Róna Péter: Hét ember felelős a devizahitelezésért

Róna Péter: Hét ember felelős a devizahitelezésért

NIF: A devizakárosultak figyelmébe ajánljuk az alábbi listát, bízva abban, hogy Róna Péter nem indirekt stratégiai célok elérése érdekében állította össze ezt a listát, hanem a valódi bűnösöket nevezte meg. Az alábbi írás üzenet azok számára is, akik eddig úgy viszonyultak a devizakárosultak ügyéhez, hogy az az ő bajuk, miért akartak olcsó hitelhez jutni, stb. Ezen rövidlátó honfitársaink bevették a PT propagandáját, mert a háttérben a PT tagjai húzódnak meg, ahogy ezt a lista is bizonyítja. A devizakárosultakat képviselő szervezetek képtelensége az összefogásra szintén a PT propagandájának köszönhető, és a széthúzást szító titkosszolgálati műveletek eredménye is. Az összefogás, az eredmény orientált tevékenység felé mozdítaná el a devizakárosultak védelmét. E nélkül csak szánalmas próbálkozás szintjén marad mindenki, nagyon szegényes részeredményekkel.

Róna Péter közgazdász szerint a magyar gazdaság vergődésének első helyen álló oka a devizahitelezés bevezetése volt, melyért hét embert tesz felelőssé: Járai Zsigmondot, Király Júliát, Simor Andrást, Gyurcsány Ferencet, Bajnai Gordont, Oszkó Pétert és Felcsúti Pétert. Mindez abból a Schiffer Andrásnak címzett leveléből derül ki, amelyben bejelentette, hogy távozik az LMP alapítványának éléről és a magyar közéletből.

 

Lemondott az LMP pártalapítványának társelnöki posztjáról Róna Péter közgazdász, aki egyúttal hátat fordít a magyar közéletnek is, mert nem érti, hogy mi történik a Kárpát-medencében. ”A magyar gazdaság és társadalom vergődésének okairól sokat lehetne írni és mondani – írtam és mondtam is – de van egy, amely nézetem szerint az összes többit maga mögé utasítja, ez pedig a devizahitelezés” – írja Róna Péter a Schiffer Andrásnak címzett lemondólevelében, amelyből a Népszabadság idézett.

A közgazdász úgy látja, életek százezrei mentek helyrehozhatatlanul tönkre, a fizetőképes kereslet nagyon hosszú időre megroppant, maga a bankrendszer működésképtelenné vált, kis- és középvállalatok tízezrei dőltek be, munkahelyek százezrei szűntek meg, és a Magyar Nemzeti Bank elvesztette a monetáris folyamatokra gyakorolható hatását egy hazug, csalárd termék bevezetése miatt.

“Mert a devizahitel egyáltalán nem hitel, hanem egy olyan befektetés a hitelfelvevő részéről, aminek az a lényege, hogy az összes, kivétel nélkül az összes profit a banké, az összes kockázat pedig a hitelfelvevőé. Nem hitel azért az egyszerű okért, mert a hitel egy fix összegben felvett kölcsön, amit azonos fix összegben kell visszafizetni, a szerződésben kijelölt és annak alapján mindkét fél számára kiszámítható kamattal együtt. De a devizaadós nem tudhatja, hogy mennyit kell visszafizetni, mert a törlesztés egy olyan ténytől, az árfolyammozgástól függ, amihez semmi köze, hiszen ő forintot kapott és forintban fizet” – magyarázta.

Hírdetés

Róna leírta, hogy 2006-tól kezdve kétségbeesetten küzdött a devizahitelezés leállításáért, amiért meg is kapta a kókler minősítést a devizahitelezés megalkotóitól. “Kik voltak ők? Hát Járai Zsigmond, Király Júlia, Simor András, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Oszkó Péter és Felcsúti Péter” – sorolja a neveket. Szerinte Oszkó Péter és Felcsúti Péter dolgozta ki azt a banki magatartási kódexet, ami végtelen cinizmussal nemhogy nem vetett véget, hanem egyenesen szentesítette a devizahitelezést.

Róna Péter szerint azok, akik ezért a “disznóságért” személyesen felelősek, több mint egymillió embert fosztottak meg mindenüktől. Azt pedig érthetetlennek tartja, hogy ezek az emberek “képesek most magukat a jogállamiság nagy védőivé alakítani, képesek a talpig becsületes LMP-t az úgynevezett balliberális értelmiség nagy többségének aktív részvételével a megsemmisülés szélére sodorni”.

Orbán két évét őrületnek nevezi Róna Péter. Az írja, hogy emiatt először megpróbálta lenyelni a békát, és elfogadni az összefogás valamiféle változatát, túllépni azon, amit a felsoroltak tettek, ezért találkozott Bajnai Gordonnal is. De mára már megbánta, hogy egy pillanatra is elképzelhetőnek tartotta az együttműködést “ezzel az álnok, cinikus és erőszakos bandával”.

Forrás: Origo

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Aktuális, Belföld, Bűnügy, Hírek, Magyarország Cionista Gyarmat! Tagged: bankár bérencek ellen, Bűnügy, devizahitelesek, devizakárosultak


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »