Ez a kérdés most, ugyanis jövő pénteken ismét szivárványszínbe borulhat fővárosunk. A Kossuth térre tervezett megmozduláson olyan szervezetek képviseltetik majd magukat, mint a Magyar Helsinki Bizottság, MigSzol, Artemisszió, TASZ és a Krétakör.
„Nem migránsok, nem horda, nem terroristák, nem erőszakolók, hanem emberek..” – jelentette ki Alföldi Róbert a rendezvény bejelentésekor. Hagyjuk Alföldit, legyintsünk rá – mondhatnók. Jó, legyintsünk, de a közvetlenül az október 2-i referendum előtt megszervezendő liberális hacacáré azért felvet ismét egy súlyos, portálunkon is már többek által, többször feltett kérdést, nevezetesen azt, miért, hogy a balliberális oldal örökösen ujja köré igyekszik, és sajnos gyakorta tudja is csavarni az embereket?
A legfrissebb felmérések szerint sokan még azt sem döntötték el, hogy egyáltalán elmennek-e egy hét múlva szavazni. Persze nyilván nem kell túlértékelni az efféle „közvélemény-kutatásokat”, ámde talán alulértékelni sem feltétlenül helyes. Így is marad a kínzó kérdés: vajon miért, hogy a balliberális oldal főként a fiatalságot igyekszenek aprópénzért megvenni és otthon maradásra buzdítani e napon? Olyan kérdés ez, ami egyidős egyrészt a balliberális mozgalmakkal, másrészt pedig a velük szemben létrejött nemzeti-keresztény erőkkel. Miért azonban, hogy ez utóbbiak az előbbiekkel szemben jó ideje oly nagy lépéshátrányban vannak?
A történelem közmondásosan az élet tanítómestere. De vajon a benne élők is mindig annak tekintik-e, főleg mifelénk? Nagyon sokan 1945 előtt legyintettek azokra, akik azt mondták, könnyen visszatérhet az 1919-es kommunizmus. „Nincsenek nálunk igazi problémák, azokat pedig, amik mégis vannak, csak a baloldal fújja fel olyan nagyokra.” Az „eredmény”-t –ismerjük.
Itt van előttem egy megsárgult cikk (Az ifjú kommunisták mozgalmának tanulságai. Katolikus Nevelés, 1936. november. 263-265. old.) – félelmetesen időszerű tanulságokkal. Ide is másolom:
„A gyakorta leleplezett, minden foglalkozású ifjú kommunistaszervezkedés és a tavasszal lefolyt nagyszabású per nyilvánvalóvá tette, hogy a vörös métely mily elszántsággal küzd azért, hogy elveit diadalra juttassa az ifjúság körében. De nagy ügyességgel is dolgozik.
Nem rontottak a megszervezendő diákoknak azzal, hogy légy kommunista, ezért, meg ezért, hanem rámutattak a diákságot érdeklő, meglévő problémákra, ezek megjavításának szükségességét hangoztatták gyűléseiken és kirándulásaikon és így lassan vezették rá a tagokat a kommunista ideológiára. Előfordult, hogy némelyik diák azt sem tudta, hogy milyen társaságba jutott. Némelyik előadáson szó sem volt a kommunizmusról. A mozgalom legfőbb vezére egy 18 éves, érettségizett, izraelita vallású fiú volt. Ő a legtöbb címet a cionistáktól szerezte, és elsősorban a zsidókat nyerte meg eszméjének. A már megszervezettek ezután ismerőseiket hívták meg valamelyikük szüleinek lakására, azzal a céllal, hogy ott a diákságot érdeklő dolgokat fognak tárgyalni. (Például ifjúsági lapalapítás.) A gyűléseket a diákságot érdeklő témával kezdték. Egyik vezető például közgazdasági egyetemi hallgató volt. Nem tud tovább tanulni, gazdag rokonai vannak, de azok nem segítenek rajta, neki pedig nincs pénze. Már megvolt a kiindulási pont a megbeszélésre. A tandíjreform szükségessége. Általában sok baj volt a középiskolával, a tanári karral és a tananyaggal. Valljuk csak be mi is őszintén, hogy mily sok igazság van ezekben a sorokban, amelyek az egyik kommunista lapban jelentek meg. „A középiskola nem valami átfogó, általános tudást, vagy látókört jelent. Nem jelent szakműveltséget. Van benne minden tantárgyból annyi, hogy annak bemagolása alaposan kimeríti a tanulót. De elfelejtése is igen rövid idő alatt sikerül. Vizsgáljuk csak a tantárgyakat. Történelem, földrajz, részben a magyar nyelv is, a természettudományi tantárgyak adathalmozást jelentenek és nem történések, természeti tények összefüggéseinek meglátását adják. Matematika, fizika, filozófia, a törvények, képletek betanulását jelentik a diákok 90 százalékának, nem gondolkodóképesség-fejlesztést. A magyar irodalom a tekintélyek egyéni értékelésének beszajkózását jelenti. Ennek következtében a legtöbb középiskolában olyan siralmas a tanulmányi eredmény. A tananyag rossz, nem a tanulóanyag. Nem a szelekciót kell szigorítani, hanem a tananyagot. Az iskola van a diák kedvéért, nem fordítva.” Kifogásolják a tanári szigort, azért elvvé lett, hogy a diákságnak össze kell fognia a tanári kar ellen, erőszakkal is.
