Újra itt a nyár, meleg az idő. Jönnek a migránsok is. Idén eddig tizenhétezer akart beosonkodni sunyiban, lapítva a határon, de volt vagy ötezer, amelyik hivatalosan próbálkozott. Mert mindegy hogyan, csak bejutni az ígért új világba. Van, akinek kevés ez a szám. Van, aki visszasírja a tavaly nyári káoszt. Van, aki megint zavarosban akarna halászni. És persze vannak, nem is kevesen, akik szimplán csak hülyék, és a hétvégi Pride nagy össznépi szeretetálarca nem csak megafonjaikra, de arcukra és nyomorult kis életükre is szivárványosan rádermedt. Na, ezek tüntettek egy nagyot, szigorúan innovatív módon a Kúria előtt. Tüntettek a röszkei tizenegyért, akiket elítélt a bíróság. Azokért, akik merev arccal hazudták kődobálásukat segítő szándékú pakolásnak, és határon áttörésüket véletlen séta-eltévelyedésnek. Azokért, akik hitték és hiszik, nekik mindent szabad, és semmit sem tilos. Országokba betörni, azokat végigzabrálni, lányainkat megtámadni.
Szóval ötven ember innovatívan tüntetett, este, a Kúria zárása után, tizenegy, áldozatnak kikiáltott kontinensfoglalóért. Esélyes, hogy a biztonsági őr a kamerák monitorán leste is őket nagy unalmában, karöltve a kinn ácsorgó rendőrökkel. Szerencsére a modernitás jegyében mindent kétszer mondtak el, kétszer mondtak el, mert hát a sok import tüntetőnek nem megy még a magyar. Sok magyarnak sem nagyon megy a magyar. De hát mindez úgyis csak a médiának szólt, a sok hálás médiarabszolga pedig pincsikutyaként lihegett a lassan enyhülő melegben.
Ötven magabiztos embert tartotta az uborkaszezonban oly mohó médiamunkásoknak a molinókat, összefirkált papírlapokat, ötvenen kenték az aszfaltra krétával a tiltakozó szavakat. Ötvenen, és pont most, mert a Pride-ra importáltak nélkül igen gyér lett volna a létszám. És mert „refugees welcome” vallják még ma is páran, de valahogy szerencsére egyre kevesebben. Vallják, hiszen számukra színesen szép a világ, és elképzelni sem tudják, a Pride szivárványára kicsit sem hasonlít a muszlim-álom világ. Tamás Gáspár Miklós, Tuareg és Lendvai Ildikó teljes életnagyságú, mégis virtuális ölelésében reménykednek egy más, nagyon barna és csúnyán fekete, csadoros és Saria-s jövőben, ahol a kontinensfoglaló az úr.
„Ha nem lennének Magyarországon bevándorlók, már én sem lennék itt” – írta egyikük egy pink szívecskébe. Hogy lány volt-e a szentem, vagy mimóza lelkű fiú – nem lestem. De innen üzenem neki: el lehet innen menni jó messzire. Lehetőleg a migránsokkal együtt. A bevándorlók, akik már itt élnek, akik beilleszkedtek, dolgoznak és becsülettel élnek – maradhatnak. Mert ennek az országnak az ilyen korcs lelkűeknél, mint te, pink szívem, ezerszer többet adnak.
Végezetül TGM két keresetlen szót hagyott hátra a reggel munkába érkezőknek: „Bőr a képeteken?” Én visszakérdezek: Van bőr a ti képeteken? Vagy egyszerűen csak mindig van az a pénz…
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »