Az egész ország a definíciós kényszer lázában él. Az egymillió forintos kérdést ezúttal a nagyszerű Pukli tette fel és imigyen szól: ki a migráns?
„Az ördög néha Szentírást idéz.”
Shakespeare: A velencei kalmár
Egy ország várta lélegzet visszafogva, hogy a honi szellemi élet e kolosszusa megválaszolja a kérdést és nem vártak hiába. A jeles férfiú megfejtése szerint mindenki migráns szerte e hazában, minden magyar legalábbis. Merthogy úgy jöttünk ide – a másik szellemóriás, az aranyszájú Török Mónika szerint „fenetudjahonnából” – magyariföldre, és aki jön, az migráns.
Csak azt nem értem, hogy akkor az afgán és pakisztáni szíreket miért nevezik egyesek „menekültnek”?
Mert ugye – ha igaz – minket annak idején a besenyők sanyargattak, tehát nem migránsok voltunk, hanem „menekültek”, s mint ilyenek, teljes joggal várhattuk el, hogy Szvatopluk, a vonatkozó ENSZ határozatok szellemében mindent megtegyen jólétünkért. Aljas módon nem tette meg, még jó, hogy gyodát nem épített, megérdemelte amit kapott; az általánosan elfogadott migránssimogató logika szerint legalábbis.
Korrepetálás következik: Szvatopluk valószínűleg nem is létezett, rövidke 300 évvel a honfoglalás sajnálatos eseményei után keletkezett a „legendája”, nem függetlenül a magyarok hódításaitól. Mert ami meg van hódítva, az jó, Magyarhon jó, tehát biztos hódítottuk. Hősiesebb is valakit lepofozni a székről a kocsmában, mint leülni az üres asztalhoz. Az viszont biztos, ha létezett is Szvatopluk, mi nem üzleteltünk vele. A honfoglalás sima betelepülés volt, ám nem kötelező kvótával és nem az őslakosok ellenére, mivel azok nem nagyon voltak errefelé. Az első működőképes és néhány évtizednél tovább fennmaradni képes államot is a magyarok hozták létre a Kárpát-medencében, amit nem más bizonyít, minthogy nem dúltak szét rögtön a multikultit élesen elutasító szomszédok. Természetesen eközben magába olvasztva az itt-ott fellelhető avar töredékeket, a hegyekből leszédülve kóválygó szláv törzseket, a megmaradt 3 fő gepidát és másfél longobárdot. (Az említett migránspárti befogadó őslakosok egytől-egyik szerepelnek a nyitóképen.) Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Pukli nem történelmet tanít. Az általános iskolai korrepetálásnak vége.
Tehát az, hogy mindez (hogy mi migránsok volnánk) marhaság, minden épelméjű ember számára teljesen nyilvánvaló, kivéve Puklit és a hozzá hasonlókat. De vannak a hiányos történelemtudásnál cizelláltabb érveik is egy-két kontinensnyi ember ideköltöztetése mellett. Alább csak azért foglalkozunk mindezzel, mert szerencsére a haladó oldal roppant ritkán talál ki bármi újat, így az „érvrendszerük” mára letisztult és könnyen áttekinthető. Ezek az érvek két nagy csoportba tartoznak.
Az egyik csoport, melyet talán rinyálósnak nevezhetünk, az emberiességet, kereszténységet és a megszakadó szívet állítja a középpontba.
Fotografikus megjelenítője a gyodától övezve szülő terhes nő, akinek képe azután bejárja libsi sajtót. Ezzel a szüléssel kapcsolatban természetesen néhány kérdés azért felvetődik. Például ha tudta, hogy terhes – és miért ne tudta volna – akkor miért indult el? Hol a férje? Készülnek a libsi feminista szervezetek családtervezési szemináriumot indítani nekik, melynek keretében elmondják nekik, hogy háború, lövöldözés, üldöztetés során ne csináljanak gyereket, mert az nagy valószínűséggel rossz körülményekre jön a világra.
