Magyarország legnagyobb írói, színészei, festői és tudósai kapcsán hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy már az iskolában is messze kiemelkedtek társaik közül.
Mint azonban Csiffáry Gabriella a BFL + programsorozat keretében a Budapest Fővárosi Levéltárban megtartott, Magyarázom a bizonyítványom… Hírességek iskolai tanulmányai című előadásából megtudhattuk, előítéleteink jobbára téves feltevéseken alapulnak.
„Az iskola egy marhaság”
Csiffáry Gabriella előadása kezdetén kifejtette, nemcsak közgyűjteményekben kutatott, hanem családi iratokat is végigböngészett, valamint számos iskolába is ellátogatott, hogy az ottani dokumentumokat tanulmányozza. Tízéves iskolai kutatómunkával összeállt egy kötet 82 híresség tanulmányairól, amelyet hamarosan minden érdeklődő kézhez vehet. A történész leszögezte, hogy az eddig hozzáférhető életrajzok rengeteg fals adatot tartalmaztak. Szerinte ez részben annak tudható be, hogy a humán értelmiségieket számtalan alkalommal megalázták, kirekesztették az iskolában. Eminens tanuló helyett „csakazértis” emberekké váltak, és amikor valódi érdeklődésük szerint alakították életüket, magasan kiemelkedtek a többiek közül.
Rejtő Jenő bizonyítványa (csiffary.extra.hu)
Sokan – többek között Lugosi Béla, Jávor Pál, Kassák Lajos és Feleki Kamill is – már középiskolás korukban felhagytak tanulmányaikkal. Mások a szülői elvárásoknak és nyomásnak megfelelve eljutottak a legmagasabb szintig, de az egyetemet vagy főiskolát már otthagyták: ilyen volt Herczegh Ferenc, a jogi tanulmányainak négyszer nekiugró Ady Endre, Móra Ferenc, aki szegénysége miatt hagyta abba tanulmányait, de Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond is idő előtt szakított a jogi (valamint utóbbi emellett a bölcsész-) karral.
A kutató kiemelte, sokaknak az őseik között is találunk utódaikhoz hasonlóan rebellis hajlamú embereket, ilyen például Petőfi Sándor családja is, aki génjeiben hordozta a lázadást. A készülő könyvben bemutatott személyek közül emellett sokakat komoly családi traumák értek, de nem felejthetjük el a komoly társadalmi kataklizmák hatását sem. Bár lehet találni kakukktojásokat – Őze Lajos, Móra Ferenc és Major Tamás például színtiszta jeles volt –, a többség mélyen alulteljesített. A szegényebb családok polgári, a gazdagabbak kereskedelmi iskolába, a legtehetősebbek pedig általában gimnáziumba adták gyermekeiket, így a család anyagi helyzete is nagyban meghatározta a gyerekek későbbi pályáját.
A kutató előadásában leszögezte: a bizonyítványokból nagyon sok információt szerezhetünk a tanulókról. Bilicsi Tivadarról tudjuk, hogy maga hamisította az elemi iskolai jegyeit, Rejtő Jenő pedig valójában nem járt orvosi egyetemre, hiába állította ezt egy álláspályázathoz írt önéletrajzában. Mándy Iván harmadikban hagyta abba a középiskolát. A későbbi neves író apja elé állt, és azt mondta, írni akar. Herczegh Ferenc sem tartozott a jó tanulók közé, a jogi karon bukdácsolt, Csontváry Kosztka Tivadar pedig gyógyszertanonc volt, és az egyetemet is befejezte, de végül elhagyta a pályát. A bizonyítványok mellett sok információt nyerhetünk az érettségi anyakönyvekből is, amelyekből visszakövethető, hogy ki hány iskolába járt (például Karinthy vagy József Attila, aki rengetegszer kezdte új helyen tanulmányait).
Az iskolai értesítők (évkönyvek) is fontos forrást jelentenek, mivel ezek segítségével ráláthatunk több évszázad iskolatörténetére (mit tanítottak, hány órában stb.), és arra is, milyen elvárásoknak kellett megfelelniük a magyar történelem kimagasló személyiségeinek. Ezek a szigorú regulák voltak azok, amelyek miatt például Arany János is otthagyta a Debreceni Református Kollégiumot, és vándorszínésznek állt. Az értesítők emellett többek között zászlók, kitűzők, ruhák rajzolatait, szakkörök felsorolását, jutalmazásokat is tartalmazzák ezek.
Petőfi sokszor megszökött az iskolából, mivel „rendkívüli ellenszenvet érzett minden szubordinációval [alávetéssel, alárendeléssel] szemben”. Arany János 1836-ban „ugrott ki”, és megkérte az életrajzát író Gyulai Pált, hagyta ki a curriculum vitae-jéből, hogy elhagyta az iskolát. Gárdonyinak rengeteg rossz jegye volt, humán tárgyakból is. A szintén rosszul tanuló Radnóti Miklós egyenes odáig ment, hogy kijelentette, „az iskola egy marhaság”. Weöres Sándor saját elmondása szerint már a középiskolában enyhe alkoholizmustól szenvedett, de az egyetemen már szárnyalt. Illyésnek elváltak a szülei, és amikor édesanyjával feljött Budapestre, főreáliskolába ment. Nem tudott beilleszkedni, rengeteg trauma érte a középiskolákban.
