Visszaszorulóban az Iszlám Állam? – AZÉRT MÉRGET NE VEGYEN RÁ

A bombázások, illetve az utóbbi időszak szárazföldi bevetései nyomán egyre inkább visszaszorulóban van a Közel-Keleten az Iszlám Állam – jelentette ki a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelyének vezetője kedden az M1 aktuális csatorna műsorában. Ugyanakkor körvonalazódik egy orosz-amerikai összefogás is az Iszlám Állam elleni közös fellépés érdekében – közölte Besenyő János.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

Hozzátette: éppen ebben a szorongatott helyzetben helyezi át a szervezet egyik hadszínterét Európa szívébe terrorista merényletek formájában.

Hírdetés

A honvéd ezredes elmondta: miközben az Iszlám Állam mindenkinek az ellensége a térségben, továbbra is zavarosak a viszonyok. Ugyanis a szír és az iraki kormányerők mellett, harcolnak Aszad-rezsim ellenes felkelő szervezetek, kurdok, oroszok, amerikaiak és franciák is.

Ebben a helyzetben egyre világosabb, hogy csak légicsapásokkal nem lehet felszámolni az Iszlám Államot. Visszaszorulása annak köszönhető, hogy az oroszok, a szír és az iraki kormányerők és a kurdok szárazföldi hadműveleteket is indítottak – sorolta.

Ugyanakkor egyre többször felmerül – nem hivatalosan – Irak, illetve Szíria etnikai alapú felosztása. Ugyanis látszik, hogy ezek az államok nem képesek működni a jelenlegi formában – mondta a kutató.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »