„Horthy Miklós Szögedében fehér zászlót bontott –
Könnyeivel mögírta a toborzó parancsot.
Írás közben kihallatszott nehéz sóhajtása:
Egész ország elvész, ha nem lösz katonája”
(1919-es toborzó-dal részlete)
„Régi igazság, hogy a magyar embert higgadt nyugodtságából csak az önérdek rázza fel. Kongathatják a vészharangot, legfeljebb utcára szalad megnézni a szomszéd égését. Lophatják a szomszéd jószágát, termését, ahelyett, hogy strázsába állana a kárvallott mellé, nyugodtan mondogatja: „attól viszik, akinek van!” Csak akkor izgul, ha saját háza ég. E veszedelmes egyéni tulajdonsága mellett van azonban a magyarnak egy nagyon szép nemzeti vonása. Az elismert fensőbbségnek vakon tud engedelmeskedni. Erről csodákat tudnánk mesélni a hadvezérek, a lezajlott rettenetes háború rohamainak vezetői. (1919- bő,l Zadvarecz István, a Nemzeti Hadsereg tábori püspöke).
Az elmúlott napokban emlékeztek meg Szegeden a Nemzeti Hadsereg megalakulásáról, ennek kapcsán született meg az alábbi dolgozat.
Horthy Miklóst és munkásságát divat lett mára gyűlölni vagy imádni, valahogyan a köztes megítélés megszűnt létezni. Az okokat tudom, a szándékokat jól ismerem. Egyetlen dolgot azonban nem szabad elfelejtenünk: Vannak történelmi események, amikor nem lehet mérlegelni és „csak” elemezni! Mert bizony manapság is a nemzeti közösség átérzése, a hazáért való aggódás, tevékeny cselekmények, nekünk mában élőknek a felelősségünk. Felelősség, melyet másra nem helyezhetünk, mert ez az őseinkért való kötelességünk. Buzgalmunkat és odaadásunkat a jelenben a jövőért kell megtennünk, hiszen mi is gyermekeinknek, unokáinknak az ősei leszünk. Ezen munkálkodjunk, ezért imádkozzunk!
Úgy legyen!
1919. július 5-én a szegedi Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE) a város színházában rendezte meg díszközgyűlését, ahol a meghívottak közül a város előkelőségei mellett, a francia antant erők tisztjei is jelen voltak. Mind Szegeden, mind az egész országban elkeseredés lett úrrá az elveszített háború és az ellenséges kis-antant államok magyarországi megszállása nyomán. Amennyiben nem történik „valami”, akkor Magyarország teljes nemzetteste feldarabolódik és Magyarország, mint önálló állam, meg fog szűnni.
Az ünnepélyre visszatérve:
Az egyesület elnöke a fentieket megfogalmazva Horthy Miklós felé fordulva ezeket mondotta nagy nyilvánosság előtt neki:
„Hozzád fordulok Novara hőse, aki a magyar dicsőséget az egész világnak tudtul adtad, az újra született Magyarországnak első hadügyminisztere! Ismerjük, tudjuk, hogy hazádért életedet is odaajándékozod, ha az megköveteli tőled; egybeforrunk veled és úgy mondjuk: életünket és vérünket adjuk, ha kívánod, ha a haza sorsa megköveteli!”- majd Horthyt a közgyűlés a MOVE tiszteletbeli országos elnökének is kikiáltatta.
A taps és az éljenzés elcsitulása után Horthy a színpadra állott és az őt éltető tömeghez szólt:
„Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ez a tisztség tökéletesen váratlanul ért. Ez nem volt a programban. Annál nehezebb a helyzetem, mert nem beszélni, hanem cselekedni jöttem. Tudja meg mindenki-tegnaptól mára fordulóponthoz értünk. Meg kell mondanom, hogy tegnap tudtuk meg, hogy a kormány támogatásban nem részesül. Nem mindnyájan érzünk és gondolkozunk egyformán. A francia hadsereg képviselői a legnagyobb szeretettel segítettek bennünket, mert látták, hogy az ezer sebből vérző, agyonsanyargatott ország és nemzet rászorul a segítő kezekre. Közbejött azonban a politika és így Versaillesban másképpen gondolkodnak, mint a hadsereg. A francia kormány úgy gondolja, hogy bennünket nem támogathat. Talán ők nem tudják, hogy mi van itt Szegeden, hogy az utóbbi napokban mennyien jöttek ide segítségért és segíteni. A tiszteket, akik ide jöttek, elhagyni nem lehet. Én sem engedem. Kitartunk, kitartok- míg hazánkat vissza nem vesszük!” (részlet)
Néma csend fogadta Horthy beszédét, majd egyszerre robbant fel a színház egésze; tomboló lelkesedéssel „Kitartunk! Kitartunk!- felkiáltásokkal ünnepelték Horthyt, kit vállukra véve vittek hívei a Széchényi-térre.
Horthy lángra lobbantotta azt a tüzet, amelyről dolgozatunk elején Zadvarecz páter is írt. Ettől a pillanattól kezdve nem lehetett mást hallani a szegedi utcákon csak azt, hogy „Éljen Horthy Miklós! Éljen a Nemzeti Hadsereg!”
Július 12-én A Károlyi Gyula gróf által vezetett kormány lemondott, így Horthy is távozott a hadügyminiszteri székéből, de az Ábrahám-féle új kormány nem tudta elkerülni Horthynak a Nemzeti Hadsereg fővezéri kinevezését.
A fővezér első nyilvános szereplése a szegedi Alsóvárosi Népkörben történt, ahol a szegedi kisgazdák vendégül látták a kormányt és a fővezért.
1919. július 20-a nagy nap a Nemzeti Hadsereg életében; ekkoron került sor a Mars-téri laktanyában a Nemzeti Hadsereg zászlajának meg szentelésére. A felszentelt zászlót a seregének felmutatta- őrjöngő katonái lelkesedése mellett- majd a kaszárnyaudvaron elmondta beszédét, melynek hallgatása közben nem egy legénye torkát szorította hazaszerető szorgalom.
„Szegedi női kezek hímezték bele szívük melegét a zászlónkba. Büszkeséggel tölt el a tudat, hogy a szegedi magyar nők e lobogót a magyar nemzeti eszme szolgálatában álló hadseregnek szánták. A régi legendás vitézeknek, egy Hunyadinak, egy Rákóczinak kellene feltűnnie, hogy felrázzák tespedésükből a magyar hazát. Ilyen veszélyben, mint ma, a haza még sohasem volt. Ha nem fogunk fegyvert, elvesztünk örökre…Ismerem Szeged népét, Kossuth nemzetének büszkeségét. A szegedi katonák már a háború alatt megmutatták, hogy hazájukért képesek életüket és vérüket áldozni.Vegyétek most is e lobogót, e drága kincset és jelszavatok legyen: Ezen vagy ezzel!
Augusztus 5-6-án a Nemzeti Hadsereg két százada átlépte a francia előőrsök vonalát, hogy majd őket követve a hadsereg főoszlopa (1. hadosztály és az 1. dandár törzse, az 1. huszárszázad, 2. gyalogzászlóalj, a tiszti keretek, 1. aknásszázad, 1. csendőrszázad). Leírva a sereg hatalmas erőt képviselt, de valójában mindössze 202 tiszt, 13 csendőrtiszt és 860 honvéd indult a Dunántúlra, hogy majd Siófokon megerősödve visszavegye Budapestet és a lehetőségekhez képest az egész országot…
*
Még 1919 júliusában a Népszava c. újság egyfajta válaszául Horthy fővezéri megválasztásának, becsmérlő hangú cikket közölt. A pesti volt cs. és kir tengerészeknek és tisztjeiknek nem is kellett ennél több, felvonultak a Népszava szerkesztősége felé s a főszerkesztő úrnak megmondták, hogyha még egyszer hazugságokat terjesztenek szeretett volt parancsnokuk ellen, akkor a nyomdát és a szerkesztőséget is szétzúzzák. Az igazságot írhatják, de a hamisságot ki nem állhatják!- mondták az egyszerű tengeri rókák.
Horthy miután értesült a „fiai” érte való kiállásáról, kiáltványt írt a hűséges tengerészeihez:
„A volt Haditengerészekhez!
Mély meghatottsággal vettem tudomásul. hoy a budapesti sajtó galád rágalmazásával szemben ti engem megvédelmeztetek. Örömmel látom e tényből, hogy volt derék magyar tengerészeim nem valamennyien felejtették el az együtt töltött éveket s az édes magyar haza iránt való szeretet mellett volt vezetőik tisztelete is szunnyad még szívetekben. Ha eljön majd az idő, hogy szerencsétlen hazánknak, kis magyar családunknak minden egyes fia testvérként megérti és szerti egymást, örömmel nézek a szemébe és szorítom meg a kezét azoknak a bajtársaknak, kiknek az élén megcáfolhatom, azt a –sajnos-általános véleményt, hogy a magyar tengerészetből hiányzik minden nemes érzés, hazánk és magyar fajunk szeretete. Aki pedig ilyen magyar tengerész, az nem látta a tengert soha!
Áldjon meg benneteket az Isten! A viszontlátásra!
Források:
Pilech Jenő: Horthy Miklós- A tízéves kormányzói évfordulóra- 1930. Nemzeti Örökség Kiadó
Horthy Miklós: Emlékirataim 1992, História Kiadó
Szegedi Almanach 1919. Kárász-Weiss 1927.)
Volkischer Beobachter Zeitung 1919/ 4-5-8. sz. alapján)
Magyar Országos Levéltár E szekció
Vas Zoltán: Őfelsége szárnysegéde Horthy Miklós, 1969 Szépirodalmi Kiadó
Gulyás László: A Horthy korszak külpolitikája 1919-1924, 2012, Attraktor Kiadó
Végezetül, dr. Bene Gábor 2016. július 27-i Nemzeti Hadseregre való értékes megemlékező beszédét szeretném az érdeklődők figyelmébe ajánlani:
Ünnepi beszéd: Horthy Miklós kormányzó urunkra…
Horthy Miklós kormányzó urunkra, a Nemzeti Hadsereg fővezérére méltósággal, tisztelettel emlékezők többször is megkapták Szegeden a szélsőséges és náci jelzőt. Ám mindez csak a Rákosi-Gerő és a Kádár éra ideológiájának szintjén rekedt, hiányos történelmi ismeretekkel rendelkező, elbutított zsidó és nem zsidó vezetők részéről jelentkezett.
Az alsóvárosi ferences templom ünnepi és hálaadó misét adott az egykori plébánosa Zadravecz István szerzetes, majd tábori püspök – a Szegedi Kapisztrán – emlékére. S a szegedi emberek naponta láthatják Horthy Miklós kormányzó urat a Hősök kapujának freskóján fehér lovon, amit Aba-Novák Vilmos világhírű művészünk örökített meg. A fiatalok talán nem is emlékezhetnek rá, hogy a freskót a bolsevik korszakban levakolták, ezzel hatalmas károkat okoztak a műben, ám hála a restaurátoroknak, ma már teljes szépségében megtekinthetjük. Az, hogy idén nem állunk meg a Honvéd téren, nem emlékezünk meg a református templom alapítójáról és első adományozójáról csakis annak köszönhető, hogy a tavalyi évben, de előtte sem volt hajlandó a tiszteletes úr fogadni minket, mert Horthy nevétől megretten a tudatlan ember. Megretten, ha pap, ha prédikátor, ha egyszerű ember. Pedig, hogy ez a templom megszülethetett, az kizárólag a Horthy-családhoz kötődik, mivel nekik köszönhető, hogy az első 5000 pengőn kívül még a telket is ők intézték el, amin a templom építése megkezdődhetett.
Igét hirdetők azonban erről megfeledkezve, bezárják a templomot, ha az emlékmenet erre jár. (Idén a beszédemtől eltérően véletlenül nyitva volt a templom, de Minden bizonnyal azért történhet ez, mert a zsidó hitközség szerencsétlen, agymosott elnöke – Lednitczki András cikkeket írt egykor a Délmagyarba, amivel megpróbált lejáratni bennünket, s különösen ellenem szóltak a sorai. Pedig soha nem voltam zsidógyűlölő, sőt magam javasoltam közösségünknek, hogy koszorúzzuk meg annak a két zsidóembernek a sírját, akik pénzzel is segítették a Nemzeti Hadsereg felszerelését. Talán érdemes is megemlítenünk a neveiket: Dr. Beidl Samu gyáros, aki 1938-ban hunyt el, s addig a szegedi Izraelita hitközség elnöke volt. Valamint Wimmer Fülöp aki a kereskedelmi és iparkamara mellett a kenderfonógyár elnöke is volt. Ebből is látszik, hogy minden korban vannak olyan zsidóemberek is, akik nem lenézett gójként kezelik a magyart, hanem a jogok és kötelezettségek egyensúlya alapján embernek, sőt segítendő nemzeti közösségnek. Mi emlékezők szólni szoktunk a Horthy-korszak alatti konszolidációról, sőt a halálra ítélt csonka ország fellendüléséről. Valamint arról, hogy a kormányzó idején igen sok zsidó embert megmentettek, mivel a budapesti gettó védelmére az esztergomi páncélos ezredet is felrendelte a kormányzó, és az országos deportálás csak addig tartott, amíg nem tájékozódott a kormányzó, hogy a munkatáborokban nem csak munkatevékenység folyik. Persze ne feledjük el, hogy színház és uszoda is állt a foglyok rendelkezésére, sőt kórház is, amit ugye csak valódi munkatábor esetén tudunk értelmezni. Horthy Miklós kormányzót a XX. század legnagyobb államférfijának érezzük mi, aki nem csak a Nemzeti Hadsereg felállításával, nem csak a kisantant elleni ügyes fellépésével, hanem már a trianoni tragikus döntést követően nemzetmentő politikát folytatott. Ezt a darabokra tépett országot, nemcsak életben tartotta, – pedig nyugati közgazdászok csak pár hónapot, de legfeljebb egy évet jósoltak a csonka országnak – de fel is emelte, sőt az igazságos etnikai határok irányába mozdította el a területi csonkításunkat. Ezért elfogadhatatlan, sőt felháborító, hogy a rendszerváltást követően nem rehabilitálták, hisz még a nemzetközi bíróság sem vádlottként, hanem tanúként hallgatta meg Nürnbergben.
Tudnunk kell, hogy ma is vannak még elvakult gyűlölködők, akiknek a szavaikból áradt a buta, tudatlan indulat. Meglehetősen sok fiatal is van köztük, ami nagyon elgondolkodtató. Az iskolákban nem azt tanítják tehát, ami a valóság. Helyette egy virtuális hamisítás részesei vagyunk, ahol a polkorrekt beszéd a legteljesebb hazugságok áradatát jelenti. Ennek ellenére a kitartó ünneplők éppen 15 éve járják ezt az utat, hiszen 2001-ben vonultunk először a Hősök kapujától a Földmíves utcáig, s mindkét helyen mécseseket helyeztünk akkor el. Itt a lehetőség arra, hogy megemlékezzünk Seres Tiborra, aki az első úton is velem tartott, bár jó pár éve már csak a mennyországból segíti a vonulásunkat.
