Európa visszavágyik a múltba, életének egy másik, korábbi szakaszába, amikor otthon volt.
Szerb Antal azt írja az Utas és holdvilágban, hogy mindenki életében van egy időszak, amikor „haza érkezünk”, amikor „otthon vagyunk”, azután egész további életünkben azt keressük, oda vágyunk vissza. És az a legszerencsésebb, aki öregkorára „érkezik haza”, mert ő nem visszavágyakozással tölti az életét.
Európa nem szerencsés.
Európa visszavágyik a múltba, életének egy másik, korábbi szakaszába, amikor otthon volt.
Európa pedig mi vagyunk. Mindannyian, sok ezer éves hagyományainkkal, génjeinkben hordozott múltunkkal, kulturális örökségünkkel. Mi vagyunk Európa, hiszen mindannyian átlépünk Mükéné oroszlános kapuján, és Agamemnón fogja a kezünket, akkor is, ha soha életünkben nem jutunk el oda; mi vagyunk Európa, mert ott harcolunk Trójánál; mi vagyunk Európa, mert mi hordozzuk magunkban az etruszk királyok örökségét, és mi tartjuk kezünket a lángba, mint Mucius Scaevola Lars Porsenna táborában; mi vagyunk Európa, akik együtt szenvedünk a kereszten Spartacusszal is, és Jézussal is – igen, Jézussal, aki nem csak az irgalmasságot és a szeretetet hirdette, hanem ezt is:
„»Bizony, bizony, mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló; de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Ennek ajtót nyit az ajtóőr, és a juhok hallgatnak a hangjára, a maga juhait pedig nevükön szólítja és kivezeti. Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.« Ezt a példázatot mondta nekik Jézus, de ők nem értették, mit jelent, amit mondott nekik. Jézus tehát így szólt hozzájuk: »Bizony, bizony, mondom néktek: én vagyok a juhok ajtaja. Aki énelőttem jött, mind tolvaj és rabló, de a juhok nem is hallgattak rájuk. Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.«”
Igen, Európa mi vagyunk, akik tudjuk, mi a Biblia, mi János evangéliuma. És mi vagyunk Attila hunjai is, de mi vagyunk a szelíd szerzetesek, kolostorokban munkálkodva, szemlélődve, gyógynövényeinkkel bíbelődve, mi vagyunk Oszlopos Simeon, mi vagyunk a trogloditák, a Pilisbe bújt Szent Özséb és a többiek, de mi vagyunk a máglyákon szenvedők is, mi suttogjuk gyáván és mégis büszkén, hogy „eppur si muove”, mi harcolunk a Szentföldön, hogy visszavívjuk Jézus szülőföldjét, a születés templomát Betlehemben, ahová a muszlimok behajtják a tevéiket, csak azért, hogy megszentségtelenítsék a nekünk legszentebbet; mi vagyunk a templomosok, mi énekeljük a zsoltárokat Jeruzsálemben, oszlophoz kötözve, haldokolva, mert Szaladin elengedne, ha megtagadnánk hitünket, de ezt nem tehetjük, ezért csüggedés ellen énekelünk; mi vagyunk a Karolingok, és mi vagyunk Kis Pippin utódai, mi vagyunk az Árpádok örökösei, mi tudjuk Oroszlánszívű Richárd minden bűnét s erényét, mi állunk a hastingsi csatamezőn, mi lakjuk Sherwoodot, mi vagyunk Robin és Skarlát Vili, mi védjük Eger várát, mi állunk az üszkös falakon, mi tudjuk, mit jelent a szó: „Ez a vár most a haza!”, és mi akasztjuk fel az áruló Hegedűs hadnagyot, aki azt akarja, engedjük be az ellenséget, mert ez az ára a nyomorult életünknek; igen, Európa mi vagyunk, ezért tudjuk, minden Hegedűsnek pusztulnia kell!
És mi vagyunk Till Eulenspiegel, bennünk suttog a nagy német romantika is, mi jöttünk a Fekete erdőből, a Spessarti fogadóból, mi vagyunk Munk Péter és Hollandus Mihály és az Üvegemberke, mi vagyunk Lúdas Matyi és Furfangos Cintula és a Kis Bicebóca; és mi ismerjük az Ezeregyéjszaka meséit, mi voltunk szerelmesek Seherezádéba, mi utaztunk Szindbáddal mind a hét útján, és ittunk vele mézes bort és csodáltuk a gyönyörű nőket, és ezért sem értjük, mikor ment el ezeknek az eszük…
Mi vagyunk Európa, mi vagyunk az ipari forradalom is, mi űztük el földjükről a parasztokat Angliában, mi tettük őket földönfutókká, mi zártuk őket dologházba, mi kötöttük fel őket, és mi becézgetjük mindezt eredeti tőkefelhalmozásnak; miénk a gőzgép, és Fonó Jenny is a miénk, meg a géprombolók is mi vagyunk; és Arisztotelész, Platón, Szophoklész és Aeneas, mi vagyunk Dante útja, Boccaccio örök pajzánsága, mi vagyunk a reneszánsz, de a Minnesängerek és trubadúrok áhítata is mi vagyunk, bennünk zeng Walter von der Vogelweide dala, Balassi minden vitézi éneke, mi vagyunk Szent Ágoston és Szent Tamás, nekünk van hét istenérvünk, mi vagyunk az Assisi Szent, és mi szelídítjük meg a gubbiói farkast; mi vagyunk Rotterdami Erasmus és Spinoza, mi vagyunk a barokk és Pázmány Péter, mi vagyunk a rettenetes jakobinusok, de mi vagyunk a rettenetes zseni, Rousseau is; és Voltaire és a Felvilágosodás, a romlás kezdete; mi vagyunk Marx, és Hegel is, mi állunk odafent a Varázshegyen, mi vagyunk a kommunizmus és a nácizmus, mi vagyunk a második világháború utáni jóléti társadalom, és a Fal is mi vagyunk, és a Fal innenső oldala is…
És még sok-sok minden.
Csak az nem vagyunk, ami most van, ami most készülődik.
És nem kell elhinnünk, hogy ami van, az valami fátum, és nincsen beleszólásunk. El ne higgyék, hogy a világunk már sohasem lehet olyan, mint volt. Mert ez rajtunk múlik. S hogy harc nélkül nem fog menni? Nem. De azért vagyunk európaiak, mert magunkban hordozzuk a thermopülai hősök örökségét. Hát akkor?
Bayer Zsolt – www.magyarhirlap.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