Erre a képre nagy gyakorisággal számíthatunk az eljövendőben, tekintettel arra, hogy 2015-ben mintegy kétmillió – túlnyomórészt férfi – rohanta le Európát és most majd jön a család. Ha hinni lehet az ENSZ-statisztikának, minden migráns hét másikat vonz a „családegyesítés” keretében. Ki lehet számolni. Szép nagy szám jön ki. Ezzel az érvcsoporttal nem is terhelném tovább a nyájas olvasót, én is, mások is, régen és sokszor kifejtettük a különbséget a keresztényi szeretet és az öngyilkosság, vagy a hülyeség közötti különbségről. Amúgy, ez az egész roppant kontraproduktív, aki eddig nem fakadt sírva az ilyen képek láttán, az ezután sem fog, ők meg már egyébként is telesírták az esővizes dézsát.
A másik a történeti, közgazdasági „érvek” csoportja, a haladók szerint összefoglalólag „racionálisnak” nevezhető érvcsoport.
Ez sokkal szórakoztatóbb. Itt van rögtön a „szolidaritás” problémája. Sokat halljuk, hogy mi és a többi közép-európai nem vagyunk „szolidárisak” a migráció által sújtott nyugati országokkal, mert nem akarunk osztozni velük a kvantumfizikusokon és agysebészeken. (Ugye még emlékeznek a derék libsi honfitársaink az efféle kifejezetten hazudós cikkekre, mint például ez: http://index.hu/gazdasag/2015/06/19/menekult_bevandorlo/) Ez igencsak sajátos értelmezése a szolidaritás fogalmának. Ha valaki belesik egy gödörbe – most hagyjuk, hogy a saját hibájából – és eltöri a lábát, akkor nem az a szolidaritás, hogy én is eltöröm az enyémet. Sokkal ésszerűbbnek tűnik, ha mondjuk segítek betemetni a gödröt. Esetleg workshopot rendezek nekik – azt úgyis imádják – „Hogyan kerüljük ki a gödröt, amiről tudjuk, hogy ott van” címmel.
Ezzel összefüggően fölvetődött a gondolat, hogy mivel nem vagyunk szolidárisak megkurtítják a nekünk adandó pénzbeli támogatásokat, mert nem érdemeljük meg, hiszen ronda, önző disznók vagyunk.
Két eset van. Vagy ajándékba kapjuk ezt a pénzt az emberbaráti jóindulatukról mélán híres gazdag európai országoktól, vagy valaminek az ellentételezésként, mondhatni üzleti alapon.
Amennyiben ajándékba kapjuk, úgy természetesen akkor és annyit adnak, amikor és amennyi jólesik. Természetesen mi meg annyi migránst engedünk be, amennyit akarunk. Ez esetben a kérdés csak az, hogy miért kell ehhez EU-tagnak lennünk és tagdíjat fizetni? Továbbá az a tiszta ügy, ha megmondják, mennyit hajlandóak fizetni egy migránsért, ha már véget ért a barátság.
A másik eset az, hogy valamiért kapjuk ezt a pénzt. Mondjuk a piacaink megnyitásáért, a feldolgozóiparunk megszüntetéséért és egyebekért. Valamint nem utolsósorban azért, mert így állapodtunk meg annak idején és akkor szó nem esett arról, hogy amennyiben rosszak leszünk, akkor nem kapunk a kohéziós alapokból. Arról sem volt szó, hogy aki a pénzt adja az mondja meg, hogy ki a rossz.
Én valami demokráciára emlékszem, hogy majd mindenki egyenlő, meg szavazunk, meg szabadság, egyenlőség, testvériség.
A másik idetartozó „érv”, hogy anno 56-ban a magyarokat is befogadták nyugaton. Ezt főleg a honi libsik szeretik hangoztatni. Először is – tudom csúnya ilyet mondani – de attól, hogy befogadták a magyarokat, még nem következik, hogy nekünk bárkit be kell fogadni. A magyar menekültek rendelkeztek szakmával, nagy részük valóban felsőfokú végzettséggel is. Azonnal hajlandóak voltak dolgozni és beilleszkedni, nem kellett külön templomokat építeni nekik, nem robbantottak fel senkit és nem jelentették ki, hogy nem esznek bizonyos ételeket. Kompatibilisek voltak és a befogadó társadalom gyorsan és problémamentesen asszimilálta őket.
Jó üzlet volt befogatni az ötvenhatosokat. Arról nem is beszélve, hogy a két-háromszázezer magyar Ausztráliától Alaszkáig az egész világon oszlott el.
Összegezve, jó lenne, ha kitalálnának valami újat. Ha másért nem, hát azért, hogy jobban szórakozzunk. Tudom én, hogy az indokolhatatlan mellet igen nehéz indokokat találni. De azért reménykedem.
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
