A ’70-es évek végén egy súlyos fogyatékkal élő román kisfiút elhagytak a szülei. Teréz anya rátalált egy árvaházban, magával vitte Rómába, és anyaként gondoskodott róla.
Harminchét éve történt, hogy Teréz anya tekintete egy romániai árvaházban megpihent egy kisfiún, aki a padlón feküdt egy sarokban. „Ki ő?” – kérdezte Teréz anya, és még mielőtt bárki válaszolhatott volna, máris kérdezett tovább: „Miért van a földön?” Ekkor már más hangon szólt, szemrehányással a hangjában. Letérdelt, és a karjába vette a gyermeket. „Cypriannak hívják – mondta a Bukaresthez közeli Tirgoviste árvaházának igazgatója. – Szinte teljesen vak, súlyos értelmi fogyatékos és daganat van az orrában. Az orvosok szerint néhány hónapja van hátra, a családja ezért…” Már készült kimondani, hogy elhagyta, majd gyorsan váltott: itt hagyta.
„Itt hagyta” – mondta az igazgató, de érezte, hiába igyekszik diplomatikus lenni, ez nem változtat a valóságon. Teréz anya felemelte a gyermeket és hangosan így szólt: „A pápa kórházában meggyógyítják. Meggyógyítanak majd, kicsim.” Megpuszilta a kisfiút, és magával vitte. Akik látták, sóbálvánnyá merevedtek. Mindenkinek szívébe markolt a látvány, ez a kicsiny gyermek ott a padlón, elhagyatva, mintha kidobták volna, betegen. Az azonban őrültségnek tűnt, hogy valaki azt hiszi, meggyógyíthatja. „Kárba veszett erőfeszítés” – gondolták. De ezt senki nem merte megmondani Teréz anyának.
Kinek volt hát igaza? Teréz anyának vagy a többieknek? A válasz benne van a fiú történetében, a róla készült fotóban. Cyprian ma harminchét éves, legyőzte a rákot, megtanult olvasni. Még mindig súlyos kognitív zavarral küzd, rosszul lát, de szép fotókat készít, és ami a legfontosabb, vidám, boldog ember. Azóta is Olaszországban él, Rómából Assisibe költözött a Serafico Intézetbe, amely egy modern rehabilitációs központ, ahol állapota jelentősen javult.
Közel négy évtizeddel ezelőtt Teréz anya úgy tartotta a karjában Cypriant, mint valami trófeát, amikor kilépett az árvaház kapuján. Attól a naptól kezdve az anyja lett. Miközben dolgait intézte a világ minden részén, mindig elment hozzá, hogy vele legyen, kilenc nagy, életmentő műtétjénél is, a római, Gyermek Jézusról elnevezett kórházban. Megmentette a betegségtől, de az elhagyatottságtól és a fogyatékkal élőket sújtó előítéletektől is. A fiú életének egyik szemtanúja így vall erről: „Igen, Teréz anya igazi anyja volt Cypriannak. Örült a sikereinek, és fájdalom töltötte el a nehéz napokon. Boldog volt a keresztelője napján, amikor keresztanyja lett. És emlékszem arra is, hogy szomorúan tapasztalta meg a valóságot: a gyermeket örökbe fogadni kívánó családok mindig megijedtek a fiú fogyatékossága, rossz látása miatt, mert sok gondoskodásra volt szüksége. Hiába volt lefegyverző a mosolya, soha nem találtak senkit, aki akár csak néhány hónapra magához vette volna.”
Cyprian ezt nem tudja, hiszen Teréz anya és a Szeretet Misszionáriusai gondoskodása vette körül mindig. Aki a világra hozta, elvetette, de egy szent és a nővértársai szerették, gondoskodtak róla. Egyszer Ferenc pápával is találkozott. Az assisi Serafico Intézet pedig tizennyolc éves kora óta gondoskodik róla. És itt megtörtént vele az a csoda is, ami Teréz anya életében még nem: van befogadó családja, karácsonykor, húsvétkor és nyáron hazaviszik. Sok időbe telt, de Teréz anya álma valóra vált.
Forrás és fotó: Famigliacristiana.org
Magyar Kurír
(tzs)
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