Lugosi Béla kifejtette, az iskolában „fiúkkal vadállat voltam, a lányokkal egy kezes bárány”. Drakula megformálója nagyon rossz tanuló volt, és idő előtt be is fejezte tanulmányait. Honthy Hanna négy elemit végzett, Latabár Kálmánról mindenhol azt lehet olvasni, hogy a bencésekhez járt gimnáziumba, valójában azonban összekeverik a fiával. Kabos Gyula Salamon Bélával járt főreáliskolába, és egyikük sem volt éltanuló. Márkus László is rengeteget szenvedett a középiskolában, nem is érettségizett le. Bilicsi Tivadar is végigkínlódta a középiskolás éveit, mint ahogy Feleki Kamill is, aki Radnótival járt egy osztályba.
A festők közül Gulácsy Lajosnak nagyon gyengén ment a tanulás, ahogy Csontvárynak is. Róth Miksa sem feszült meg a középiskolában, Ferenczy Károly hasonlóan, Feszty Árpád pedig rengeteg iskolában fordult meg. A tudósok sem voltak színjeles tanulók: Eötvös Lorándnak például a piarista gimnáziumban ment nehezen a tanulás, és Szent-Györgyi Albertnek is rossz jegyei voltak sokáig, Bíró László József pedig csak rengeteg pótvizsgával ment át az érettségin, holott életrajza szerint több felsőoktatási intézménybe is járt.
A Yad Vashem-ügytől Günter és Margret viszonyáig
A BFL + novemberi rendezvényének második előadását Dr. Haraszti Viktor tartotta Szilánkok a levéltári adatvédelem köréből címmel. A kutató kifejtette, hogy az első igazi adatvédelmi per az 1765-ös Entick vs. Carrington-ügy volt Angliában, és az adatvédelmet a fotók megjelenése, valamint a technológiai fejlődés, majd az adatok más országokba történő áramlása új kihívások elé állította. Magyarországon egy 1977-es törvény volt az adatvédelmi elvek korai megfogalmazása, majd egy 1989-es minisztertanácsi határozat foglakozott a kérdéssel. A 15/1991-es alkotmánybírósági határozat is érintette az adatvédelem ügyét, amelyet aztán 1992-ben törvényi szinten is szabályozták (1992. évi LXIII. tv.).
Haraszti Viktor előadásában számba vette, Magyarországon milyen rendeletekkel, határozatokkal, törvényekkel szabályozták a levéltári iratok kutathatóságát. A levéltári anyag védelméről és a levéltárakról szóló 1969. évi 27. törvényerejű rendelet a kutatási szabályokat végrehajtási rendeletbe utalta, a részletes szabályok pedig a LÜSZ-be kerültek (Levéltári Ügyviteli Szabályzat). Az 1989. október alkotmánymódosítás kimondta a személyes adatok védelméhez való jogot, a tudományos élet szabadságának elvét és a közérdekű adatok megismerésének jogát, ezek az elvek azonban sokszor ütköznek egymással.
Karsai László kifejezetten károsnak, késő kádár-kori csökevénynek tartotta, hogy az 1989-es minisztertanácsi határozat alapján nem lehetett kutatni korlátozások nélkül az iratokban, a Legfelsőbb Bíróság egyik bírája azonban úgy vélte, mindenkit megillet még a halála után is személyes adataik védelmének joga. Az adatvédelmi törvény szerint a személyes adatot tartalmazó levéltári anyag az érintett halálozási év után harminc évvel válik kutathatóvá.
Az első komoly adatvédelmi ügy a Karsai-féle kutatócsoporttal kapcsolatba hozható volt Yad Vashem-ügy volt (a kutató célja a náci korszak zsidóüldözésivel kapcsolatos, személyes adatokat is tartalmazó iratok mikrofilmre vétele és a Yad Vashem Archívumba való továbbítása volt). A Magyar Országos Levéltár (ma: Magyar Nemzeti Levéltár)igazgatója megtagadta az iratok kiadását azok anonimizálásának elmaradása esetén, és az ügyben az adatvédelmi biztos is kiadott egy ajánlást 1995-ben. A tudományos élet szabadsága és a személyes adatok védelméhez fűződő aktív jog ütközött itt össze egymással. Az iratokat továbbító levéltárak (többek között a BFL is) komoly bírságot kaptak. Ma az adattovábbításhoz államközi szerződést is kellene kötni, és jóval nagyobb bírásokra számíthatnának az intézmények.
A kutató előadása végén több különleges külföldi esetet is felsorolt az adatvédelem köréből. Tavaly New Yorkban a Margret: Chronicle of an Affair – May 1969 to December 1970 című kiállításon tették közszemlére egy harmincas évei végén járó üzletember, K. Günter és 24 éves titkárnője, Margaret S. szerelmi viszonyát illusztráló dokumentumokat (fotókat, leveleket, fogamzásgátló tablettákat stb.). Mindkét fél házas volt, és üzleti útra hivatkozva a szóban forgó másfél év alatt rengeteg időt töltöttek egymással. Haraszti Viktor szerint a tény, hogy – mivel mindketten meghaltak, élő rokonaik pedig nincsenek – az anyagot kiállították, annak ellenére, hogy Günter és Margret biztosan nem a nyilvánosságnak szánták azt, felveti a személyes adatoknak az illetékesek halála után is érvényes védelmének kérdését, sőt, a kutató szerint ebben az esetben már kegyeletsértésről is nyugodtan beszélhetünk.
A kutató emellett kitért Alexandre II. Albert monacói herceg ügyére is, akiről a Paris Match 2005-ben engedélye nélkül írta meg, hogy született egy fia Nicole Costa légiutas-kísérőtől. Egy francia bíróság kártérítés megfizetésére kötelezte a lapot, ám Strasbourgban tíz évvel később másképp döntöttek: eszerint a francia bíróság figyelmen hagyta, hogy a herceg közfeladatot lát el (és úgy tűnik, magánéletének részletei közérdekű adatoknak minősülnek), és jogtalanul szabtak ki bírságot a lapra.
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