Az ilyen témák után került szó szexuális kérdésekről. Egy 17 éves leány például erről a témáról külön előadást tartott. Az egyik leány hozzászólásában kijelentette, hogy a mai családi életen változtatni kell. Az ezen tárgyú beszédek rendszerint nevetésbe fúltak. Nagyon sok fiú azért vett részt ezeken az összejöveteleken, mert lányok is voltak ott. Az egyik fiú nem akart számot adni arról, hogy ő mit csinált a gyűlésen. Elmondotta a mamája helyett. „Nem törődött a fiam ott semmivel. A szomszéd szobában lányok voltak, ő az ajtónál hallgatózott, de nem merte elmondani, mert félt, hogy bekerül az erkölcsrendészetre.”
Az erkölcsi problémákon kívül voltak azonban igen komoly, a társadalmat bomlasztó megbeszéléseik is. Céljuk az volt, hogy megnyerjék a mindkét nembeli ifjúságot a forradalmi gondolatnak. Sajnos, ez sokaknál sikerült is. A forradalmi terv a kommunista párt irányelveit követte módszerében és stratégiájában. Az ifjú kommunistaszervezet csoportokra oszlott. A csoportoknak megvolt a feladatkörük. Az egyik csoport feladata az volt, hogy a cserkész-, levente- és az iskolaügyeket tárgyalja. A másik csoport a német-orosz viszonyt vitatta meg. Nagyon sokszor hangsúlyozták, hogy Oroszországban nem úgy van, amint azt újságjainkban olvassuk. Azt kívánták, hogy az olasz barátság helyett az oroszt karoljuk fel. A vakációkra menők feladata lett volna a parasztság megszervezése. Előadásaikban a magyar népet a legsötétebb vakságban élőknek mutatták be.
A bíróság részéről befejeződött az ügy. De számunkra még nincs elintézve. Fel kell venni a küzdelmet ellenük. Legjobban akkor küzdünk a vörös métely ellen, ha rámutatunk a támadott igazságok nagy értékére.
A magántulajdon gondolata mélyen benn gyökerezik az ifjúság lelkében, ennek szükségességéről nem lesz nehéz meggyőzni tanítványainkat. A családi élet áldását is ismeri a legtöbb ifjú. Nagyon könnyen rá lehet mutatni arra, hogy a családi élet züllése mily nagy bajokat zúdított reánk. Adjunk szociális nevelést. Adjuk kezükbe két nagy pápánk szociális körleveleit. Rendkívül nagy sikere volt a 3 filléres „Quadragesimo Anno”-nak az iskolában. Némelyik fiú kettőt is vett, mert a mesternek is jó lesz, mondotta. A másiktól szociáldemokrata bátyja vitte el tanulmányozni. A harmadiktól egy ismerőse vette el, hogy a szakszervezetben megtárgyalják a benne foglaltakat. Nagy baj az nálunk, hogy az ifjúság anyagi jólétével, mesterségre vezetésével nem törődik egy mozgalom sem, mely a katolikus Egyházzal valamiféle szorosabb kapcsolatban volna. Ha az ifjú szakmabeli könyveket akar, azt csak a szociáldemokratáknál kiadottakban olvashatja. Ha társadalmi és jogi helyzetét akarja ismerni, szintén a szociáldemokrata kiadványokban (10 fillér az ára az ilyen ismertető füzeteknek) találja meg. Nem csoda, azután hozzájuk megy. Azt pedig tudjuk, hogy a szociáldemokrata mozgalom a kommunizmus melegágya. Karoljuk fel az ifjúság szociális nevelését. Fejezzük ki krisztusi szociális felfogásunkat minden nemű, rendű és korú ifjúság előtt, ez ma sokkal fontosabb, mint a múlt eseményeinek akadémikus fejtegetése.”
Aki kellő értelemmel olvassa e régi sorokat, rájöhet valamire. A baloldali propaganda ereje valójában sohasem az igazságban rejlik, hanem a hazugság igazságként való elhitetésében. Lefordítva ezt a mára: egy normális társadalomban nem létezik baloldal, legalábbis nyílt színen semmiképpen sem. Ahhoz azonban, hogy végső soron egyáltalán ne létezzen, olyan társadalmi-szociális feltételeket kell teremteni, hogy azon ne legyenek repedések, amelyeken a régi-új elvtársvilág mohikánjai mindig beszivárognak.
Ez a megállapítás természetesen nem csak a mostani referendumra igaz – mindenkor az. Ezért is hangsúlyoztuk már annyiszor portálunkon a nemzeti média hegemóniája biztosításának elodázhatatlan kormányfeladatát. Ilyetén megengedhetetlen, hogy – pláne közpénzből – az október 2-ai referendumtól való távolmaradásra buzdító óriásplakátok elborítsanak minket. Ha van közlekedésrendészet, legyen sajtórendészet is!
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
