Alagút-hadviselés napjainkban
Vietkong katona egy alagút mélyén, 1968
A koreai háború során a kínai csapatok ismét sikerrel használták az alagút-hadviselés elemeit az ENSZ-csapatok ellen és jelentős veszteségeket okoztak nekik. Az amerikai csapatok ezért, amikor csak tehették, a felfedezett alagutak bejáratát hermetikusan elszigetelték. Később, a hadifoglyok kihallgatása során kiderült, hogy az alagútban rekedt katonák közül többeket megöltek feletteseik, amikor azok a fulladás és a biztos halál elől inkább az ENSZ-csapatok fogságába akartak kitörni.[16]
A koreai háborút lezáró fegyverszünet után kialakított demarkációs vonal alatt fedezték fel a jelentős méretű alagutakat 1974–78-ban. Az egyik ilyen alagút 75 méterrel a felszín alatt haladt, és olyan széles volt, hogy egy esetleges északi támadás esetén[17] óránként akár 10 000 katona is át tudott volna kelni dél-koreai területre.
A vietnami tapasztalat
Az alagút-patkányok éles bevetésen: egy amerikai katonát bajtársai leeresztenek egy vietkong alagútba, 1967.
A vietnami háború kitűnő példa az alagút-hadviselés irreguláris csapatok általi, összetett (támadó és védekező) alkalmazására is. A Viet Kong a dél-vietnami dzsungelben kiépített hatalmas alagútrendszer segítségével folyamatosan tudta veszélyeztetni a dél-vietnami és az amerikai csapatokat, meglepetésszerű támadásokkal zavarta őket, az ellenséges támadás esetén pedig egyszerűen eltűntek a föld alatt.[18] Számos alkalommal robbantottak fel alagutak segítségével lőszer- és üzemanyagraktárakat, repülőtereket és más katonai célpontokat, de emellett egész századok voltak képesek hosszabb ideig a föld alá húzódni pihenés, túlélés vagy harc céljából is, hiszen voltak pihenőkörletek, műhelyek és raktárak, parancsnoki álláspontok, híradószobák, kórházak és lábadozók, konyhák, tanácskozó- és hálótermek. Rendszeresen felszínre vezető nyílásokat is kiépítettek, hogy meghallják a közeledő amerikai helikoptereket, biztosítsák a szellőzést, illetve eloszlassák a konyhán keletkező füstöt.[19] A bejáratokat rejtett csapdák, illetve jól álcázott őrszemek védték,[20] míg a járatokat nem egyenes vonalban alakították ki, hanem sarkokkal, amelyek megakadályozták az egyenes vonalban való tüzelést, illetve tompították az alagútban felrobbantott kézigránátok hatását. A háború csúcspontján az alagútrendszer hossza elérte a több száz kilométert, egész kerületeket és tartományokat kötött össze a kambodzsai határtól a dél-vietnami fővárosig, Saigonig (ma Ho Si Minh-város).
A Củ Chi-alagútrendszer
Bővebben: Củ Chi-alagútrendszer
A Củ Chi-alagútrendszer egyik járata ma már turisztikai látványosság. A turisták érdekében kismértékben kibővítették a járatokat
Föld alatti parancsnoki harcálláspont a Củ Chi-alagútrendszerben
A vietnami háború egyik leghíresebb csatatere volt a Củ Chi-alagútrendszer, ahol a föld alatti járatok összesen 120 km hosszú labirintust alkottak és harcosok, illetve polgári személyek ezrei tudtak itt elrejtőzni.
A Củ Chi-rendszert még az 1940-es években, a franciák elleni háborúban kezdték kiépíteni, teljes hosszát 25 év alatt érte el.[21] A háborúk alatt folyamatosan bővítették a rendszert, amely több föld alatti szinten étkezdéket, műtőket és kórházakat, és még egy kisméretű mozit is tartalmazott.
Az alagútrendszer több szintből állt, és minden szintet hermetikusan záródó csapóajtó zárt le, amely leszigetelte az alagútrendszer többi részét egy gáztámadástól vagy a betörő víztől.[22][23] A csapóajtókat igen nehezen lehetett észrevenni, gyakran becsapták az alagútrendszert feltáró amerikai katonákat, akik azt hitték, hogy zsákutcába értek – pedig a további járatok hatalmas rendszere rejtőzhetett még előttük.
Minden alagútrendszernek szűk szellőzőnyílásai voltak, amelyeket úgy alakítottak ki, hogy a felszíntől az első szintig vezessenek és hogymonszun idején a víz nehogy elárassza az alagutat.[24] Ennek ellenére, főleg az alsóbb szinteken, az alagutak forrók, sötétek és nyomasztóak voltak. A Vietkong katonák időnként – amikor a felszínen az amerikai csapatok jelenléte lehetetlenné tette a szabad mozgást – halott bajtársaik holttestét is magukkal vitték az alagútba. Ilyenkor a testeket magzatpózban temették el az alagút falában, majd egy vékony réteg agyaggal fedték el azokat – a bomlástermékek azonban még inkább hozzájárultak az alagutak nyomasztó légköréhez.
Az amerikai hadsereg ellen szerzett tapasztalatokat később, a kínai–vietnami háborúban is hasznosítani tudták.
Alagút-patkányok
Az amerikai hadsereg kezdetben nagy erőfeszítéseket tett az alagutak lerombolására, elpusztítására. Ezen erőfeszítések kudarca, illetve az elpusztított alagutakban elveszett értékes információk (tervek, térképek, dokumentumok)[25] azonban meggyőzték az amerikai hadvezetést, hogy elpusztítás helyett inkább derítsék fel az alagutakat. Ekkor állították fel az ún. alagút-patkányok (eredeti megnevezése ’’tunnel rats’’ vagy ’’tunnel runners’’)[23] alakulatát, amelyek tagjai alacsony, vékony katonák lettek, feladatuk a szűk járatok felderítése volt.
Amikor az amerikai, ausztrál vagy új-zélandi csapatok alagútbejáratot találtak, akkor az alagút-patkányokat küldték be, hogy kifüstöljék, megöljék a beásott ellenséget, megtisztítsák, majd a fellelhető információk megszerzése után felrobbantsák az alagutakat. Az alagút-patkányoknak, hogy sikeresen szálljanak szembe a vietkong katonákkal, meg kellett szabadulniuk gyalogsági felszerelésük nagy részétől, amely az alagutakban csak akadályozta őket. Alapfelszerelésük közé egy kés, egy pisztoly és egy zseblámpa tartozott.[23] A pisztolyt célzólámpával és hangtompítóval egészítettek ki, később speciális ’’tunnel exploration kit’’-et, azaz alagút-felderítő csomagot kaptak, amely az előbbieken kívül gázálarcot, iránytűt és vezetékes telefont is tartalmazott.[26]
Alagút-hadviselés a Közel-Keleten
Csempészalagút a Gázai-övezet határa alatt, Rafah közelében, 2009
A Gázai övezet határainál, illetve alatta szintén alagút-hadviselés folyik egyrészről az izraeli hadsereg, másrészről a palesztinok között. A tapasztalatok szerint a palesztinok három célra használják az alagutakat: egyrészt a Gázai övezetben található Rafah város térségéből a határ egyiptomi oldalán található Rafah település térségéig ásnak csempészalagutakat. Ezeken keresztül tudnak a Gázai övezetbe csempészni polgári felhasználású termékeket (élelmiszerek, gyógyszerek, fűtőanyag), másrészt ezeket az alagutakat fegyverek, robbanóanyagok, lőszerek és más katonai felszerelés csempészésére is használják. Másrészről alagutakat ásnak izraeli katonai célpontok alá, azokat robbanóanyaggal töltik meg, majd felrobbantják. Harmadrészt a gázai–izraeli határ alatt ásott alagutakon keresztül palesztin fegyveresek tudnak beszivárogni a szigorúan őrzött izraeli területre. Egy alkalommal 2006-ban egy izraeli harckocsi-álláspont alá ástak alagutat. A palesztin támadók az éj leple alatt hagyták el az alagutat, páncéltörő rakétát lőttek ki a harckocsira, majd megrohamozták a harcálláspontot. Az izraeli kezelőszemélyzetet a támadás teljesen meglepetésszerűen érte, közülük hárman meghaltak, egyet pedig a palesztinok az alagúton keresztül elhurcoltak.
A fent említett alagutak közül a leggyakrabban a csempészalagutak használták, mert egyrészt fogyasztási cikkek csempészetével sokat lehet keresni, másrészt részben ezeken keresztül érkeznek azok a fegyverek, amelyekkel a palesztinok folytatni tudják harcukat az izraeliek ellen. Az izraeli hadsereg természetesen ellenintézkedéseket foganatosított és 2000 óta kb. 90 alagutat fedezett fel és rombolt le az azoknak helyet adó házakkal, lakóépületekkel együtt.[27]
Alagút-hadviselés a boszniai háborúban
A szarajevói alagút egyik föld alatti szakasza
Szarajevó 1992–1995 között tartó ostroma során a védők katonai és polgári védelmi célokat szolgáló alagutat ástak a város két része, Dobrinja és Butmir között.[28] Az alagút, amelynek kiásását 1993 márciusában kezdték, az UNPROFOR csapatok által ellenőrzött repülőtér kifutópályája alatt húzódott. A háborús helyzetre való tekintettel a hét minden napján dolgoztak az alagútásók, egyszerű kézi szerszámokkal, a szerb ostromlók támadásainak kitéve. Az alagútásást irányító mérnökök nem is tudtak egymással koordinálni, csak a kifutópályán átkelve.
