Tudta? Ön fizeti a második Csernobilt

Riasztó hírek érkeznek Csernobil országából az atomerőművek helyzetéről. Mi a felelőssége ebben a helyzetben Magyarországnak? Exkluzív interjút adott az Alfahírnek Yury Urbansky az ukrán atomerőművek helyzetéről, egy olyan ketyegő bombáról, ami valóban átformálhatja Európa térképét.

Ukrajna nukleáris ámokfutásáról, illetőleg ukrán zombireaktorokról hallani. Valóban ilyen szörnyű a helyzet Önöknél?

Tizenöt, szovjet időkben tervezett, és többségében akkor épült reaktor működik most is nálunk, ennek megfelelően nagy mértékben függünk Oroszországtól, ami befolyásolja a gazdasági életünket is. A legtöbb üzemanyag, amely gyakran a szovjet időknél is rosszabb minőségű, onnan érkezik, és az elhasznált fűtőelemeket is oda szállítjuk reprocesszálás céljából. Ukrajnának célja az üzemanyag-ellátás diverzifikálása, vannak ugyan erre tervek, de a valóságban ezt nehéz megvalósítani. Főleg egy olyan bonyolult helyzetben, amikor háborúban állunk Oroszországgal. Ez a morális kérdés az egyik aspektusa az ukrán nukleáris ágazatnak.

És mi a másik szempont?

Hogy ezeknek az erőműveknek az életciklusa napjainkban jár le, és jelenleg az élettartamuk meghosszabbításának folyamata zajlik, tervek szerint legalább 10 évvel túllépik eredeti lejárati idejüket. Amikor ezeket a reaktorokat tervezték, még 30 éves üzemidővel számoltak, ám az ukrán atomerőműveket üzemeltető állami cég, az Energoatom, az állami nukleáris felügyelethez (SNRIU) fordult a blokkok további működésének engedélyeztetésért, a kormány terveit is teljesítve. Mindezt az országban előállt kritikus energiahelyzettel indokolják, ami miatt szükség van az atomenergia által termelt villanyáramra. Ám amikor 2009-ben ez az egész elkezdődött, még szó se volt az orosz-ukrán konfliktusról.

A National Ecological Centre of Ukraine (NECU) az üzemidő meghosszabbítása ellen kampányol, miért?

Amikor a reaktorok üzemideje lejár, be kell zárni és fel kell számolni azokat. Civilszervezetünk az atomenergia kiváltásáról szóló forgatókönyv mielőbbi felvázolását szorgalmazza, mert jelenleg ilyen dokumentum nem létezik.

„Ráadásul a felügyelet nemcsak engedélyezi a további működést, de még a biztonságtechnológiai fejlesztésekkel kapcsolatban is kompromisszumokat köt.”

Az SNRIU úgy ad ki engedélyeket, hogy az általa megkövetelt előírásoknak csak egy részét hajtják végre az erőművekben. Van erre egy autós példám.

Halljuk!

Van egy autónk, ami javításra szorul, mert rosszak a fékek, de mi csak az első fékeket mutatjuk meg a szerelőnek, a hátsókat későbbre halasztjuk, hiszen elég tapasztalt sofőrnek gondoljuk magunkat ahhoz, hogy ne legyen ebből majd balesetünk. Ráadásul elég pénzünk sincsen a hátsó fékek megjavítására. Ezzel a pénztelenséggel és rutinossággal indokolja az Energoatom, hogy miért nem hajtják végre az összes fejlesztést az erőművekben. Pedig az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), illetve az Európai Atomenergia Ügynökség (Euratom) 300-300 millió euró hitelt nyújt a biztonsági beruházások megvalósításához.

Ha jól értem, előállt tehát az a helyzet, hogy uniós állampolgárok finanszírozzák az Ukrajnában ketyegő atombombát, ezzel együtt fenntartva Kijev további függését Moszkvával szemben? Ez utóbbi azért is érdekes, mert elvileg az EU és Oroszország gazdasági szempontból ellenérdekelt felek.

A pénzügyi finanszírozásról szóló európai döntés még az orosz-ukrán válság előtt született meg, a támogatási projekt szándéka a biztonsági szint emelése volt. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy a hitelben felvázolt biztonsági célok, és az üzemidő-hosszabbítások által szükségesnek tartott fejlesztések megegyeznek egymással. Ez a kettő összefügg, még ha papíron nincs is köze egymáshoz.

„Az lenne ideális, ha a hitel fejében az EBRD megkövetelné Ukrajnától, hogy a reaktorokat a tervezett időben zárják be.”

Ez elmaradt, sőt még a megállapodásba bekerült nagyon gyenge követelményeket sem teljesítette az ukrán fél, például nem dolgozott ki tervet az elhasznált fűtőelemek kezelésére. Nem valósult meg az sem, hogy az Energoatom megfelelő áron értékesítse az erőművekben termelt villanyáramot. A kormány által megszabott fogyasztói ár olyan alacsony, hogy a bevételből az üzemeltető cég nehezen képes fedezni a blokkok működtetését, és az egyéb felmerülő költségeket.

Ezt a titkot féltve őrzik Ukrajnában, ha jól tudom.

Volt egy eset, amely tökéletesen megvilágította, milyen nehéz a biztonsági előírások betartását számon kérni. Az Energoatom beperelt minket, amiért szerintük valótlan információkat hoztunk nyilvánosságra az atomerőműveik élettartam-hosszabbításával kapcsolatosan. A bíróság a vállalatnak adott igazat, és körülbelül száz dollár megfizetésére kötelezte szervezetünket. Azonban az Energoatom arról értesített, hogy ne utaljunk, mert akkor már hónapok óta zárolva volt az ukrán atomerőműveket működtető cég bankszámlája egy korábbi tartozás kiegyenlítésének elmaradása miatt! A cégnek mindössze annyi pénze volt, hogy a munkabéreket fizesse, de a fejlesztésekre és az alvállalkozók kifizetésére már nem jutott pénz.

Mit jelent ebben a relációban az orosz függőség?

Ez számunkra egy etikai kérdés:

„hiszen a gyakorlatban ez a függőség azt jelenti, hogy fizetünk annak az országnak, amely megöli az állampolgárainkat.”

S ahogy a földgáz esetében, Oroszország a nukleáris iparon keresztül is zsarolhatja Ukrajnát. De függetlenül attól, hogy a politikai színtéren milyen változások történnek, az iparágért felelős minisztériumban, az atomenergia hivatalban, az Energoatomban ugyanazok az emberek ülnek, és ragaszkodnak is a régi elveikhez: csak a pénz nyelvén értenek. Az EBRD és a nyugati országok sem elég erősek ahhoz, hogy ebben térben érvényesítsék akaratukat, ezért kénytelenek kompromisszumot kötni, és gyengíteni a követeléseiken.

Az ukrán nukleáris szektor vezetői mennyire vannak személyesen becsatornázva az oroszokhoz?

Nem szokták titkolni a Roszatomhoz fűződő jó viszonyukat. Ukrajnában sokféle ember él, és ez megjelenik az oroszokkal szembeni többféle hozzáállásban is. Vannak akik teljesen elfogadják Oroszországot, és partnernek tekintik Moszkvát, de sokan egyértelműen ellenségnek tartják. A két csoport között vannak azok, akik csak Vlagyimir Putyin kormányát utasítják el, de az orosz emberekkel képesek együttműködni.

„Azt viszont nem szabad elfelejteni, a Roszatom az orosz rendszer abszolút része, a putyini politika egyik végrehajtója.”

Jelzésértékű az is, hogy az ukrán atomiparban még mindig az orosz a hivatalos nyelv. Ugyanakkor szép lassan ebbe a zárt közegben is tapasztalható változás, főleg azok által, akiknek a hozzátartozói az orosz agressziónak lettek az áldozatai.

Mit látnak ebből az ukrán állampolgárok?

A társadalomnak, a közvéleménynek nagyon kevés rálátása van a fejlesztések megvalósulására, mert egyszerűen nincs hozzáférésünk a hitelszerződésekhez, a dokumentumokban lefektetett követelményekhez. A Bankfigyelő Hálózat tagjaként sem sikerült hozzáférni ezekhez a kontraktusokhoz. Azt viszont tudjuk, hogy Ukrajna aláírta az Espoo-i egyezményt, és az EU és az EBRD hitelek egyik feltétele is ennek betartása. Meg kellene felelni az Espooi-egyezmény rendelkezéseinek, így határon átnyúló környezeti hatástanulmányokat kell készíteni, illetőleg konzultálni kell a reaktorok üzemidejének hosszabbításáról a környező országokkal, így Magyarországgal is. De ez nem történt meg, pedig nyilvánvaló, hogy a szomszédos államoknak, amelyek részben finanszírozzák is az ukrán nukleáris szektort, elemi érdeke, hogy egyeztessen Kijevvel.

Ön szerint mit tegyen kormányunk a magyar állampolgárok biztonsága érdekében?

Az Espooi-egyezményre hivatkozva mindenképpen párbeszédet kell kialakítania az ukrán kormánnyal, és erőteljesen jeleznie az EBRD felé is, hogy a hitelért cserébe követeljék meg a biztonsági fejlesztések végrehajtását.

„Magyarországnak ehhez a morális joga is meglenne, hiszen a paksi kapacitásbővítéssel kapcsolatban az Önök kormánya is lefojtatta ezt az egyeztetést Ukrajnával”.

Persze, ehhez szükség lenne a térség országainak nyomásgyakorlására is. Tisztában vagyunk azzal is, hogy Aszódi Attila, Paks2-ért felelős kormánybiztos nagyon kritikus véleménnyel van az ukrán reaktorok biztonsági helyzetéről. Mindenképpen meg kell abban egyezni, hogy minden ország, ahol nukleáris energiát hasznosítanak, a lehető legmagasabb biztonságra törekedjen.

És mit hoz a jövő? Legyünk optimisták, vagy készüljünk Csernobil után egy újabb ukrán atomkatasztrófára?

Nagyon remélem, hogy nem történik jelentős nukleáris baleset Ukrajnában!

„Úgy gondolom, hogy a nukleáris ipar békés kihalásra van ítélve, elsősorban gazdasági, pénzügyi szempontból, mert nem versenyképes a megújulókkal. Ezt nemrég Svédországban is megerősítették nekem az ágazat helyi képviselői.”

Ez a békés átmenet valamelyik országban hamarabb megy végbe, máshol később következik be, ám utóbbiak esetében sokkal nagyobb összeget fog felemészteni a reaktorok leszerelése és az átmenet. Csernobillal nemcsak mi, de a nemzetközi közösség is birkózik még. Óriási pénzeket kell a külföldi országoknak fizetnie az új szarkofág megépítésére, nekünk pedig a másik három reaktor leszerelését kell fedezni az adófizetőink pénzéből. De az is a kormányoknak fog fejfájást okozni, ha az atomerőművet működtető vállalatnak nem lesz arra pénze, hogy a reaktorokat bezárja. Így ismét a központi költségvetéshez kell majd nyúlni.

 

Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »