Nem lehet Németországból az I. Ottóval kezdődött ezeréves történelmével súlyos károsodás nélkül olvasztótégelyt csinálni.
Megkapó kép: a Charlie Hebdo Angelát a klozet magányában láttatja, amint híreken töpreng. A dolgok rendjén tűnődni Hamvas Béla szerint a legalkalmasabb hely a méhes, de magasztos gondolatokat a legtöbb ember számára csak a klotyó ülőkéje ad. Angela ül a vécén és nyilván azon tűnődik, hogy nem eszik olyan forrón a kását, mint ahogyan főzik. Egy új kipufogóval – így a Charlie – még négy évet ki lehet bírni. Egyetlen radikális párt sem olyan radikális, ha a Bundestagba jut, s az AfD sem lesz az, hiába vonja most kétségbe a nagymamák és nagypapák bölcsességét.
Nem kell szembenéznie Angelának a pártharaggal sem, a CDU-ban ritmikus taps várható, ahogy Erik király idejében, aki sokáig uralkodott egységpártjával a most lázongó keleti tartományokban, s lehetővé tette alattvalóinak a kis szamárfogat, a Trabant megszerzését. Az alternatívanélküliség jobban összetartja a német társadalmat, mintha választania kellene két lehetőség között. Ugye? Mi az, hogy a migránsok egyszerűen nem jöhetnének erre?
Európának ez a része a bevándorlóké, akikből majd jó német adófizetők válnak – mosolyog Angela az aleppói Mohamad Hussainra és egy síró afgán kisfiúra. Nézem a hétfő esti, az esseni CDU-tisztújítás előestéjén sugárzott politikai talkshaw-kat: Merkel hajthatatlan.
Wolfgang Schäuble, a nagyhatalmú pénzügyminiszter szerint – aki ellen még 1990-ben követtek el merényletet, s azóta az élni és élni hagyni jegyében tolószékből irányítja a jobbközép pártkoalíció személyi és pénzügyeit – Angela Merkelnek éppúgy nincs alternatívája, mint ahogy a folyamatos bevándorlásnak sincs.
Kinyilatkoztatása olyan, mint a keleti pártkongresszusoké volt a szocializmus építéséről, amelyet intézményesen olyan jól körülsáncoltak, hogy az istenadta nép elfelejtette a szuverenitás eszméjét, és az építést vezénylő párttitkárokkal szemben tehetetlennek érezte magát. Most a hosszantartó merkeli kurzus az adenaueri demokráciához szokott nyugati tartományok lakóit is megtanítja, milyen egy olyan országban élni, ahol nincs alternatíva, azaz nincs meg a választás két lehetőség közül, ám a kormányzó pártnak van teljhatalmú első titkára.
A CDU már nincs többé, legalábbis nem a konzervatívok otthona – szögezi le Christian Vollradt, a média által hamisan szélsőjobboldalinak nevezett Junge Freiheit véleményrovatának vezetője.
A CDU–CSU pártvezetés pedig azt hangoztatja, hogy a választó sohasem látott ilyen csodálatos négyéves előadást: felére csökkent a munkanélküliség, a képzésbe és a kutatásba ömlik a tőke, s a migráció az előrejelzések szerint „lanyhuló program” szerint folyik. Angela szavain magam is könnyekig meghatódom: „Szeretnénk a bizalmat, amely megrendült, visszanyerni.” S megígéri, hogy az afrikai beáramlók megfékezésére az egyiptomi katonai diktatúrával is hasonló szerződést köt, mint Erdogánnal.
S közben a Facebookon megy egy régi CDU-kortes – aki legutóbb is képviselőt juttatott a parlamentbe – tiltakozása: nyilvánosan széttépi párttagsági könyvét. Raus aus der Union! – Ki az unióból! – kiabálja. Hányan követik lázongását? (A Fortwursteln, a vacakolni tudás, a minden marad a régiben politikáját mi, magyarok is jól ismerjük, ez jellemezte a Ferenc József-i éveket és reinkarnációjukat is a kádárizmusban, egészen az összeomlásig, azaz Trianonig, illetve a ’89-es békés forradalomig.)
És higgyünk a konzervatív keserv után a nagypolgári lapnak, a FAZ-nak, hogy a 2015. szeptemberi határnyitással „Merkel malomkövet vett a nyakába”? A bizonytalansági tényező nagy: a török megegyezés, a balkáni útvonal tarthatósága, és Olaszország, amelynek szétlőtt fedélzetét épp most hagyja el a hajó kapitánya, a miniszterelnök. S közben megy a papolás a genfi konvencióról s azoknak a tömegeknek a kiválasztásáról, amelyektől megtagadják a menedékjogot. Putyin elnök, aki az államférfiak közül a legjobban ismeri a németeket, nemrég kijelentette, hogy a kitoloncolás a németországi párhuzamos társadalmak és a no-go zónák, a rendőrmentes övezetek népe miatt csak erőszakkal oldható meg; ők fognak bombával és fegyverrel védelmet adni toloncra ítélt hit- és népsorsosaiknak. (Berlinben például Neukölln már most maga az élő bomba.)
De hallgassuk a német szociáldemokrácia nagy alakját, Helmut Schmidtet, az öreg szociáldemokrata kancellárt, aki haláláig cigarettafüst mellett, a hamburgi tévében ötperces beszélgetésekben próbálta okítani jobb sorsra érdemes népét a 21. század elején, egészen a múlt év novemberében bekövetkezett haláláig. Egyik veretes mondása: Hiba volt, hogy a hatvanas évek elejétől idegen kultúrákból hoztunk vendégmunkásokat.
Egy másik: A multikulturalizmus az értelmiség illúziója. És aztán egy már-már náci mondat: Nem lehet Németországból a maga I. Ottóval kezdődött ezeréves történelmével súlyos károsodás nélkül olvasztótégelyt csinálni. Schmidt rossz véleménnyel volt a mai Bundestag politikusairól, s olyan szenvedélyes karrieristának nevezte őket, akik mindenáron be akarnak kerülni egy-egy nagy nézettségű talkshaw-ba. Hát nem ijesztő? A beszélgetős műsorokat ugyanis nem róluk, hanem a műsorvezetőről nevezik el. S még egy: a politikusok olyan dolgokról beszélnek, amelyeket csak holnap fognak megérteni.
Lehet, hogy ezen is eltűnődött a mi Angelánk?
Tamáska Péter – www.magyarhirlap.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