Az alagút elkészülte után hossza 793 méter, szélessége 1,2 méter, magassága 1,6 méter volt, benne sínpálya, elektromos kábelek és olajvezeték működött. Az alagúton keresztül élelmiszert, áramot, gázt biztosítottak az ostromlott város lakóinak, fegyver- és lőszerutánpótlást biztosítottak a fegyverembargó alatt álló bosnyák erőknek, illetve ezen keresztül tartották a kapcsolatot a külvilággal – a napi 4-5000 ember mellett politikusok és diplomaták is átkeltek rajta. Természetesen a szerbek is tudtak a létezéséről, többször ágyúzták az alagút kijáratait, illetve a Željeznica folyó vizével akarták elárasztani.
Alagutak a hírszerzés szolgálatában
Szovjet katonatiszt a berlini alagútba telepített lehallgató-berendezéseket vizsgálja, miután a szovjet hírszerzés felderítette az alagút létezését. 1956. április 26.
1951-ben a brit MI6 bécsi irodája javasolta, hogy egy alagúton keresztül hallgassák le azokat a telefonvonalakat, amelyeket az Ausztriába települt szovjet haderő használ. Egy rendőrszobából kiindulva fúrtak alagutat a zónahatár alatt húzódó telefonvonalakhoz, amelyek a szovjet parancsnokságot és a schwechati katonai repülőteret kötötték össze. A lehallgatási művelet során olyan nagy mennyiségű információt gyűjtöttek össze, és annyi beszélgetést rögzítettek, hogy a brit hírszerzés Y szekció néven egy új ügyosztályt hozott létre a beszélgetések lefordítására és kiértékelésére.[29]
Kétéves előkészítés után Berlinben is hasonló akcióra került sor: 1953. december 15. és 18. között az amerikai és brit hírszerzés tagjai megállapodtak egy, a berlini zónahatár alatt futó alagút építéséről, az akció fedőneve Operation Gold, illetve Operation Stopwatch volt. A szükséges engedélyek beszerzése után kezdődött meg az alagútásást álcázó raktárépület építése. Miután ezzel elkészültek, 1954 szeptemberében kezdődött maga az alagútásás 9 méter mélységben. A betörő talajvíz jelentős gondot okozott az építőknek. Rengeteg óvintézkedést tettek, hogy az alagútépítést rejtve tartsák a szovjet hírszerzés előtt, például a raktárépületbe mosó- és szárítógépet telepítettek, hogy az alagútásást végző katonák piszkos ruháit helyben lehessen tisztítani. Az alagútról azonban a szovjet hírszerzés a kezdetektől fogva tudott George Blake révén.
Az alagút 1955 februárjában készült el és májusban megkezdődött a három kábelköteg lehallgatása. A művelet 11 hónapja alatt, 1956. április 22-éig a CIA és az MI6 több mint 50 000 órányi beszélgetést rögzített és dolgozott fel.
Alagutak a bűnözés szolgálatában
Az egyiptomi–izraeli határ alatt Rafah közelében ásott csempész alagutak mára egyáltalán nem elszigetelt jelenségek: Kanada, az Egyesült Államok és Mexikó határai alatt is megjelentek a kábítószer- és a fegyvercsempészek által készített alagutak. Az egyik első ilyen alagutat 1990-ben leplezték le az Arizona állambeli Douglasben, amely 60 méter hosszú volt és a mexikói Agua Prieta településig ért. A vizsgálatok alapján drogcsempészek építették és több tonna kokaint és marihuánát csempészhettek rajta keresztül az USA-ba. Az alagutat egy mexikói üzletember megrendelésére készítették, és az alagútba vezető ajtó az ő házában, a biliárdasztal alá volt rejtve. A titkos nyílásokkal, föld alatti szobákkal, villanyvilágítással és légkondicionálással felszerelt alagút az egyik legkorszerűbb volt, amit valaha felfedeztek. Azóta több, mint 30 alagutat lepleztek le a mexikói határ alatt.
2006. január 25-én fedeztek fel egy 720 méter hosszú alagutat,[30] amely a mexikói Tijuana repülőterétől az amerikai San Diego területén található raktárépülethez vezetett. A felfedezés idején az alagút üres volt, de összesen két tonna kábítószert találtak benne. Az alagútnak beton padlózata volt, az építők elektromos világítást, szellőző és víztelenítő rendszert is kiépítettek. 2010. november 26-án egy 800 méter hosszú alagutat fedeztek fel,[31] amely Tijuanát a kaliforniai San Diego Otay Mesa részével kötötte össze, majd pár nappal később egy másik alagutat is találtak Tijuana és Otay Mesa között. A két alagútban összesen 40 tonna kannabiszt foglaltak le az amerikai rendőrök.
