strasbourgban szóvá tette ezt?”

– firtatta Vona, emlékeztetve, hogy a bérek kiegyenlítődése még célként sincs kitűzve. Úgy látja, ez Orbánnak nem fontos, felidézve, hogy amikor a kormányfő Szaúd-Arábiában járt, az olcsó, de jó magyar munkaerővel csábította a befektetőket. De egy interjúban a miniszterelnök kijelentette azt is: őt nem érdeklik az ilyen az összehasonlítások, ezt egy rossz iránynak tartja.

Ha nem tudjuk a nyugat-európai szinthez felzárkóztatni a magyar béreket, „ki fog ürülni az ország” – hangzott el.

A következő időszakban a Jobbik számára a legfontosabb kérdés: a valódi béremelés. Vona Gábor elmondta: erre hegyezzük ki a munkánkat, de kerülve a populizmust. A célt kitűzte a párt: a hazai bérszínvonal elinduljon arra a szintre, amelyet a magyar emberek elvégzett munkája megindokol.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »