A tavalyi év után ismét összehívta Vona Gábor a gondolataira, vitaindító beszédére nyitott értelmiségieket. Legalább 150 fő részvételével zajlott le szombaton a találkozó, amelynek ezúttal Soltvadkert adott otthont. Az előadás célja a modern konzervativizmus célkitűzéseinek megismertetése volt. A Jobbik elnöke hangsúlyozta a vesztestudat győztestudattá formálásának szükségességét, valamint kifejtette, hogy a büszke, élhető, független Magyarország érdekében hogyan kell felvenni a harcot a reménytelenséggel, a nyomorral és a szabadsághiánnyal. A hídépítést szorgalmazó pártelnök tudja, hogy belebukhat a kísérletébe. A résztvevők névsora titkos volt, de nekünk voltak, akik nyilatkoztak a tapasztalataikról.
A szigorú beléptetés mellett zajló, a soltvadkerti Anna Vendéglő és Panzióban tartott rendezvényen a tudomány, a művészet és a sport területéről összegyűlt, többnyire ismert és befolyásos, magas pozíciójú emberek kiléte idén sem volt nyilvános. Mint megtudtuk, elsősorban azért, mert nem az a tavaly hagyományteremtő céllal indult program célja, hogy kiépítse a „jobbikos értelmiséget”, hanem az, hogy lehetőséget biztosítson a kormányváltó erő elnökének gondolatai iránt valódi értelmiségiként érdeklődők számára, hogy egy kifejezetten nekik szóló előadás során megismerhessék a pártelnök hosszú távú célkitűzéseit, és azokat az előadás utáni kérdezések órájában, vagy az estig tartó kötetlen beszélgetések során közvetlenül Vona Gáborral, vagy egymás közt meg tudják vitatni.
Mérföldkő volt a Tapolcai Disputa
A tavalyi, portálunk által is közzétett előadás témája főként a nemzeti néppárt pozicionálása volt a XX-XXI. századi felosztásban, valamint a magyar értelmiség valóban pártoktól független, kritikai szemléletű szerepének a meghatározása, és annak a kifejtése, hogy a keresztény-konzervatív gondolkodók értékrendjéhez már nem a Fidesz, hanem a Jobbik áll a legközelebb.
A januári évnyitó beszéd fő üzenetét megismétlő Hidat építünk! felirattal ellátott molinó előtt a pártelnök bemutatását és a kérdezések koordinálását Szávay László végezte, aki körülbelül fél 11-kor adta meg a szót az egyórás beszéd megtartására Vona Gábornak. Az előadás témája azonban, ahogyan Vona Gábor is megfogalmazta: nem a pártprogram és nem is a kormánystratégia megismertetése volt, hanem a modern konzervativizmus célkitűzéseinek bemutatása volt.
Elmélete szerint ugyanis a magyar nemzet túlélésének záloga a modern konzervativizmusban mint életszemléletben keresendő. Őseink szellemi tudása összekapcsolva a jelen problémáival, kihívásaival – így összegezte a kifejezést.
Az előadósátrat megtöltő érdeklődők, akik között szinte minden ágazatból találhattunk jelenlegi vagy korábbi vezető beosztású értelmiségieket, egy percig sem érezhették magukat passzív befogadóknak, hiszen a Jobbik elnöke leszögezte azt is, hogy a mondandóját vitaindítónak szánja. A konstruktív vitára pedig a meghitt környezetben volt is bőven lehetőség, a jelenlévők pedig méltányolták is ennek lehetőségét, ahogyan azt a nekünk nyilatkozók később ki is hangsúlyozták.
Reménytelenség, nyomor, szabadsághiány
Rossz közérzet, fullasztó érzés uralja 2016-ban Magyarországot – kezdte beszédét Vona, aki ezt azután szűrte le, hogy országjárása során személyesen érdeklődött a magyar emberektől. Mint mondta, az érzések okait is meg akarta fejteni, és a válaszok alapján kiderült, hogy főként a nyomor (egzisztenciális problémák) és a szabadsághiány az, ami miatt a magyar emberek így éreznek. E két fő ok mellé a pártelnök a reménytelenséget helyezte, amely szerinte szintén jelentősen meghatározza a közhangulatot.
Felidézte, hogy a Jobbik alakulásakor, 2003-ban, három fő jelzővel írták le azt a Magyarországot, amelyért dolgozni szeretnének: büszke, élhető, független. Mint rámutatott, ezek pontosan a pozitív ellenpárjai annak, amelyek most jellemzik. A büszkeséggel szemben a reménytelenség, az élhetőséggel szemben a nyomor, a függetlenséggel szemben a szabadsághiány.
A későbbiekben a reménytelenség, a nyomor és a szabadsághiány mentén építette fel a beszédét, kezdve az elsővel, a szerinte legbénítóbb ősátokkal, amely azt eredményezi, hogy egy közösség képtelen elindulni. Ezt a hétköznapokban azzal lehet tetten érni, hogy a közhangulat szerint a politika úgysem képes a változásra, „a kormányt úgysem lehet leváltani, de ha mégis, akkor úgyis mindenki lop” – hangzik az általános vélekedés, amelynek fenntartása szerinte az eddigi kormányoknak mindig az érdeke volt. Lövészárok-politikának nevezte ezt, amely hol azzal riogat, hogy „ha nem ránk szavazol, akkor visszajönnek a nácik”, hol pedig azzal, hogy „ha pedig nem ránk, akkor visszajönnek a kommunisták”. Holott szerinte mindennek nincs realitása, a polarizáltság azonban a választókat arra ösztönzi, hogy rossz és még rosszabb között döntsenek. Így az ember azt érezheti, hogy nincs jó oldal, és ezáltal végleg belesüpped az ország a XX. század meddő vitáiba.
A magyar nemzet alkati torzulásának nevezte az általános reménytelenséget, amelynek okait számos gondolkodó teljes életművekben kutatta már, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az analízis nem elég, meg is kell oldani a problémát, azaz általános reményteliséggé kell formálni. Ami nem lehetetlen, hiszen a teremtő magyar emberek sikerei képesek lelkesíteni, elég csak az Eb-lázra, az olimpiára vagy A lovasíjász fogadtatására gondolni.
Kockáztatni és átlépni a komfortzónát
A megoldáshoz pedig hidakat kell építeni. Át kell lépni a komfortzónát, ki kell jönni a lövészárokból. Ezt teszi most ő is, és tisztában van vele, hogy ez egy olyan kísérlet, amibe bele lehet bukni. A kísérlet célja pedig az, hogy kiderüljön, képes-e egy politikai közösség átlépni a saját árnyékát. Megértetni a közösség tagjaival, hogy őket szeretné képviselni, de nemcsak őket. Van-e igény egyáltalán erre? – tette fel a kínzó kérdést, amelyet egy szemléletes képpel illusztrált. A hídépítés nehéz tevékenység, mondhatni radikális tett, ráadásul a két partszakaszt összekötőket gyakran vádolhatják az egyik oldalon azzal, hogy „árulók vagytok”, míg a másik oldalon sűrűn kiabálhatják nekik, hogy „ide ne gyertek”. Álláspontja szerint azonban a hídépítés a magyarság életben maradásának kulcsa.
„Márpedig ki tenné rajtunk kívül még kockára a saját politikai tőkéjét, annak érdekében, hogy a nemzet reménytelenségét legyőzze? – mutatott rá, majd hozzátette, hogy a Jobbikon kívül talán egyedül Schiffer András volt az, aki be akarta bizonyítani, hogy „lehet más a politika”, majd végül a saját pártja korlátaiban bukott el.
Amelyik nemzet nem hisz magában, az nem fog soha győzni, így összességében ezért fontos a reménytelenség leküzdése. A vesztestudatot tehát győztestudattá kell formálni. Ez pedig csak döntés kérdése, mutatott rá, hiszen a történelmi tényekből lehet arra is következtetni, hogy vesztesek vagyunk, és arra is, hogy győztesek vagyunk. A kérdés csak az, hogy szándékosan elhagyjuk-e a vesztestudatot, és képesek vagyunk-e győztestudattal tekinteni a jövőbe.
Demokratikusabb, polgáribb Magyarország
A reménytelenség leküzdése utűn a nyomor, az egzisztenciális problémák felszámolása a következő lépés. A Jobbik célja pedig a tisztességes munkabér és a minőségi munkaerő megteremtése. Ehhez a három legfontosabb teendő a korrupció felszámolása, az egészségügy rendbetétele és az oktatás színvonalának emelése. Nem véletlen, hogy ezek az októberben a minden magyar háztartás postaládájába eljutó Valódi Nemzeti Konzultáció témakörei is.
A baloldal globális korrupciós rendszert üzemeltetett, a Fidesz pedig lokális korrupciós mechanizmusokat épített ki – mutatott rá. Az előbbi az „integrációs kényszer” égisze alatt a multinacionális nagytőke vezetékeit csapolta meg, annak hallgatólagos beleegyezésével, utóbbi pedig pozitív módon ezt felszámolta, majd aljas módon a „nemzeti tőkésosztály kialakításának” jelszava alatt a sajátjainak osztja szét a közvagyont.
Az egészségügy rendbetételének kulcskérdése szerinte az, hogy 95%-ban ne betegségügyről legyen szó, hanem sokkal nagyobb mértékben tegyünk a prevencióért, a betegségek megelőzéséért testi és lelki szinten is. Meggyőződése ugyanis, amit aztán mosolyogva az első Vona-tételnek nevezett, hogy 1 egységnyi győztestudat 2 egységnyi egészségügyi kiadást spórolna meg és 3 egységnyi gazdasági fellendülést hozna el.
Az oktatás kapcsán hangsúlyozta, hogy a rendszerváltozás után 26 évvel ideje lenne megtervezni a jövőt, és abba az irányba menni. „Oda korcsolyázni, ahova a korong megy” – idézte a híres jégkorongozó, Gretzky mondását. A két legfontosabb dolog az, ha a jövőnkre gondolunk, hogy az egyénben elültessük az állandó fejlődés igényét („jó pap holtig tanul”), azaz fejlesszük a kezdeményezőkészséget, valamint erősítsük a közösségi kooperációt, azaz ne nyűgnek érezzük a közösségi együttműködést. Hisz a szimbólumok erejében, így ennek kapcsán a hét vezér szövetségét idézte fel, amely szintén azt mutatja, hogy ennek a nemzetnek már a megszületését is az együttműködés alapozta meg.
A reménytelenség és a nyomor leküzdése után a szabadsághiány felszámolása várat magára. Mint mondta, először azonban az előbbi kettőt kell megszüntetni, hiszen tudjuk, hogy „korgó gyomorral nem lehet himnuszt énekelni”. Pedig a magyar néplélek alapja a szabadságvágy. A nyomor mértéke határozza meg, hogy mennyire tudunk emberként élni, a szabadság mértéke pedig azt, hogy mennyire tudunk magyarként élni. A modern konzervativizmus célja pedig az, hogy egyszerre legyünk rendpártiak és szabadságpártiak, és így érjünk el egy külső és belső szabadságot.
A külső szabadságnak a baloldali kormányok voltak gátjai, a belső szabadságnak pedig a jelenlegi kormány, amely pedig korábban pont azzal a Polgári Magyarországgal akarta ezt elérni, amelyet végül ő maga számolt fel. És ahogy ezt mi is több cikkben bemutattuk, ezt nemcsak ő állítja, hanem a Fidesz alapítása körüli meghatározó emberek is. Azonban ő is készült egy erős mondattal:
„a Jobbik demokratikusabb és polgáribb Magyarországot teremt, ha kormányra kerül”.
Meghallgatni az értelmiséget
A jelenlévők közül csak néhányan vállalták még csak a nyilvánosságot, de azért többen voltak, akik szívesen megosztották gondolataikat velünk. Közülük csak néhányat emelünk ki, így például Dózsa László azért tartotta fontosnak, hogy eljöjjön, mert úgy gondolja, az ország második legerősebb pártjának véleményére oda kell figyelni. A színművész szerint a soltvadkerti dispután összegyűlt illusztris társaság is bizonyítja, hogy alaptalanok a Jobbikot szélsőségesnek bélyegző vélemények. Úgy véli, Vona Gábor olyan „koncepciózus politikai irányvonalat jelölt ki”, amely „abszolút a magyar emberek érdekeit szolgálja”. Tiszta, intelligens és őszinte magyar beszédet hallottunk ma – összegzett.
Steinmetz Ádám olimpiai bajnok vízilabdázó azt emelte ki, hogy a művészet, a kultúra az oktatás, és a sport kiemelkedő képviselői találkozhattak és eszmét cserélhettek Soltvadkerten. Fontosnak tartja, hogy a Jobbik kíváncsi ezeknek az embereknek a véleményére, nemcsak meghívja, de meg is hallgatja őket, véleményüket pedig igyekszik beépíteni a programjába.
Héjj Andreas pszichológus professzor a rendezvény egyik legnagyobb hozadékának azt tartja, hogy itt olyan nemzeti és keresztény értékekben gondolkodó szakemberekkel ismerkedhetett meg, és cserélhetett eszmét, akikkel a hétköznapi élet során nem biztos, hogy találkozott volna. Hozzátette, rendkívül fontosnak tartja azt is, hogy a résztvevők – köztük ő maga is – személyesen tehették fel kérdéseiket a pártelnöknek. Vona Gábor szavaiból a magyar társadalom pozitív, magabiztos, győzelem-orientált gondolkodásra való biztatását, a reménytelenséggel szembeni küzdelmet emelte ki. A reményvesztett ember és közösség sokkal manipulálhatóbb – szögezte le. Hozzátette, pszichológusként számtalan esetben szembesült már azzal, „hogyan lehet depresszívvé, beteggé, magatehetetlenné tenni valakit, akivel elhitetik, hogy nincs számára kiút”, ám az ellenkezőjével is: hogy a kiút léte „mekkora energiákat képes mobilizálni.”
Raffay Ernő pedig elmondta, hogy azért jött el, mert kíváncsi volt Vona Gábor gondolataira a magyarságról, Magyarország jövőjéről. A történész professzor a pártelnök beszédéből kiemelte a konzervativizmus megújítására vonatkozó kitételeket. Véleménye szerint az európai jobboldali pártok nagy része, és az amerikai neokonok az elmúlt évtizedekben „lejáratták a konzervativizmust”, így feltétlenül szükségessé vált, hogy ez a gondolatrendszer újra hitelessé és korszerűvé váljon. Úgy, véli, a modern konzervativizmus szervesen illeszkedik a magyar hagyományba. Felidézte gróf Széchenyi István reformkonzervativizmusát, amelyet a jelenlegi politika számára is követendő példának tart. Hangsúlyozta: a magyar és keresztény értékeket úgy kell megőriznünk, hogy közben az országot modernizálni tudjuk. Pozitívan értékelte a politikus beszéde után kialakuló „érdekes és parázs vitát”, amelynek során a hozzászólók számos fontos problémát vetettek fel, és előre mutató gondolatokat osztottak meg egymással. „Én azóta is ezeken a dolgokon gondolkodom, és azt hiszem, ezzel a többi résztvevő is így van” – tette hozzá.
Győztestudattal
A soltvadkerti, második találkozó kiváló példája volt annak, hogy a Jobbik felnőtté vált. Sokszor hallottuk a néppártosodás folyamata kapcsán, hogy a Vona Gábor vezette párt a kamaszkorból a felnőttkorba lép, de most már elmondhatjuk, hogy a szemünk láttára nőtt fel. A kérdés már nem is az, hogy merünk-e bízni abban, hogy megáll a saját lábán, és nem is az, hogy képes-e az alig tegnap még kamasz Jobbik elhitetni magáról, hogy felnőtt. Mert már elhiszik neki, ahogyan az kiderült a szombati értelmiségi találkozó résztvevői és a pártelnök szintén múlt héten közzétett Hová tűnt a Jobbik lelke? című írására érkezett reakciók alapján, amely egyébként legalább annyira elismerésre és reményre okot adó és állandó téma volt a Soltvadkerti Disputa résztvevői között, mint az előadás.
A kérdés már csak az, hogy hogyan lehet legyőzni a kormányt. Nem véletlen, hogy a párt augusztus 20-ai rendezvényén is ezt a kérdést adta az előadásának Volner János frakcióvezető, és a legtöbb asztalnál most is erről folyt a beszélgetés. Nehéz kérdés, hiszen hétről hétre halljuk a „menekültpolitikába menekült” kormány háza tájáról a hatalma megerősítését ösztönző lépéseket, kezdve a fideszes korrupciós ügyek elsikálására tökéletesen alkalmasnak látszó közigazgatási bíróság tervével, egészen a fideszes médiabirodalom további – a hírek szerint épp a Népszabadságot is bekebelező – terjeszkedéséig.
Természetesen Vona Gábor sem kerülhette meg ezt a kérdést, aki beszédében a következő választásra utalva úgy értékelt, hogy a Fidesz közvélemény-kutatásokkal alátámasztott vezető pozíciója nem a legnagyobb kormánypárt sikerességét mutatja, hanem sokkal inkább az ellenzék hibáit. Van még másfél évünk változtatni ezeken – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy reménykeltő az, hogy nemzetközi felmérések szerint a 35 év alattiak 53%-a jobbikos, a párt pedig politikai szervezettség tekintetében a legjobban áll.
Abban pedig bízik, hogy a félelem politikája helyett a reményre, a győztestudatra, pozitív energiákra épülő politika kerekedik felül, és a pozitív változás a „ki mint vet, úgy arat” elve alapján el fog jönni. Kérdésre hozzátette: azzal tisztában van, hogy nem lesz az ország 51%-a nemzeti radikális, de úgy érzi, hogy a modern konzervativizmus lehet az az életszemlélet, amely előrébb viheti az országot. Főleg, ha nem a düh radikalizmusa, hanem a gyökerekig leásó, valóban változtatni akaró radikalizmus dominál.
Azt elmondhatjuk, hogy a Soltvadkerti Dispután pozitív visszhangra lelt a modern konzervativizmus gondolata, akárcsak a valódi, radikális változtatás igénye is. Tapasztalataink szerint pedig mindenki egy kicsit erősebb győztestudattal ment haza, mint ahogyan érkezett.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
Hírek
