Új hír jött. Az emberi ostobaság ismét két vállra fektette az emberi szellemet, a sötétség ismét meggyújtott egy fekete gyertyát, és mélyen meg volt róla győződve, hogy ő a fény.
Ez a hír jött: „A német Zöldek ifjúsági tagozata szerint a mostani futball-Európa-bajnokságon a német szurkolóknak nem kellene a német zászlót lobogtatniuk, mert az nacionalizmus, ami rossz és veszélyes dolog. Úgy vélik, a meccseken tapasztalható »party-patriotizmus« erőszakot szül. (…) »
A nacionalizmus a patriotizmus egy formája. Aki hazafinak határozza meg magát, az kirekeszt másokat. A patriotizmus hatásának mindig vannak következményei, különösen ott, ahol agresszívabb formában jelenik meg, és a másikat ellenségként bélyegzi meg.
A futball-Európa-bajnokság alkalmából minden szurkolót arra szólítunk fel, hogy ne adjanak teret a nacionalista gondolatiságnak! Futballszurkolók, le a zászlókkal!« – közölte a szervezet. A berlini ifjú zöldek is megszólaltak: szerintük a focieseményeken tapasztalható »party-patriotizmus« nacionalista gondolkodáshoz és erőszakhoz vezet.”
Hát ez a hír jött. És a hírrel együtt betoppant hozzám Ortega is, hogy segítsen megérteni az érthetetlent, és artikulálja helyettem mindazt, amitől csak őrjöngeni lehet, és akarni ölni. Ami szégyen.
„A biológiai tudományokhoz hasonlóan a történelemben is van egy szörnyeknek fenntartott – teratológiai – terület” – írja Ortega a Korunk feladata című esszékötetben.
Íme, kiléptek az életbe a teratológiai szakkönyvekből a szörnyek, a degeneráltak, a púpos lelkűek – a német zöldek, meg az ifjúsági tagozatuk. Bár zavarban vagyok, amikor leírom, hogy németek. Hiszen hogyan is lennének azok? Ezek nem németek és nem „nem németek”. Ezek semmilyenek. Miképpen nincsen nemzetük, úgy nincsen lényegük, hitük, hagyományuk, múltjuk és jövőjük. Vak gőték, axolotlok. Ezek a legbigottabb, legádázabb, legelviselhetetlenebb neoliberalizmus trogloditái.
„Valóban vannak korok, melyekben a gondolkodás korábban sarjadt eszmék folytatásának tekinti magát, más korok ellenben úgy érzik, hogy haladéktalanul és gyökeresen át kell alakítaniuk a közvetlen múltat. Az előbbiek a békés bölcselet korszakai; az utóbbiak a harcos filozófiáé, mely gyökeres átalakítással igyekszik lerombolni a múltat.”
Igen, persze Ortegának ebben is igaza van. És ismerjük mindezt, ismerjük az „a múúúltat végképp eltörölni” beteg, rettenetes világát. De egyvalamit Ortega sem tudhatott: hogy eljön az idő, amikor már nincsen mit lerombolni, mert már le van rombolva minden, és akkor a harcos filozófia tanácstalanná válik. De csak egy pillanatra. Aztán megrázza magát, s mint az axolotl, amikor a megváltozott körülmények miatt elhullajtja kopoltyúit, és áttér a tüdős légzésre, úgy hág fel ez a „harcos filozófia” az elmebaj új és új grádicsaira.
Már nincsen mit lerombolni, de ezt nem vallhatja be, mert akkor önmaga létezésének értelmét vonná kétségbe. Létezésének értelmét, amely már 1968-ban végképp odalett, de azóta is önigazolásokba menekül, mert nyúlósan és ocsmányul gyáva, hogy végre megdögöljön.
Így kezdi lerombolni az ember emberségének végső maradékait. Lerombolni a családot, a születéssel determinált szexust, a nemi szerepeket, a lerombolhatatlannak tűnő múltat, a tízparancsolatot, évezredes erkölcsi ítéleteket, no és persze a nemzetet.
Így lesz a svéd ifjú liberálisok harcának tárgya a vérfertőzés legalizálása, valamint a nekrofília engedélyezésének vágya. Emberek! Az ifjak egykor nemzetükért, hazájukért, családjukért, véreikért, a szabadságért indultak harcba – ma a halottkúrás jogáért.
Így lesz a mai ifjú liberálisok harcának tárgya a melegházasság (templomban!), s hogy legyen vécéjük a nem tudjuk milyen neműeknek is. Az eszdéeszes babakocsiban tologatja gyerekét a parkban, amikor odalép hozzá egy idősebb néni. – Jaj, de édes csöppség! Fiú vagy kislány? – Majd eldönti, ha felnő…
Így szólt a régi vicc, és pár éve kicsit túlzásnak éreztük. S lám, hol vannak már a „régi szép idők”?
Eljutottunk íme odáig is, hogy a nemzeti lobogó bűn, s a patriotizmus nacionalizmus és erőszak.
„A nemzedék, ez a tömeg és az egyén közötti dinamikus forma a történelem legfontosabb fogalma, hogy úgy mondjam, sarokvasa, ami körül a történelem forog. Minden nemzedék egy-egy emberfajta (…). Tagjai adott, tipikus vonásokkal jönnek a világra, amelyek közös arculattal ruházzák fel és különböztetik meg őket az előző nemzedéktől. (…) Egyik is, másik is ugyanannak a kornak a gyermeke, s minden különbség ellenére is nagy köztük a rokonság. Egy 19. századi reakciós és egy forradalmár között sokkal nagyobb a hasonlóság, mint bármelyikük és mi közöttünk.”
Ortega idején ez még igaz volt. De ma már nem. Az én nemzedékem ezerszer közelebb áll bármelyik 19. vagy akár 18. századi nemzedékhez, mint ezekhez a szörnyetegekhez. És ezek a szörnyetegek saját nemzedékük ellenpólusát is életre fogják hívni, sőt már életre is hívták. S majd megharcolják a rettenetes harcot, amelyben szinte lehetetlen lesz bármelyik sikeréért is szorítani.
De azért inkább bármelyik, mint ezek. Remélem, érthető…
Bayer Zsolt – www.magyarhirlap.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