Az első, vagy a második alkalommal kérdezte meg tőlem Tibor, hogy szerintem miért éppen a magyarságot akarják antiszemitaként beállítani egyes zsidók? Hiszen Magyarország volt az európai zsidó menekülők egyetlen mentsvára, hiszen a liberális és az emberi jogokra annyira kényes Amerika sem fogadta be őket, mert számtalan zsidókat szállító hajót fordítottak vissza Európa felé. Sajnos talán éppen ez a befogadás volt a legnagyobb bűnünk, hiszen nem valósult meg a zsidóság teljes szelekciója, amit a cionista zsidóság szeretett volna: hogy Izraelbe csak a minőségi zsidók tudjanak eljutni, akik a fiatal zsidóállam hasznára lesznek majd. Ne feledjük el, hogy az 1917-ben kiharcolt, vagy inkább kizsarolt Balfour-doktrinát az angolok nem teljesítették, így talán még érthető is, hogy miért volt szükség egy második világháborúra is, ahol a Brit világbirodalom büntetése teljessé vált, hiszen minden gyarmata elveszett a „győztes” Londonnak. Egy ilyen győzelem, jobb helyeken vereségnek felel meg. Ám Izrael állama 1947-ben létrejött, s nem csak a „minőségi zsidók”, hanem askenázik és szefárdok műveletlen tömegei is Izraelbe aliáztak.
A gyűlöletkeltés és gyalázkodások tehát nem véletlenek ellenünk. A két világháború közti Magyarországról, nem sok igazságot tanulhat ma az ifjúság. Pedig állítólag liberális demokráciában élünk és az bizony állítólag nem a bolsevik ideológiára épül. Legfeljebb bolsevik tanárok oktatják a saját szájízük és vélt vagy valós érdekeik szerint. A tények nem nagyon zavarják őket, mint ahogy a sajtó egy jelentős részének is, a ránk maradt marxista történészek munkái a mérvadók. Az MTA bűne, hogy e kérdéskörben képtelenek voltak előre lépni, a pártoké, hogy a régi rendszer hívei a történelemkutatás területén és a felsőoktatásban még a mai napig a helyükön maradhattak.
Ezért sikerül még ma is, az igazsággal ellentétben a „bűnös nemzet” vádját életben tartani. Egyre inkább szükséges tehát az a munka, amit Zetényi Csukás Ferenc barátom folytat – kár, hogy ma nem tud velünk lenni – aki ugyanis Horthy Miklós kormányzó betöltött szerepének, eredményeinek és hibáinak, valós, igaz tények alapján történő feltárására vállalkozott, szerintem sikerrel. Aki nem ismeri a múltját, annak jövője sem lesz, s ez igaz a magyarságra éppúgy, mint a hazai zsidóságra, akik mintha behunyt szemmel élték volna végig az elmúlt évtizedeket a kommunista diktatúra bukásától a mai napig. (Erről jelentetek meg rövidesen egy könyvet Zsidókérdés magyar szemmel… címmel.) Mi szegediek azonban – hűen a szegedi gondolathoz – nem akarjuk becsukni a szemünket, sőt egyre inkább látni akarjuk ellenségeink mesterkedéseit. A mai nap persze az emlékezésé. Az alsóvárosi parasztgazdákra, a gazdakör elnökére – Vajas Józsefre, a lánglelkű és lángszavú Zadravecz páterre, s a fővezérre: Horthy Miklósra. Nekünk lelki szükségletünk ez az emlékezés, mert tudjuk, hogy mekkora áldozatot hoztak, s tudjuk, hogy nekünk is meg kell majd honunk a magunk hasonló áldozatát, ha elérkezik az idő. Emlékezzünk és hajtsunk előttük fejet, s együtt mondjuk ki az igét: HISZEK EGY ISTENBEN, HISZEK EGY HAZÁBAN…..
Dr. Bene Gábor, Szeged
Köszönöm, ha volt türelmed és végig olvastad Gábor és az én emlékezésemet is! Keveseknek sikerülhetett, mert amely írás hosszabb egy A4-es oldalnál, az manapság hosszú olvasmánynak ítéltetik. A saját hazánk története vagy egy históriás összefoglalás pedig sokak számára badarságnak és időpocsékolásnak. Ezen és sok minden máson kell változtatnunk, hogy megtöltsük tartalommal a költői félmondatot: „Magyarország! Édes hazám…”
-zcsf-
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Kategória:Aktuális, Hírek, Kultúra, Publicisztika, Történelem
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