Hasonló a helyzet az amerikai–kanadai határon, ahol az első alagutat 2005-ben fedezték fel: egy elhagyott amerikai ház nappalijából indult ki és 120 méter hosszan nyúlt a határ alatt. A feltételezések szerint a járaton keresztül kábítószereket, fegyvereket és embereket is csempészhettek.
2012 júliusában egy 700 méter hosszú alagutat lepleztek le a szlovák–ukrán határ alatt, amelyben egy keskeny nyomtávú vasútvonalat is kiépítettek. Az alagutat bányászati berendezésekkel készítették és biztonsági berendezésekkel szerelték fel, elsősorban cigaretta csempészetére használták Ukrajnából Szlovákiába.[32]
Jegyzetek
Ugrás fel↑ Selján 2006 5. oldalUgrás fel↑ Sextus Julius Frontinus: Strategemata: De Constituendo Statu Belli III./10Ugrás fel↑ Ugyanis a víz legkisebb fodrozódása elárulta, ha a közelben alagutat ástak, ugyanígy a borsószemek, amelyek a csákányütések hatására rezegni kezdtek.Ugrás fel↑ Selján 2006 8. oldalUgrás fel↑ Rázsó Gyula szerint a lőporral töltött akna első említése 1405-ből származik, tényleges alkalmazására pedig 1536-ig kellett várni. Forrás: A hadművészet középkori és újkori klasszikusai, Szerk.: Rázsó Gyula, Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest 1974, 51.o.Ugrás fel↑ Selján 2006 10. oldalUgrás fel↑ Selján 2006 11. oldalUgrás fel↑ Ahol természetesen ismét ki kellett építeni a lövészárkokat, hogy meg tudják védeni magukat az ellentámadásoktól.Ugrás fel↑ San Martino del Carso, 1916, 46-os gyalogezred, első világháború, Doberdo.http://www.zmne.hu. (Hozzáférés: 2016. május 18.)Ugrás fel↑ Magyar műszaki parancsnokságok, csapatok és alakulatok a világháborúban. Szerk.: Jacobi Ágost. Budapest, 1938., 11. o.Ugrás fel↑ Selján 2006 12. oldalUgrás fel↑ az első világháborús aknakharcokról, illetve az itt tapasztalt körülményekről, veszélyekről hiteles képet festenek a korabeli irodalmi alkotások, mint pl. Wilhelm Michael A Hohenzollern-sáncot tartani kell!, vagy Zalka Máté Doberdo című könyve.Ugrás fel↑ Selján 2006 19. oldalUgrás fel↑ Hadtudományi lexikon II., főszerkesztő: Szabó József, Magyar Honvédség és a Magyar Hadtudományi Társaság, Budapest 1995, 848. o.Ugrás fel↑ Szabó József János: Erődépítészet a XX. században. Geoinformatikai esettanulmányok. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2004, 107.o.Ugrás fel↑ Major Allen D.ReeceUgrás fel↑ Az alagutakat Észak-Korea alakította kiUgrás fel↑ Wilfred Burchett: Dzsungelháború Dél-Vietnamban – Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1965. 214. o.Ugrás fel↑ Selján 2006 23. oldalUgrás fel↑ Burchett, 213. o.Ugrás fel↑ Page–Pimlott 1989 41. oldalUgrás fel↑ Selján 2006 25. oldal^ Ugrás ehhez:a b c Tom Mangold, John Penycate: The Tunnels of Cu Chi, Penguin, 1997, 32. OldalUgrás fel↑ Page–Pimlott 1989 59. oldalUgrás fel↑ Page–Pimlott 1989 43. oldalUgrás fel↑ Rottman, Gordon L. Tunnel Rat in Vietnam. Osprey Publishing. ISBN 978 1 84908 783 4 (2012)Ugrás fel↑ Selján 2006 36. oldalUgrás fel↑ Selján 2006 21. oldalUgrás fel↑ Selján 2006 28. oldalUgrás fel↑ Drug haul in secret border tunnel, BBC News, 27 January 2006Ugrás fel↑ Second Mexico-US drug tunnel found in Tijuana, BBC News, 26 November 2010Ugrás fel↑ http://www.reuters.com/article/2012/07/19/us-slovakia-ukraine-tunnel-idUSBRE86I0ZO20120719
Tunnel warfare, en.wikipedia.org, hu.wikipedia.org
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Kategória:Amerikai Egyesült Államok, ellenállás, hibrid háború, Jó ha nem feledjük, Tudomány-Technika Tagged: alagutat ásnak, Amerikai alagút-patkányok, borsószemek rezgése, csempész alagutak, hírszerzés, szarajevói alagút, víz legkisebb fodrozódása
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
